Legyen azonnali tűzszünet és béke! – szól a kormányzati szlogen, és ebbe bizony az égvilágon senki nem tud belekötni. Ki ne szeretné, hogy elhallgassanak a fegyverek, hogy a harcok sújtotta térség polgárai nyugalomban és biztonságban élhessenek, illetve, hogy a nemzetközi kereskedelem is visszatérhessen a normális kerékvágásba?
A kormánypárti politikusok fenti tartalmú, szinte óránként kitett közösségimédia-posztjai azonban ki is merülnek ebben a mondatban. Mert tűzszünet, fegyverszünet és béke nem magától terem, azt tárgyalás(sorozat) kell, hogy megelőzze! De hogy ennek mi is lenne az alapja, arról még egyetlen fél mondatot sem hallottunk egyetlen politikustól sem. A múlt pénteki rádiós előadásában maga Orbán Viktor is csak már tárgyalóasztalhoz ültetett felek tűzszüneti megállapodásáról beszélt, de ő sem adott fogódzkodót arra nézve, miért is ülne le egymással egy ukrán és egy orosz illetékes.
Valahogy úgy érzem magam, mint boldogult gyermekkoromban, amikor öcsémmel civakodtunk. Ő karácsonyra kapott egy Matchbox-készletet, ami márciusra már az ágy alatt porosodott. Jómagam viszont rákaptam a kisautókra, és elkezdtem játszani vele. Hát persze, hogy neki is ugyanabban a percben szottyant kedve rá újra!
– Add ide, az enyém!
– De most én játszom vele!
– Akkor is az enyém!
– Hetek óta hozzá sem nyúltál!
– Most viszont akarom!
A veszekedésre benyitó szülők általában ezzel kezdték:
„Gyerekek, ne veszekedjetek!”
Fantasztikus ötlet, magunktól eszünkbe sem jutott volna! Persze az ősöknek legalább volt elképzelésük arról, hogyan is lehetne „tűzszünetet” elérni. Például:
- „Engedd, hadd játsszon vele, majd megunja újra!”
- „Felezzétek el, egyikőtök az egyik két kisautóval, másikótok a másik kettővel játsszon!”
- „Amíg ő játszik, addig én sütök neked palacsintát!” (Szegény Édesanyám, mennyire nem szeretett palacsintát sütni, de a születésnapomra valahogy mégis mindig a kedvencemet, a hortobágyit készítette!)
Egy kormányzatnak azonban kellene, hogy legyen diplomáciai víziója. Az orosz–ukrán konfliktusban nem egy Matchbox-készlet a tét, hanem összehasonlíthatatlanul több. Emberéletek, családok, egzisztenciák, gazdaságok, haditechnika, geopolitikai helyzet stb. Az pedig, hogy a kormánypárti képviselőktől eddig még halvány elképzelést sem láttunk arról, mi is lenne az általuk folyamatosan emlegetett tűzszünet és béke alapja, ami tárgyalóasztalhoz ültetné a feleket,
nyugodtan nevezhető diplomáciai impotenciának.
A múlt szombati Kormányinfón azután volt szerencsém nekiszegezni a kérdést Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek: hogyan is képzeli a magyar kormányzat a megállapodást? Egyáltalán mi lehet ennek az alapja, hiszen az ukrán és az orosz álláspont még laikus szemmel is elég messze áll egymástól.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a tárgyalások alapja az lenne, hogy
az Egyesült Államok tárgyaljon Oroszországgal, ahol „természetesen az ukránok is ott kell, hogy legyenek”.
Az amerikaiak említése némileg meglepő lehet, hiszen az orosz hadsereg nem az Egyesült Államok, hanem Ukrajna határait lépte át. Egy Egyesült Államok elleni támadás ráadásul egész más fényt vetett volna az egész konfliktusra, hiszen abban az esetben egy NATO-tagot ért volna háborús agresszió. Ekkor szerződéses kötelezettségünkből adódóan nem lehetett volna azzal kampányolni az országgyűlési választások előtt, hogy „mi bezzeg nem küldjük oda meghalni a fiainkat, miközben a politikai ellenfél magyar katonákat vezényelne a frontra, így háborúba sodornának”.
A kancelláriaminiszter sem sokáig amerikázott a válaszban, hiszen rögtön elismerte, hogy az ukránoknak joguk van megvédeni a hazájukat, sőt
honvédő háborújukat „heroikus küzdelemnek” nevezte.
Mi több, még azt a felvetést is a nemzetközi jognak megfelelő helyzetnek nevezte, hogy az orosz hadseregnek a háború előtti pozícióikba kellene visszavonulnia. Az azonban szerinte is kérdés, hogy a tárgyalások során a felek meg tudnának-e egyezni ebben.
A háború azonban jelen pillanatban inkább állóháború. A tavaly februárban vizionált „háromnapos háború”, azaz a villámoffenzíva nem teljesült, az ukránok ellentámadásokkal az ősszel visszafoglalták Harkovot és Herszont, most azonban egyik fél sem képes számottevő sikereket elérni, a támadók Bahmut bevételével próbálkoznak, de hetek óta sikertelenül.
Ilyen helyzetben mi lenne a tárgyalások minimuma? A megszerzett területeket az oroszok biztosan nem akarják feladni, az ukránok joggal szeretnék ezeket visszafoglalni, tehát a status quo sem lehet tárgyalási alap. A hétvégén pedig igen meredek kijelentések hangzottak el mindkét fél részéről. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese (mint ilyen, Putyin elnök után az első) azt mondta,
Moszkva számára az egyetlen módja annak, hogy végül tartós békét biztosítson Ukrajnával, ha saját határait a lehető legmesszebbre tolja, „még ha ezek Lengyelország határai is”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök persze nem maradt adós, a Krím orosz annektálásának kilencedik évfordulóján a félsziget visszaszerzését ígérte, ezekkel a szavakkal:
„Kilenc évvel ezelőtt kezdődött az orosz agresszió a Krím félszigeten. A Krím visszaszerzésével helyreállítjuk a békét. Ez a mi földünk, a mi embereink élnek ott, a mi történelmünk. Visszavisszük az ukrán zászlót Ukrajna minden szegletébe.”
Nos, ez a két, az elmúlt napokban napvilágot látott nyilatkozat azt sugallja, a felek nemhogy nem a béke felé mozdulnának, de még a tárgyalóasztal irányába mozdulásnak a legkisebb jelét sem mutatják. Sőt, inkább további harcokra buzdítanak.
Ilyen helyzetben a kormányzat által hangoztatott „legyen azonnali tűzszünet és béke!” szlogen csak egy üres bullshit.
Az elképzelés nélkül hangoztatott „világbéke” egy szépségkirálynő-választáson a zsűri tetszésének megnyerésére alkalmas, de a háború által sújtott embereken nem tud segíteni.
Márpedig, ha a magyar diplomácia csak erre képes, akkor az illetékes állami vezető ne parlamenti, hanem szépségkirálynő-választáson induljon!
