8p

Az MNB az önkéntes pénztárakból jóléti alapokat állítana fel, de a kormány addig nem tárgyal erről, amíg része az elképzelésnek a tagság kötelezővé tétele.

A cikk a Piac & Profit magazin december-januári számában jelent meg.

A következő lapszám február 18-án jelenik meg. Keresse az Inmedio és Relay újságárusoknál, vagy fizessen elő a magazinra. Megrendelését itt adhatja le>>>

A Magyar Nemzeti Bank aktívan lobbizik az öngondoskodási rendszer megváltoztatása – nyugodtan kijelenthetjük, új alapokra helyezése – mellett, de javaslata hasznosságáról egyelőre nem tudta meggyőzni a kormányt. A jegybank a versenyképességi programjában vetette fel a jóléti alapok bevezetését. Ami valójában nem más, mint annak a beismerése, hogy az öngondoskodási rendszer az elmúlt években visszaépült: a cafeteriarendszer megnyirbálása, illetve a kötelező nyugdíjpénztárak kivéreztetése bár az államháztartás szintjén rövid távon, illetve az adósság csökkentésében eredményt hozott, de tovább rontotta a lakosság öngondoskodási hajlandóságát.

Nyugdíjpénztár + egészségpénztár = jóléti alapok

A jóléti alapok a jelenlegi önkéntes egészség- és önsegélyező, valamint a nyugdíjpénztárak összeolvadásával jönnének létre, amelyben az adófizetők automatikusan taggá válnának, azaz nem a belépésről, hanem a kilépésről tudnának dönteni. A jegybank elképzelése szerint az alapok a lakhatással, a gyermekvállalással, az időskori gondozással összefüggésben is szolgáltatnának, vagyis bármely korosztály és bármely életszakaszban lévő munkavállaló számára lenne ajánlatuk. A szolgáltatások forrását az egyéni befizetések mellett a foglalkoztatók hozzájárulása és az állam támogatása jelentené. Bár pontos részleteket nem ismerünk, azt mindenesetre lehet tudni, hogy a belépés kötelező lenne, és minden egyes munkavállaló és munkáltató a bruttó bér egy bizonyos százalékát fizetné be a Jóléti Alapba, a munkavállaló saját dedikált jóléti számlájára, melynek lenne külön nyugdíj- és egészségzsebe. Az egyén saját döntése alapján határozhatná meg a két külön zsebbe érkező pénzösszeg mennyiségét. Az állam pedig a két szereplő befizetése mellé további adókedvezményeket biztosítana.

Gondolhatjuk akár azt, hogy az új szisztémában az összeolvadások révén valamiképpen csorbulna a pénztárak önállósága. A másik olvasata a versenyképességi programban foglaltaknak, hogy a jóléti alapban a tag állíthatja össze a portfólióját, maga döntheti el, hogy mely szolgáltatót választja. De ez is csak találgatás.

Akárhogy is lesz, még egy szándék felfedezhető az átalakítási törekvések mögött. Az MNB a lengyel példát szeretné követni, ahol a várakozások szerint mintegy 1500 milliárd forintnak megfelelő összeg áramolhat évente a nyugdíjpénztárakba, amit aztán a pénztárak a tőzsdére vihetnek. Vagyis ha sikerül adaptálni ezt a rendszert, az jót tenne a Budapesti Értéktőzsde – régiós szinten gyérnek számító – forgalmának. Ráadásul a versenyképességi program hazai részvényeket említ a tőkelekötés lehetséges eszközeként, vagyis a hagyományos papírok mellett – OTP, Richter, Mol – a manapság előrenyomuló, a NER-hez ezer szállal kapcsolódó tőzsdei vállalatok is bőségesen részesedni tudnának a beáramló tőkéből, szárnyalhatnának az árfolyamok.

Nincs kormányzati válasz

A jegybank 2019 februárjában publikálta először a 330 pontból álló Versenyképességi Programját, amely része az öngondoskodás új modellje, és azóta időről időre előveszik ezt a témát, konferenciákon ismertetik, de úgy tűnik, egyelőre eredménytelenül. A kormány ugyanis még nem tárgyalta ezt a javaslatot – ismertette érdeklődésünkre az egyik kormányinfón Gulyás Gergely miniszter. A gazdasági kabinetet ugyan megjárta a jegybank ötlete, de ott el is akadt, mert van egy eleme, amit sehogy sem tud elfogadni a kormányzat. Mint a miniszter elmondta, a kötelező beléptetéssel van bajuk, s csak akkor tudják támogatni a jegybanki javaslatot, ha ez kikerül belőle.

