De hagyjuk is Orbán Viktort, mert persze lehetne azt ragozni, hogy mégis hogyan engedheti meg magának egy európai állam kormányfője, hogy annyiból álljon nőnapi tevékenysége, hogy a kormányülés előtt gyorsan kifarol a folyosóra, és néhány szál virágot ad a takarítóknak, de igazából nem érdemes.
Tényleg, hagyjuk, a miniszterelnök úr egyébként sem ér rá, elvégre kormányülés van, amelyen biztosan ott van egyetlen női miniszterként Varga Judit is – ennél egyébként például az Egyesült Arab Emírségek kormányában is több nő ül.
Hogy őszinte legyek, magyar kormány nőjogi gondolatait semmi sem festi le tökéletesebben, mint az a beszéd, amit az elvileg független, gyakorlatilag azonban a Fidesz kötelékéből, és korábbi miniszteri székéből köztársasági elnökké avanzsált Novák Katalin hétfőn este ejtett meg New Yorkban, az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának ülésén. És hogy mit is mondott el a köztársasági elnök pontosan?
Az egyetlen üzenetem, melyet a mai napon az Önök számára hoztam, annyi, hogy mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük (a legtöbbünk) édesanya vagy egy adott ponton az lesz
- így szól a kinyilatkoztatás, amelynél megragadnám az alkalmat: nem igaz, hogy mindenki szeretne anyává szeretne válni, sőt, mondok egy durvábbat, nem mindenki, aki anya akar lenni, tud azzá válni. Itt most nem csak arról beszélek, hogy a kormány tapsikolva államosította a meddőségi központokat, hanem arról is, hogy például mennyire lehetetlen helyzetben van ma egy az LMBTQ-közösségbe tartozó pár, aki szeretne gyermeket vállalni Magyarországon.
Az elemi probléma azonban nemcsak ezzel a mondattal van, hanem Novák egy későbbi kijelentésével, miszerint
(mi nők) irányíthatunk hadsereget, kormányozhatunk államokat, de a legfontosabbak és igazán nélkülözhetetlenek mégis a saját családunk számára vagyunk. Ott, és csak ott vagyunk pótolhatatlanok.
Kedves Katalin, bocsánat, de nem. Itt húzzunk meg egy határt, sőt ne határt, építsünk kerítést, azt önök úgyis szeretik, és ne beszéljünk baromságokat. Ne állítsa ezt abban a világban, ahol nők milliói, köztük például az iráni tüntetők, a terhesség kihordásáról történő választás jogát védők, és más-más, alapvető méltóságukért küzdő nők csoportjai harcolnak azért, hogy ne másodrendű állampolgárokként vagy szülőgépként kezeljék őket.
Ne beszéljen arról, hogy milyen jó is Magyarországon nőnek lenni, mikor a megszülető gyerekek sorsa egészen addig a pontig érdekli önöket, hogy elhagyják az anyjuk méhét. Ki fogja ezeket a gyerekeket tanítani, ki fogja ezeket a gyerekeket ellátni?
Ki fogja ezeknek a gyerekeknek az édesanyját megvédeni, hogyha önök nem hajlandók a nők elleni erőszak büntetési tételét szigorító Isztambuli Egyezményt ratifikálni azért, mert szerepel benne a „társadalmi nem” kifejezés? Miért nem erről beszél New Yorkban, ahelyett, hogy azt emlegeti, hogy „soha nem látott erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák?” Miért nem arról beszél, hogy csak az elmúlt héten minimum három olyan ügyben is lépett a bíróság, ahol nőket bántalmaztak vagy gyilkoltak meg? Hol van az önök családvédelme?
Inkább ne kívánjanak nőnapot. Tényleg, de köszönöm, nem kell. Így nem.
