4p

Megjelent a gyermekeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítására adott támogatásról szóló rendelet, így végre információkat kaptunk arról, hogy pontosan milyen kritériumok mentén lehet igényelni a támogatást.
 

A kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy

a gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítása, a hazai lakásállomány megújulásának ösztönzése és az építőipari ágazat fehérítése érdekében az e rendeletben meghatározott feltételekkel a központi költségvetésből vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásként otthonfelújítási támogatás vehető igénybe.

Mit jelent mindez pontosan?

A támogatást olyan együtt élő élet- vagy házastársak vehetik igénybe egy alkalommal, akik legalább egy 25 éven aluli gyermeket nevelnek, vagy éppen babát várnak.

(Fotó: Mester Nándor)
(Fotó: Mester Nándor)

A megszerezhető támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint.

Az igénylés feltételei:

  • az igénylő, illetve kiskorú gyermeke – együttes igénylés esetén az igénylők együtt, vagy kiskorú gyermekeik – a  támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50 százalékos mértékű, az  ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkeznek,
  • az igénylő – együttes igénylés esetén mindkét fél –, valamint a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi kiskorú gyermeke a támogatással érintett lakásban legalább egy éve lakóhellyel rendelkezik,
  • az  igénylőnek – együttes igénylés esetén mindkét félnek – az  állami adóhatóságnál nincs nyilvántartott köztartozása,
  • valamint az igénylő minimum egy éves folyamatos tb-jogviszonnyal rendelkezik

Mire kérhető a támogatás?

A rendelet kifejezetten nagy teret enged a családoknak, így szinte minden felújítási munka támogathatóvá vált:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a  megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a  külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje,
  • párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
  • klímaberendezés beépítése, cseréje,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
  • belső tér felújítása, ideértve a  lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, valamint a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását is
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • kerítés építése,
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése,
  • térburkolat készítése, cseréje,
  • télikert kialakítása,
  • akadálymentesítési munkák,
  • alapozási szerkezet megerősítése, valamint
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.

Hogyan igényelhető a támogatás?

A pénzt a felújítást befejezését követő legkésőbb 60 napon belül lehet igényelni – a végső dátum 2022. december 31. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni.

A támogatás iránti kérelem a MÁK által rendszeresített formanyomtatványon, vagy elektronikus felületén és postán is be lehet nyújtani – a kincstárnak 30 napja van elbírálni a támogatást, ezt követően 5 napon belül kiutalják a támogatási összeget. A folyósítás után a kormányhivatal hat hónapig bármikor ellenőrizheti, hogy az igénylők a megítélt összeget valóban arra fordították, amire kapták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!