Gulyás Gergely szavaiból egyébként az is kiderült, hogy a kormány nem zárkózik el az öngondoskodás jelenleginél nagyobb állami ösztönzésétől, támogatásától. Úgy fogalmazott, hogy „amennyiben a javaslat az, hogy a különböző öngondoskodási formákat a kormány a jelenleginél nagyobb mértékben támogassa, szerintem az egy támogatandó álláspont, de amilyen a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagság fenntartása volt, oda semmiképpen nem szeretnénk visszatérni”. Felvetésünkre, hogy a cafeteriarendszeren belül az önkéntes pénztári tagság állami támogatását is megnyirbálták, a miniszter így reagált: „A cafeteriarendszerről, a bér melletti juttatások kérdéséről folyik egy vita, a kormányon belül is jelentős nézetkülönbségek vannak ezzel kapcsolatosan.”

Fenyeget a múlt?

Látszólag nem megoldhatatlan feladat a jegybanki javaslat átformálása, de valójában pont a lényeg veszne el, ha a jóléti alapok tagságának szabályozásából kikerülne a kötelező elem. Az MNB azért ragaszkodik ehhez, mert mint a piaci felügyeletet ellátó szerv, azt tapasztalja, hogy a pénztárakba egyre kevesebben lépnek be, és ami még fájóbb, hogy a fiatalabb generációk mind nagyobb hányadát nem tudják megszólítani az intézmények. Őket tehát először kötelező erővel be kell léptetni, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek az öngondoskodás hasznáról.

A kilépés önkéntességét muszáj biztosítani, különben tényleg a beszántott magánnyugdíj-pénztárakra hasonlítana a rendszer. Így nyilván lesz lemorzsolódás, de ha minden negyedik-ötödik új tagot sikerülne megtartani, az már kimutatható eredményt hozna a lakossági megtakarítások szerkezetében, amelyben az MNB adatai alapján ma az éven belül lejáró megtakarítások dominálnak: 57 százalék a készpénz, a folyószámlabetét, a lekötött betét és a rövidlejáratú állampapír aránya.

A kormány viszont nem tudja támogatni a kötelező belépést a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása miatt. 2011-ben mintegy 3000 milliárd forintot szánkáztattak vissza a magánpénztárakból az államhoz (és költötték el adósságcsökkentésre, részvényvásárlásra, egyebekre), és nagyon rossz fényt vetne erre az intézkedésre, ha lényegében ugyanarra a logikára épülő rendszert indítanának el újra.

De még egy frontvonalat fel lehet fedezni az MNB-javaslat kormányzati negligálása kapcsán: Matolcsy György, a jegybank elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter szakmai nézetkülönbségét. A közöttük zajló vita arról szól, hogy ki irányítsa a gazdaságpolitikát. Matolcsy jegybankelnökként is beleszólást kér az állam pénzügyeire vonatkozó tervezésbe, számos, a bér- és adópolitikát érintő ötlete van, amikkel rendszeresen bombázzák a kormányt. Azt nyilván nem veszik jó néven a József nádor téren.

Kvázi önkéntes

A világ egyre több országában vezetnek be „kvázi önkéntes” öngondoskodási modellt. Új-Zélandon a KiwiSaver 2007 óta működik. A munkavállalók számára automatikus a beléptetés, de az első nyolc hétben, illetve munkahelyváltáskor dönthetnek úgy, hogy inkább kilépnek. A rendszerhez az egyéni vállalkozók is ugyanilyen feltételekkel csatlakozhatnak. A magánszemély a bére után 3–10 százalékot fizet be, amelyet a munkáltató további három százalékkal egészít ki. Utóbbi adóköteles juttatás, de a befizetések után egyszeri és éves állami támogatás jár. A KiwiSaver szolgáltatási palettája – hasonlóan a jegybanki elképzeléshez – a lakhatást is támogatja. Ennek feltétele a legalább hároméves tagság. A munkavállaló választja ki, hogy melyik alapba szeretné tartani a megtakarítását alapvetően a kockázatvállalási hajlandósága szerint. A magyar jegybank előszeretettel hivatkozik a 2019 júliusától fokozatosan – először a 250 fő feletti vállalkozások körében – bevezetett lengyelországi modellre. Ez a rendszer a munkavállalók számára önkéntes – vagyis bármikor kiléphetnek, ha úgy döntenek –, a munkáltató számára viszont kötelező. A vállalat választja ki az alapot, amely legfeljebb 0,6 százalékos kezelési költséget számíthat fel. A munkavállalói befizetés a bér 2–4 százaléka, míg a munkáltatói hozzájárulás mértéke 1,5 és 4 százalék között mozoghat. Utóbbira adókedvezményt biztosít az állam. Ezen felül az új-zélandi rendszerhez hasonlóan Lengyelországban is egyszeri és éves állami támogatás – körülbelül 0,5 százalék – ösztönzi az öngondoskodást. Hatvanéves kor felett adómentesen fel lehet venni a hosszú távú megtakarítás 25 százalékát egy összegben, 75 százalékát pedig 10 éves időtávon részletekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!