5p

Forróságban élünk, utazunk, dolgozunk. Miközben kínlódunk a negyven fokban, nem elsősorban a klímaváltozásra, meg a globális felmelegedésre gondolunk, hanem arra, hogy végre fel kellene szereltetni otthon a légkondicionálót. Nosza, kezdjünk neki a projektnek. Jegyzet.

Hűvösre vágyik? Menjen le a pincébe, ott még fizetni se kell a légkondiért. Asszonyom, hol él maga? Klímát beszereltetni 40 fokban? Karácsony után kellett volna hívnia – mondja a be sem mutatkozó mesterember bosszúsan, és leteszi a telefont. Igen, Magyarországon élünk, nem Floridában, ahol két óra múlva ott a készülék meg a mesterember is. Itt nem a kereslet, hanem a kínálat határozza meg a piacot. De ha nincs kereslet, a hangnem akkor sem változik. Ez utóbbi igazán a hungarikum!

Az egyik budai cégnél sokáig nem veszik fel a telefont, vagy foglaltat jelez a készülék. Aztán másnap végre kapcsolnak és kedvesen tájékoztat a hölgy, hogy öt hétnél előbb ne vágyjak hűvösre. És készítsek elő három-négyszázezer forintot.

Ugyanakkor ezen vállalkozás honlapján a következő, meglepő és mulatságos, mindezzel együtt tanulságos komment olvasható:

„Aki nem kapcsolt időben és meglepte az extrém forró nyár, az most kezdheti a vadászatot a klímásra, hátha még karácsony előtt beszerelik a készüléket. Ilyenkor kerülnek elő a "rossz fiúk", akik az év többi részében, a narkónepper és a gipszkartonos/burkoló közötti mezsgyén mozognak, de most eljött az idejük, hiszen le lehet lehúzni az embereket. 

Minden rendes szakember egy-két hónapra vállal, de ők már hétvégére beszerelést ígérnek. Most nem karácsonyfát árulnak vagy tűzijátékot, nem taxiznak, vagy őriznek telephelyet egy cuki kutyussal, hanem "klímaszerelő vállalkozók", három hétig. Indul az ő szezonjuk! 

Most készülnek el azok a híres szerelések, amit Viberen poénnak küldenek el a kollégák, ezeken csövek meredeznek a négy égtáj felé, össze-vissza lógnak a kábelek, és ami döbbenet, hogy kifizetik őket!! 

Kolléganőm benyit az irodámba, sírva hívott minket egy anyuka, hogy mit csináljon, mert szerelés közben megkérdezte az alkalmi "mestert", hová lesz bedugva a klímája, aki ezen annyira megsértődött, hogy kiabálva levonult a lakásból, szerszámostól, klímástól. Oké, tudom, hogy most kemény hetek lesznek, de legalább olyan helyi kismaszekot keressen, ahol minimális esélye van egy érvényesíthető garanciának, mert erre bizony szükség lesz később. A számla kérését már csak halkan mondom, mert léteznek Budapestnek olyan kerületei, ahol még ma is megdöbbenést okoz, ha valami nem megy "nettóban". Akinek nincsen számlája a készülékről és a beszerelésről, annak érvényes garanciája sem lesz.”

E riasztó tapasztalatok elolvasása után mi három-négy cégtől kértünk ajánlatot, többnyire baráti közvetítéssel. Utóbbi esetben is megjegyezte az ismerős, hogy 1-2 hónapra számítsunk. Akkor meg már minek? Ez esetben inkább novemberben kéne meglépni a beruházást, talán akkor olcsóbb. (Ez persze élből egy naiv, nyugatias szemléletű megközelítés: ebben az országban – mint sokszor hangsúlyozzuk – sosem a kereslet határozta meg a kínálatot, a stílust, meg a szolgáltatás színvonalát.)

A dolgot bonyolítja, ha valaki egy régi, védett vagy műemlékjellegű házban lakik, ahol bizony igen csúnyán festenek a hűsítő szerkezet külső elemei. Ilyenkor utána kell nézni, hova is lehetne vagy szabad kihelyezni a készüléket, ahol nem rontja az összképet, és az 1927-ben épült nemrég rendbehozott bérpalota küllemét. 

Van, ahol mindig elvárható lenne

Az előbb klímaszélhámosokról esett szó. Nos, az említett álmesterek talán tényleg azok, kicsiben. Mert azért akadnak nagyvadak is.

Ami még inkább meglepi, sőt felháborítja az állampolgárt, hogy a XXI. században a magyarországi vonatok nagy része nem légkondicionált. Jó, sokáig megvoltunk nélküle, csakhogy közben meredeken emelkedett az átlaghőmérséklet, meg a vonatjegyárak, nem mellesleg egy konszolidált (?) "polgári" társadalomban illenék figyelni a környező EU-tagországok normáira is.

Most klímát szerelni??? Majd 1-2 hónap múlva
Most klímát szerelni??? Majd 1-2 hónap múlva
Fotó: Depositphotos

Botrányos jellenetek és tülekedés a hazai vasútállomásokon, ahol senki nem tudja, melyik vonal, melyik szerelvény melyik vagonja klímás vagy sem. Mindenki pilledten, újsággal legyezi magát és vár a negyven fokban, hogy elinduljon végre a vonat, illetve, hogy meg tudja mondani valaki az információs pultnál, melyik vagon lesz hűvös, hiszen szívbeteg idős emberrel, kisgyermekkel utazik.

Még megdöbbentőbb, hogy 2024-ben olyan metrókocsik is futnak Budapesten, amelyekben nincs klíma. Hogy lehetett így átvenni ezeket a járműveket? Ki a felelős ezért? Bár műszaki okok garmadájával magyarázták a szakemberek az áldatlan állapotokat, nincs mentség rá: 42 fokban egy csecsemővel félórát utazni tűrhetetlen.

Nemcsak WC-papírt kéne vinni, de légkondit és ápolónőt is?

Ami a legszomorúbb, hogy a magyarországi egészségügyi intézmények nagy részében nincs felszerelve légkondicionáló, így műtétek maradnak el! Legalább a közösségi helyiségekben, a műtőkben, meg az intenzíven lenne, de ez is kevés helyen jellemző – írta valaki egy kommentben. Bár a frissen műtött szívbetegnek a kórházi szobában sem tesz jót, ha alig kap levegőt. Vagy klímát is otthonól kellene vinni, mint vacsorát meg WC-papírt? 

Igaz, olyan esetről is tudni, hogy az állami kórház ágy mellett, külön, a család által fizetett magánápoló figyelt egész nap a betegre. És ami a legmegdöbbentőbb, a helyi alkalmazotti gárda ezt tudomásul vette, sőt örültek, hogy a „nénivel” nem nekik kell foglalkozni… Ehhez képest, hogy hány fok van, tényleg másodlagos kérdés…

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!