<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
7p

A magyar gazdaság nagyon úgy működik, mint egy hadigazdaság, de háborúban csak a szavak szintjén állunk. A háborús működés árát viszont valamikor meg fogjuk fizetni. Jegyzet.

Laptársunk, a Privátbankár egy kétrészes, hosszú írásban foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miként is működik egy hadigazdaság, és hogy meddig bírhatja még a háborút az orosz, illetve az ukrán gazdaság. A cikkeket nemcsak azért érdemes elolvasni (az első rész itt, a második pedig itt található), mert stílusuk kiforrott, tartalmuk pedig lebilincselő – szerzőjük pedig ugyanaz, mint e soroké –, hanem azért is, mert érdekes gondolatok juthatnak eszünkbe róluk.

De nézzük, milyen intézkedéseket is hozhat egy állam a hadigazdaságra való átállás jegyében, és azért, hogy finanszírozni tudja a háború hatalmas költségeit. Eladósodás külföldi és belföldi irányba, a kamatok megemelése, különadók kivetése, pénznyomtatás. Csak hát mindezek hatására bizony felpörög az infláció. Ám egy háborúban nem lehet a kiváltó okokra koncentrálni, ezért tüneti kezelés kell: hatósági árak bevezetése, majd amikor ezek borítékolható módon az adott termékek hiányához vezetnek, akkor annak korlátozása, hogy mennyit vásárolhatnak az emberek.

Kivel is állunk éppen háborúban? Orbán Viktor és Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök egy korábbi felvételen, a háttérben a Honvédség új eszközei közül is látható egy páncélos. Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Kivel is állunk éppen háborúban? Orbán Viktor és Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök egy korábbi felvételen, a háttérben a Honvédség új eszközei közül is látható egy páncélos. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A másik oldalon a hadviselő állam össze is húzza a nadrágszíját, csökkenti vagy nem emeli az állami szektorban a béreket, kevesebbet költ az infrastruktúra fenntartására, visszafogja a beruházásokat és hagyja leromlani a nagy állami szolgáltatórendszerek, mint az oktatás vagy az egészségügy színvonalát. A hadigazdaságokra jellemző az is, hogy állami tulajdonba vagy állami irányítás alá vonják a stratégiailag fontos iparágakat, cégeket, korlátozzák bizonyos nyersanyagok, áruk kereskedelmét. Előfordulhat, hogy a munkaerő szabad mozgását is korlátozzák, bizonyos munkakörökben dolgozókat köteleznek a feladataik ellátására, vagy éppen többletfeladatokat is rájuk rónak, hogy fenntartsák a kulcsfontosságúnak ítélt rendszerek, cégek működését.

A lakosság persze a saját bőrén érzi ezeket az intézkedéseket – ha nem is rögtön, akkor egy idő után mindenképp –, de a kormányzat az egyik oldalról a hazafias érzelmeikre apellálva arra kéri őket, hogy tűrjenek a haza vagy a győzelem érdekében. A másik oldalról viszont háború idején bevett dolog a munkavállalói jogok korlátozása, valamint a tiltakozás lehetőségeinek szűkítése, például a sztrájkjog felfüggesztése vagy korlátozása.

Hadigazdaság, háború nélkül

Ismerős ebből a listából valami, kedves magyar honfitársaim? Hát igen, nagyjából az összes tétel az lehet. Az infláció az egekben (nem, nem a szankciós infláció, hiszen az az összes uniós országban nagyjából hasonló szinten kellene, hogy álljon), a kormány magas kamaton kénytelen külföldi forrásokat bevonni. Láttuk, látjuk az üzemanyagokra és bizonyos élelmiszerekre meghatározott hatósági árak eredményét, megtapasztalhattuk, milyen az, amikor nem biztos, hogy tudunk tankolni a benzinkutakon, akkor se, ha hajlandóak vagyunk kifizetni a magasabb árat, a közösségi médiában folyamatosan téma, hogy melyik boltban mikor lehet kristálycukrot vagy UHT-tejet venni. Most éppen az építőanyagok piacát tervezi a kormány korlátozni, ellenőrzés alá vonni, a kiválasztott cégeknek újraosztani, ahogy ezt korábban megtette a dohánykereskedelemmel vagy nemrég a hulladékgazdálkodással is.

Az állami beruházások egy jó részét befagyasztották, egyes kórházakban már csak mutatóba működik néhány osztály, a közoktatás helyzetéről talán jobb, ha nem is beszélünk. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a magyar víziközműrendszer állapota „közelít a katasztrofálishoz”, és miközben az egész világon egyre nagyobb kincs az ivóvíz, itthon a vezetékes víz átlagosan 21 százaléka egyszerűen elszivárog a rendszerből, a háztartási napelemes kiserőművek hálózati betáplálásának lehetőségét azért kellett felfüggeszteni, mert a rendszer nem bírja a terhelést. Az utak állapota olyan, amilyen, postákat zárnak be.

