A rezsicsökkentés a szent tehén. Aki csak megpedzi is, hogy khm, hát, na, szóval mégis gond lehet belőle, az mind a „dógozónépellensége” – legalábbis ezt hallottuk úton-útfélen egészen idén nyárig.
Bár már a rezsicsökkentés bevezetésekor szaklapokban is lehetett arról hallani, hogy az intézkedésben rögzített ár miatt a szolgáltatók fejlesztéseket, karbantartásokat halaszthatnak el, ez nyilván minket, a szolgáltatást igénybe vevőket nem érdekelt. A gáz, a villany olcsó, a többit oldja meg a szolgáltató!
Eltelt csaknem kilenc év, és a rezsicsökkentés nevű szent tehénhez olyannyira nem nyúltak, hogy még az idei választási évben is annak eltörlésével riogatták a választókat.
Mert Orbán Viktor számára a rezsicsökkentés éppúgy presztízskérdés volt, mint Kádár Jánosnak a háromhatvanas kenyér.
És most beütött a krach. Persze lehet azt mondani, hogy doktorminiszterelnökúr sem láthatta előre a háborút, de hát korábban egy másik miniszterelnök is így fogalmazott: „Kérem szépen, nem lesz gázáremelés egyáltalán. Most mondom, húsz évre – hány évre ígérjem meg? – nem lesz gázáremelés.” Igen, aki akár csak hallotta is a szcenárióelemzés szót, az tudja, hogy az időtáv növekedésével párhuzamosan exponenciálisan nő a bizonytalansági tényező is.
Így tehát Orbán Viktornak az utolsó ítélet harsonájáig ragaszkodnia a rezsicsökkentéshez éppoly felelőtlen és betarthatatlan, mint Medgyessy Péternek a húsz évre megígért fix gázára.
Több nap(elem), mint kolbász
Az energiaválság azonban új helyzetet teremtett, aminek pozitív hozadéka, hogy végre a fogyasztói társadalom is elkezdett rájönni: több nap van, mint kolbász, azaz fontos a takarékosság. Végre-valahára a társadalom kisebb egységei, kis közösségek, háztartások is elkezdtek olyan források után nézni, amelyek hosszú távon is biztosítják számukra a szükséges energiát, és igazságtalanok lennénk, ha nem ismernénk el, a napelem- és hőszivattyú-beszerzések állami támogatása megsüvegelendő kezdeményezés a kormányzat részéről.
Nem véletlenül írtam az „intézkedés” helyett a „kezdeményezés” kifejezést, ugyanis – ahogy arról lapunk többször is beszámolt – a pályázatok elbírálása akadozik, a kifizetések pedig a mai napig nem kezdődtek meg –, mindeközben az árak a pályázat benyújtásakor, azaz év elején érvényes kilowattonkénti nettó 380 ezer forintról félmillió forintra ugrottak.
Az egyik gond az, hogy a többletet – Gulyás Gergely miniszter és Koncz Zsófia államtitkár szavai szerint – nem vállalja át az állam, holott egyértelmű, hogy a kormányzat késlekedése miatt az elvileg 100 százalékban támogatott projektre ráfizetendő többlet a kabinet felelőssége, de a pályázók pénztárcája bánja.
Pedig talán forrás is lenne rá. Bár nincs rálátásunk a pályázati anyagokra, de tény, a keretösszeget a kormányzat idén márciusban 200 milliárd forintra növelte, és mivel az eddig beérkezett 43 379 pályázatból 24 955 esetében történt összesen 82,2 milliárd forintnyi költségvetési kötelezettségvállalás, könnyen kiszámítható, hogy – feltéve, hogy az átlagos pályázott összeg (körülbelül 3,3 millió forint) nem változik számottevően a kötelezettségvállalással még hatályba nem lépett szerződések esetén – az összes pályázat is csak 143 milliárd forintot fog felhasználni a keretből.
Ha úgy tetszik, a hatályba lépett szerződések esetén átlagosan 7 kilowattos napelem-/hőszivattyúrendszert telepítenének a családok, ez
nettó félmilliós (bruttó 635 ezres) fajlagos költséggel az összes pályázatra vetítve is nagyjából 192 milliárd forintot jelent,
vagyis még a megemelkedett árakkal is beleférne a 200 milliárdos elkülönített keretbe.
