A NER történetében nem a Honvédség frissen kinevezett vezérkari főnöke, Böröndi Gábor altábornagy az első, és vélhetően nem is az utolsó, aki körül rögtön pozíciójának elfoglalása után botrány kerekedik. Az altábornagy azonban ebből az erős mezőnyből is ki tudott tűnni: a kinevezése óta eltelt két hétben alig volt olyan nap, amikor ne forgott volna közszájon valamely meghökkentő kijelentése, és egy hét sem kellett ahhoz se, hogy komoly nemzetközi felháborodást is kiváltson egyik megnyilvánulása.
Csak egy gyors összefoglaló annak, aki lemaradt volna: kinevezése előtti országgyűlési bizottsági meghallgatásán Böröndi Gábor többek között arról beszélt, hogy a magyar katonai oktatásba visszahozzák a nukleáris elrettentést, majd
„szittya, rugalmas szervezetű megközelítés”
lehetőségéről beszélt az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer kapcsán. Május 9-én aztán már a verbális nukleáris elrettentés után le is dobta a szavak szintjén az atombombát: a köztévének adott interjújában arról beszélt, hogy
„1939-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult, és mi lett a vége. Nem fogták meg, ha fogalmazhatok így, békefolyamattal azt az eszkalációt és elvezetett a második világháborúig.”
Arra is felkaphatták talán a fejüket sokan, amikor arról beszélt, hogy „egy átlagember azt mondja, remélem nem lesz háború, de egy hadsereget nem lehet a reményre építeni. A hadsereget arra kell felkészíteni, hogy egy háborút sikeresen meg tudjon vívni.” Miközben a magyar kormány ugyebár minden, az Oroszország elleni közös uniós és NATO-s fellépést akadályozó, hazánkat egyre inkább mindkét szövetségi rendszer partvonalára szorító lépését az ország a háborútól való megvédésének, a béke megőrzésének szólamaival indokolja.
Egy kiszivárgott leiratban pedig elég aggasztó állításokat tett a Magyar Honvédség állapotáról, ebből talán az a kijelentése ment a legnagyobbat a sajtóban, hogy a logisztikában
„az oroszok gyengék, de mi is azok vagyunk”,
de volt szó „papírtologatókról”, harci feladatokra kiképzetlen Gripen-pilótákról is többek közt.
Közben kikerült az internet nyilvánossága elé a vezérkari főnök első állománygyűlésének felvétele is, ahol az egybegyűltek előtt megint csak érdekes kijelentések hangzottak el.
„Mi lesz a jövő? Kiképzés, felkészítés, gyakorlatok. Elkezdjük a kiképzést és a gyakorlatot”
– mondta például, amire azért felmerül az emberben a kérdés: elkezdik? Most kezdik el? Eddig mi történt? Aztán azt is hallhattuk:
„Ha nincsenek erkölcsi, etikai értékeink, akkor semmik vagyunk.”
Ezzel persze semmi baj nincsen önmagában, csak éppen a kormány, élén Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel, valamint a kormánysajtó jeles publicistái az elmúlt hónapokat pont azzal töltötték, hogy minden lehetséges erkölcsi, etikai megfontolást akkurátusan a kukába helyezzenek az „olcsó” orosz gáz és olaj, Paks II, és még ki tudja minek az érdekében.
Majd következett az a rész, ahol churchilli magasságokban emelkedett az altábornagy:
„Fájni fog. Ez a változás ez több mint fájdalmas lesz. Vér, könny, sírás, veríték, fájdalom. Ez lesz a sikerhez vezető út.”
Pontosan ki is fog vérezni, könnyezni, és a többi? A magyar katonák? A lakosság? Nem hiszem, hogy bármelyikbe is beleegyezett volna az ország, amikor tavaly a harsogó békepárti kampány végén újra kétharmadot szavazott ennek a kormánynak. (Vö.: „Márki-Zay Péter magyar katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába! A baloldal a háború pártján áll!”)
A második világháború sajátos értelmezését vegyük külön a többitől. Az menthetetlen. Böröndi Gábor vagy alapvető történelmi tényekkel nincs tisztában (és ezek a tények nem valami távoli szakterülethez, hanem az utolsó átfogó európai fegyveres konfliktushoz kapcsolódnak), vagy a tényeket próbálja meg a magyar kormány – az orosz propagandára rímelő – üzeneteihez hajlítani. Lehet választani, melyik a szomorúbb.
A többit lehetne még jobb vagy rosszabb szándékkal elemezgetni, de igazából azon kívül, hogy nem éppen a legszerencsésebb megfogalmazások, nincs velük túl sok baj. Ha akarjuk, mind beilleszthető a kicsit bumfordi, de az értetek és nem rátok haragvó vezető képébe, aki kemény kézzel rak rendet a rá bízott szervezetben. Amerikai filmekből biztosan ismerős a karakter: az új rendőrkapitány vagy katonatiszt, akit először mindenki utál vagy kiröhög, hogy aztán a történet végére rájöjjenek, igazából végig jót akart, és a kemény külső érző, arany szívet takart.
Még az is lehet, hogy Böröndi Gábor valóban ilyen karakter. Készséggel hajlandó vagyok azt is elhinni, hogy szakmai (katonai) felkészültsége kiváló, és a Magyar Honvédséggel kapcsolatos tervei jó irányt jelölnek ki.