Közben az állam által kipécézett iparágak különadókat, az egyéni vállalkozók a kata eltörlését kapták az arcukba, a pedagógusok béremelését a kormány az uniós pénzek befagyasztására hivatkozva halogatja, miközben a sztrájkhoz való jogukat gyakorlatilag megszüntették, az engedetlenkedőket pedig kirúgással fenyegetik (vagy nem csak fenyegetik). A háziorvosokat arra kötelezné a kormány, hogy vállaljanak részt az ügyeleti ellátórendszer fenntartásában, az ez ellen tiltakozó Magyar Orvosi Kamara jogköreit pedig gyorsan elfogadni szándékozott törvényjavaslattal vágnák meg.

Általában is elmondható, hogy aki bármilyen módon kritizálná a kormány tevékenységét, egyes intézkedéseit, arra kormányközeli sajtótermékek vagy maguk a kormánypolitikusok rögtön rásütik a külföldi zsoldban állás bélyegét, vagy akár egyenesen hazaárulónak titulálják őket. A háborús retorika átitatja a mindennapjainkat, Orbán Viktor folyamatosan harcol Brüsszel, az infláció vagy éppen a genderlobbi ellen – csak egyetlen kérdésben, a szomszédos ország ellen indított valódi háború ügyében nem annyira harcias.

Rendeleti úton a nagy semmibe

És itt még nem érnek véget a párhuzamok: egy háborúban megszokott dolog, hogy a kormány extra jogköröket kap és rendeleti úton kormányoz, hiszen nincs idő a hosszas parlamenti vitákra, a társadalmi egyeztetésre. Magyarországon háború nélkül sincs ilyesmire idő: noha a Fidesz-KDNP kétharmados többségével úgyis bármit kereszülverhetne az Országgyűlésen is, mégis a folyamatosan, meghosszabbított migrációs/járványügyi/háborús vészhelyzetre hivatkozva mindenfajta kontroll nélkül, egyik napról a másikra változtatják a jogszabályokat.

Mint az orosz és ukrán hadigazdaság esetében megírtam, az ilyen működés valódi háborús helyzetben a túlélést biztosíthatja egy ország gazdaságának, azonban súlyos árat kell érte fizetni, nem a politikusoknak, hanem a társadalomnak, az egyéneknek vagy éppen a vállalkozásoknak. Csak éppen ezt az árat általában nem rögtön kell megfizetni, hanem valamikor a jövőben, akkor viszont többe is kerülnek. A magas kamaton felvett külföldi hitelek hosszú évekre jelentenek magasabb terheket a költségvetésnek. A szétesni hagyott infrastruktúra, vagy éppen a forráshiányos egészségügy és oktatás valahogy elműködget még egy ideig, az elmaradt beruházások sem rögtön fájnak, hanem később (persze ha éppen nem stadionokról, kisvasútról vagy letérkövezett főterekről van szó), de amikor ezt a lemaradást be kell hozni, az már nem ugyanannyiba kerül, mintha most rendesen költenénk rájuk, hanem jóval többe.

Egy ország politikai vezetése és társadalma persze dönthet úgy háborúban, hogy a győzelemért megéri kifizetni ezeket a költségeket. És ők kapnak is valamit cserébe. Az ukránok jelen helyzetben valószínűleg megértik, hogy például a halasztható műtéteket most nem hajtják végre vagy az iskolákba nem vesznek digitális táblákat, cserébe a hadsereg tartja a frontot. Még az orosz lakosság is elfogadhatja, hogy most fontosabb újabb tankokat küldeni Donyeckbe, mint rendbetenni az ország úthálózatát.

De mi magyarok, most és a jövőben, pontosan minek az árát is fizetjük meg a saját kis furcsa hadigazdaságunkkal? Mert valahova elmegy az a pénz, amit ezekkel az intézkedésekkel beszed és megspórol a magyar állam. Nem állítjuk, hogy jobb lenne, ha tankhadosztályokat állítanánk fel belőle, de akkor legalább látnánk, hogy ez lett belőle. De nekünk még ennyi sem jut – bár Lázár János nemrég már beígérte, hogy bizony fegyvergyárak is fognak épülni Magyarországon. Amíg azok nem kezdik ontani a fegyvereket, addig viszont biztos, hogy a kis magyar hadigazdaságunk a közös jövőnk elzálogosításából a NER-milliárdosok és a rendszert fenntartó „közkatonák” zsebét fogja megtömni továbbra is.