Az elmaradt fejlesztések
Kis hazánk azonban – mint az elmúlt pár száz évben – most is lemarad a fejlesztésekkel, amit aztán rohamtempóban kíván behozni. A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, felfüggesztik a napelemek villamos hálózatba történő betáplálását, mert a rendszer egyszerűen nem bír el ennyi napenergiát. Vagyis csak úgynevezett szigetüzemű napelemrendszer telepíthető.
Laikusként is belátható, az a család, ahol a gyerekek napközben óvodában, iskolában vannak, a szülők pedig dolgoznak, nem tudja felhasználni a délelőtti napsütés által termelt villamos energiát. Ők azt este használnák fel, amikor a nap már nem süt, viszont a tévében akkor megy a Tom és Jerry, a Szulejmán és a focimeccs. A nyári rekkenő hőségben sem az üres lakást akarják hűteni a 3 kilowattos légkondival.
Vagyis a megtermelt villamos energiát tárolni kell, az ehhez szükséges akkumulátor azonban újabb többmilliós tétel.
Érdekes, a „hanyatló Nyugaton” nincs ilyen hálózati probléma, ott jóval nagyobb arányú zöldenergia-termelést is elbír a hálózat, kis hazánkban azonban elmaradt a fejlesztés. A kancelláriaminiszter azt mondta, a felfüggesztés addig él,
„amíg egy óriási, nagyon költséges és drága hálózatfelújításra nem kerül sor”,
és ezt uniós forrásokból kívánják megvalósítani.
És akkor itt kanyarodunk vissza a jegyzetem elején megfogalmazott felvetéshez: mire költötte az áramszolgáltató az általunk befizetett összeget?
Mint ismert, a villanyszámla alapvetően három tételből áll össze:
- egy csatlakozási pontonként (villanyóránkként) bruttó 153 forintos elosztói alapdíjból,
- a kilowattóránkénti áramdíjból,
- a fogyasztásarányos rendszerhasználati díjakból.
Emellett a nem lakossági fogyasztók számára a számla tartalmaz még egyéb, szintén a fogyasztással arányos tételeket, úgymint
- energiaadót, amely az áfa alapját is képezi,
- jogszabály által előírt egyéb, áfakörön kívüli tételeket (szénipari szerkezetátalakítási támogatás, kedvezményes árú villamos energia támogatása, kapcsolt termelésszerkezet-átalakítás támogatása).
Megvizsgáltuk, ezek a fogyasztásarányos tételek 2017 óta a (bruttó) fizetendő számladíj ugyancsak fogyasztásarányos részéből mekkora arányt képviselnek. (Az egyszerűség kedvéért mindenhol az ELMŰ szolgáltatási területére érvényes árszabást néztük, de jelentős eltérés nincs az egyes szolgáltatási régiók között.)
Mint a grafikonon is jól látható,
az arány a lakossági fogyasztók esetében mindig magasabb volt, mint a vállalati fogyasztók esetében, és ez az olló csak tovább nyílik.
Az pedig a Központi Statisztikai Hivatal által bizonyított tény, hogy a lakossági fogyasztás a teljes áramfogyasztásnak a harmadát sem teszi ki. Vagyis rendszerkarbantartásra, ne adj’ Isten, rendszerfejlesztésre is arányaiban egyre kevesebb jutott. Most meg a saját korlátainkba ütköztünk.
Elvesztegetett időnek is nevezhetjük azt a bő hét esztendőt, amíg felhőtlenül, egyúttal felelőtlenül élvezhettük a rezsicsökkentésnek nevezett ingyenebéd alacsony villanyszámláit. Pedig, ha nem sokkal, csak (ex has becslés) a mindenkori infláció felével (!) emeltük volna a hálózatfejlesztésre szánt díjtételeket, akkor ma a zöldenergiára történő átállás nem ütközne a rendszer elavultságába. Így azonban az ingyenebéd után következik a feketeleves. Ami csikarni fogja a hasunkat.
