Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
PR

Az Erste Bank azt ígéri, hogy az új internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatása mindenki számára kényelmes lesz, hiszen az ügyfelek igényeihez alkalmazkodik. Annak is tökéletes megoldás, aki csak a mindennapi kiadásait szeretné könnyen átlátni és egyszerűen kezelni, és annak is, aki a különféle befektetéseit menedzselné egyetlen alkalmazás segítségével online, akár telefonról, vagy például személyi hitelt venne fel mobilon. A részletekről beszélgettünk Harmati Lászlóval, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettesével.

Elindult februárban az Erste új digitális platformja, a George. Mik az első tapasztalatok?

A bevezetés megmozgatta ügyfeleinket: már az első 24 órában 250 ezren töltötték le az új alkalmazást, az Erste 350 ezer mobilbankos ügyfelének ez több mint a kétharmada. Az első napokban ez a nagy érdeklődés okozott problémákat, sokan nézték meg, hogyan működik az új alkalmazás, vizsgálták a lehetőségeket, és emiatt több időt is töltöttek el vele a szokásosnál. Ezt a megnövekedett terhelést végül sikerült kezelnünk. Mint minden újdonságnál, George-nál is kell időt hagyni arra, hogy megszokják és megszeressék az ügyfelek, biztosan van, aki inkább a megszokott applikációjához ragaszkodna akkor is, ha az új sokkal többet tud. George segítségét hatmillióan veszik igénybe a régióban a mindennapi pénzügyeik intézéséhez, ez egy kipróbált, ügyfélbarát rendszer, ami versenyelőnyt jelent a számunkra.  Ezt nagyon jól mutatja majd meg az internetbanki alkalmazás, amit szintén most vezetünk be – itt az ügyfelek össze is hasonlíthatják a régi és az új rendszert, hiszen azok párhuzamosan futnak majd egy jó ideig.

Miben más ez a – robotpilótákról elnevezett – digitális platform?

Mindenekelőtt abban, hogy a George több mint egy netbank vagy egy mobilbank, ez egy ökoszisztéma. Azért is, mert nem pusztán képes a napi bankügyletek, tranzakciók lebonyolítására, hanem ezen kívül egy sor más szolgáltatást is nyújt, tanácsot ad és még elemzéseket is tartalmaz. E többrétegű funkcionalitás mellett az is fontos tényező, hogy nem csak ezt az alkalmazást foglalja magában, hanem kapcsolódik hozzá egy online folyó- és értékpapírszámlanyitási képesség (ez utóbbival kevesen rendelkeznek a hazai banki mezőnyben), illetve szintén online személyikölcsön-nyújtás. Vagyis azt lehet mondani, hogy az általunk az ügyfél felé kitalált egész digitális világot a George fogja össze. Figyelembe kell venni, hogy ez egy nyílt platform, ami azt jelenti, hogy nemcsak azok a szolgáltatások érhetők el rajta, amelyeket az Erste nyújt, hanem mások fejlesztései is. Ez egyelőre irányítottan zajlik, tehát mi választjuk ki azokat a külső fejlesztőket, akiknek hozzáférést biztosítunk ezekhez a nyílt protokollokhoz. Ebben a vonatkozásban egyébként többféle elemen is dolgozunk. 

Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Fotó: ErsteHarmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Fotó: Erste

Mondana példákat?

Az egyik ilyen egy új kedvezményrendszer bevezetése, amely az Erste ügyfeleinek személyre lebontva kínálna különböző vásárlások után visszatérítési lehetőséget. A másik pedig annak lehetővé tétele, hogyan tudná az ügyfél az előfizetéseit – például tévé, online videó-streaming, újságok stb. – a George-alkalmazáson belül rendszerben tartani és azokat a számára kedvezőbb árazású csomagokra lecserélni. Azért is beszélhetünk a George esetében ökoszisztémáról, mert erre igyekszünk felépíteni a többi szegmens saját netbanki kiszolgálását. Ennek a következő állomása a George Pro lesz, vagyis a mikrovállalkozásoknak biztosítandó netbank és mobilbank, ami nekem személy szerint egy nagyon fontos célom.

Egy új platformhoz általában új szolgáltatások is szoktak kapcsolódni. A George esetében is így lesz?