Bízhatunk bennük?
Van azonban egy kis gond.
„A vezetés alapja a bizalom”
– szögezte le maga a vezérkari főnök a fentebb idézett állománygyűlésen. Böröndi Gábort annak a kormánynak a honvédelmi minisztere terjesztette fel e pozícióra, amely különböző inkarnációiban immár 13 éve kétharmados többséggel vezeti az országot. És amely a szavak szintjén mindig erős Magyarországról, erős Honvédségről beszélt, és amely az utóbbi években hatalmas összegeket költött a haderő fejlesztésére és modernizálására.
Miért is van szükség akkor arra, hogy valaki most egyenruhába öltözött Héraklészként takarítsa ki Augeiasz istállóját a Magyar Honvédségnél? Apropó, tudjuk már, miért kellett távozni Böröndi elődjének, Ruszin-Szendi Romulusznak oly hirtelen? Miért is küldtek el a Honvédségtől váratlanul rengeteg 45 évnél idősebb tisztet, köztük főtiszteket és tábornokokat? És miért akarják egy tegnapi hír szerint sokukat mégis „visszafoglalkoztatni”, ráadásul egy többszörösen is NAV-eljárásokban érintett, egy alkalmazottal rendelkező cég közbeiktatásával?
A bizalomhoz nem csak szakmai tudásra, hanem nyíltságra, átláthatóságra, a hibák beismerésének a képességére is szükség lenne. Meg persze jó, hiteles kommunikációra. És itt már megint elő lehet venni a fenti idézeteket: nincs egy stáb, amely felkészítené Böröndi Gábort a nyilvános megszólalásaira, nincs senki, aki szólna, hogy ha kimondja a „szittya” szót, akkor a fél ország a fejét fogja fogni – még ha szakmailag rendben is van, amit értett ez alatt?
Egy modern haderő vezetése egyáltalán nem csak katonai feladat. Elképzelhető, hogy Böröndi Gábor adott esetben a Kárpátok jeges hágóin vezetné át a szittya magyar páncélosokat Hannibálként az ellenség hátába, de azért reménykedjünk abban, hogy nem kell majd háborúban bizonyítani képességeit. Különben sem ez lenne a feladata, hanem biztosítani a kereteket ahhoz, hogy a harctéri parancsnokok végezzék a dolgukat, és hogy személyes karizmájával hitelesen képviselje a lakosság és a katonák felé, hogy minden rendben van, van egy tervünk, győzni fogunk.
Kétlem, hogy Valerij Zaluzsni ukrán vezérkari főnök személyesen jelölgetné ki az ukrán tüzérség célpontjait, de az orosz invázió sorsdöntő első napjaiban össze tudta tartani az ukrán haderőt, amely nemcsak megállította, de vissza is verte az oroszokat, akikről mindenki, talán az ukránok egy jó része is azt hitte, néhány napon belül Kijevbe érhetnek. Zaluzsni manapság tekintélyes nyugati lapoknak nyilatkozik, minden szavának tétje van, egyesek szerint komoly esélye lenne Zelenszkijjel szemben egy elnökválasztáson is.
Mennyire lehet hiteles, a bizalomra érdemes egy olyan ember, aki a bemutatkozására szervezett eseményen rögtön hasra esik a küszöbben, majd leesik a szónoki emelvényről is még néhányszor?
És mi helyzet a vérrel, könnyekkel és verítékkel? Legyünk megengedőek, minden bizonnyal az állomány tagjaira és nem az ország lakosságára értette ezt Böröndi. Persze, a kiképzés fontos, de talán azért inkább annak kéne a célnak lennie, hogy vér és könnyek egyáltalán ne legyenek. Abban a korban, amikor drónpilóták kellemes légkondicionált munkaállomásokon üldögélve bombázhatnak szét tankhadoszlopokat, akkor talán inkább a szakértelem és a professzionalizmus, nem pedig a fizikai teljesítőképesség és az önfeláldozás kéne az első helyre kerüljön, akármennyire nem passzol el az a hagyományos katonai hősiesség ideáljához.
Végezetül pedig említsük meg azt is, hogy ameddig Magyarország a NATO tagja – és ennek megváltoztatásáról azért még nincs szó, ugye? – addig a magyar haderőnek nem kell egyedül útját állnia a háború pusztító árjának. Nem lebecsülve a Magyar Honvédség képességeit, de egy valódi háborús helyzetben az ország biztonságának kérdése Washingtonban, Brüsszelben, illetve a többi NATO-tagállam fővárosában fog eldőlni.
Böröndi Gábor az elmúlt években az EU, majd a NATO Katonai Bizottságában képviselte hazánkat – ha valakinek, akkor neki tudnia kell ezt. Kinevezése után néhány nappal mégis olyat mondott, hogy a lengyel nagykövettel való személyes megbeszélés során kellett lecsendesíteni a hullámokat. Lengyelország az ukrajnai háború adta lehetőségeket kihasználva lassan az egyik legerősebb európai haderőt építi fel magának, az orosz agresszió elleni szilárd, erkölcsi és etikai alapokon is nyugvó kiállásukkal pedig a világpolitikában is tényezővé tudott válni az ország, amely nem is olyan régen még Magyarország mellett folytatott utóvédharcokat Brüsszel ellen. Azt mondjuk nem tudom, ki a lengyel vezérkari főnök és mit mondott első interjúiban…
