Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Székely Sarolta Székely Sarolta

Ha március, akkor az az országgyűlési képviselők esetében bérigazítást és béremelést jelent. Hétfőtől a honatyák és -anyák munkája százezrekkel fog többet érni.

Immár bő két és fél éve annak, hogy a parlamenti képviselők, élükön a kormánypárt tagjaival elérkezettnek látták az időt saját fizetésük rendezésére is miután a közszféra más területein már rendezték a béreket. Utóbbi volt a fő indok arra, hogy a pedagógusok és más közszférában dolgozók fizetése után a képviselők saját juttatásaikat is kiigazítsák a képviselők javadalmazásáról szóló törvény vonatkozó paragrafusainak módosításával.

Az elfogadott változtatások értelmében a képviselői alapbért a mindenkori nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér háromszorosában határozták meg. Az összeg felülvizsgálatára évente kerül sor februárban, miután a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az előző évre vonatkozó változás mértékét. Ennek következményeként ez sorban már a negyedik alkalom lesz, amikor ennek megfelelően igazítják ki a képviselői fizetéseket. A béremelés mértéke ezúttal sem lesz elhanyagolható, hiszen a statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint az átlagos bruttó bér 2020-ban 9,7 százalékkal emelkedett. Csak emlékeztetőül: egy évvel ezelőtt 11,4 százalékos emelésnek örülhettek a honatyák és -anyák.

Fotó: MTIFotó: MTI

A képviselői alapbér így a jelenlegi 1 103 400 forintról 1 210 800 forintra emelkedik majd, ami azt jelenti, hogy hétfőtől kezdődően egy képviselőnek a munkája 107 400 forinttal fog többet érni, mint cikkünk írásakor. Ebből választott képviselőink - családi adókedvezmények figyelembevétele nélkül - 805 182 forintot kapnak majd kézhez, a ténylegesen elkölthető nettó bér 71 421 forinttal emelkedik.

A parlamenti patkóban ülők közül azonban kisebbségben vannak azok, akik ekkora összegért végzik a munkájukat. A képviselői fizetést ugyanis nagyban függ a betöltött pozíciótól, az alapbérre csak azok jogosultak, akik semmilyen más posztot nem töltenek be a parlamentben és a kormányban.

Ez a cikk az Mfor és a Privátbankár Prémium tartalma, csak a lap előfizetői olvashatják teljes terjedelmében.

Prémium tartalmainkhoz a következő lépések után férhet hozzá:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válasszon előfizetői csomagjaink közül
  3. Fizessen bankkártyájával

+1 Amennyiben megújuló havi csomagjaink közül választ, az első hónap csak 390 forint mindkét csomag esetében!

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

Regisztráció

Jelszó visszaállítás / jelszócsere

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.