Igen. Az alapvető különbséget abban fogják érzékelni az ügyfelek, hogy jóval személyesebbé válik a kiszolgálásuk. Eddig mindenki ugyanazt az általános szolgáltatást kapta, ugyanaz az üzenet ment ki az összes ügyfélnek, ugyanazon a módon. Most ez sokkal személyre szabottabb lesz. Maga az ügyfél is személyesebbé teheti a pénzügyei intézését, azáltal, hogy maga állíthatja be, hogyan nézzen ki a platform, mit kapcsoljon hozzá, milyen költségeket hashtageljen meg, milyen kimutatásokat készítsen rendszeresen. De, amit a bank ad hozzá, az is sokkal személyesebb lesz. Hogy mondjak egy példát, a George hónapokkal korábban figyelmeztetni fogja az ügyfelet, ha lejár a banki azonosításhoz megadott okmánya: a személyi igazolványa, a jogosítványa, a lakcímkártyája, vagy az útlevele. Ez lesz az első alkalom, hogy ezeknek az azonosító adatoknak az értékét megpróbáljuk visszaadni az ügyfeleknek. Aztán az is egy nagyon hasznos tulajdonsága a George-nak, hogy a csoportos beszedési megbízás esedékessége előtt két nappal figyelmeztet, ha a számlán nincs a teljesítéshez elegendő pénz. Az egyik kedvencem pedig, hogy négy évre visszamenőleg vissza lehet keresni a tranzakciókat.

S mit hozhat a jövő, mi van még a tarsolyukban?

A legfontosabb ígéretünk, hogy az új digitális platform a banki, befektetési szolgáltatások teljesítésében gyorsabb lesz. E téren már látszódnak jelek, például nyáron a George a Google Pay-jel bővül, így az androidos mobilokkal rendelkező ügyfelek is élhetnek az egyszerű mobilfizetés lehetőségével. Havonta frissítjük a George-t, ami egy olyan típusú alkalmazkodást ad az ügyfelek kezébe, amilyen még nem volt.

Mindezeket az előnyöket most, az indulásnál hány ügyfelük élvezheti, és milyen szám szerepel a terveikben?

Jelenleg 300 ezer aktív mobilbanki ügyfelünk van és 770 ezer netbanki szerződésünk, ez utóbbiból mintegy 480 ezer az aktív. Persze a két kategória között vannak átfedések, de bőven 200 ezer felett van azok száma, akik csak mobilbankot használnak a pénzügyeik intézéséhez. Csak érzékeltetésül: az aktív mobilbanki ügyfelek tábora egy év alatt több mint megduplázódott. Ezt a növekedési ütemet szeretnénk megtartani a következő évre is. E célból a fejlesztések jó része a mobilbankra fog vonatkozni, például a már említett Google Pay is igazából a mobilon lesz hatékony. Persze a mobilbankban többet is merünk megtenni, február végével például azt leváltjuk a George-ra. Ezen kívül még a befektetési szolgáltatásokban vannak nagy terveink, ott lesznek még újdonságok, de hogy milyenek, arra most még nem szeretnék kitérni.

De azt csak elárulja, mennyi a digitálisan aktív ügyfeleik aránya?

Közelíti a 60 százalékot, amelyet a következő három-négy évben szeretnénk 75 százalékosra növelni.

A Magyar Nemzeti Bank rendre számon kéri a bankokon, hogy nincsenek digitálisan árazott csomagdíjas termékeik. A George-t e hiányosság megszüntetésre is felhasználják?

Igen. Az indulás apropóján megjelentünk egy csomagdíjas termékkel, amelynél valóban a forgalomtól függő fix díjat kell fizetnie az ügyfélnek, 250 ezer forintos elektronikus havi forgalomig mindössze 390 forintot, 400 ezer forintos elektronikus havi forgalomig pedig 990 forintot, havi legalább százezer forintos jóváírás teljesítése esetén. Ezekben az árakban az adott forgalmi sávig gyakorlatilag valamennyi hazai kártyás és bankszámlás elektronikus tranzakció benne van, még a tranzakciós díj is. Ráadásul a bevezető kampányban az első három hónap csomagdíját el is engedjük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.