Miért mentél ki Fidesz-rendezvényre? Nem én kaptam meg ezt a kommentet a Facebookon, miután kiposztoltam, hogy kint voltam az atlétikai világbajnokságon, hanem az egyik ismerősöm ismerőse. Bár az én kétségtelenül kétértelmű „Atlétikai vb pipa” tartalmú bejegyzésemre érkezett félig vicces kérdés, a „De most már megint miért vagy pipa?” is ugyanúgy kifejezi az ezen sporteseményt övező ambivalens érzéseket.
Közülük az elutasítás részben érthető. Ahhoz ugyanis, hogy Budapest megrendezhesse az atlétikai vb-t, fel kellett húzni egy stadiont. Bár első hallásra számomra már az sem volt világos, hogy miért. Emlékszem, a ’70-es, ’80-as években még olyan létesítményekben versenyeztek az atléták, amelyben máskor fociztak, megint máskor pedig koncerteztek. Így lehettek az egykori Népstadionban kettős rangadók, Queen-koncert (hát lehet feledni Freddy Mercury Tavaszi széljét?), valamint – hogy a témámnál maradjak – az atlétikai Budapest Nagydíj, amelyre, noha nem volt vb, ugyanúgy eljött a sportág apraja-nagyja, mint most.
Persze jól tudom, hogy azóta nagyot fordult a világ és már külön stadionja van az egyes sportágaknak. Például Münchenben, Londonban, Párizsban – és még sorolhatnám. Van azonban egy nagy különbség: ezekben a világvárosokban nemcsak egy eseménynek adnak helyet az atlétikai stadionok, azokban rendre vb-ket, Európa-bajnokságokat, olimpiákat rendeznek, általában telt házzal.
Az viszont erősen kérdéses, hogy Budapesten mikor lesz a következő hasonló rendezvény és arra hányan mennek majd ki. A vb-t megelőző legrangosabb hazai atlétikai seregszemlén, a Gyulai István Memorialon csak lézengtek a nézők, alig néhány százan lehettek, talán maximum ezren, pedig azon is olimpiai, világ- és Európa-bajnokok indultak. Igaz, a versenyt Székesfehérváron rendezték, de attól még, hogy majd Csepelen fogják, aligha nő meg exponenciálisan a nézőszám.
A mostanit megközelítő érdeklődésű eseményre pedig a következő években nem lehet számítani, vb-re semmiképpen, az Eb-k rendezési jogai pedig öt évre előre ki vannak osztva. Legközelebb talán a 2030-ast lehetne elcsípni, de még addig is van hét év – már ha pályáznánk (erről nincs tudomásom) és nyernénk, amire meg ugye nincs garancia.
Addig telt házra, de még akár többezres közönségre is kicsi az esély, még úgy is, hogy a most 35 ezres befogadóképességű stadiont a vb után visszabontják 15 ezresre. Úgy járhatunk tehát, mint a dél-afrikaiak, akik a 2010-es foci vb megrendezése érdekében felhúztak csilli-villi stadionokat, ám mivel azokat a végső sípszó után nem tudták kihasználni, az enyészetté váltak, jelentős veszteséget okozva a stadionokat felépítő dél-afrikai államnak. Mivel ugyanis azokat a futballcsapatoknak túl sokba került volna kibérelni egy egész szezonra, nem lehetett a létesítményeket nyereségesen üzemeltetni.
Ráadásul sportszakmai szempontból is teljes kudarc lett a dél-afrikai foci vb, a házigazdák még a csoportkörből sem jutottak tovább – a vb-k addigi történetében ez csak velük esett meg, tavaly már csatlakoztak hozzájuk a katariak, de a két állam össze sem hasonlítható anyagi helyzete miatt a közel-keletiek esete teljesen más.
Magyarországé viszont a tekintetben hasonló, hogy sikerekre eleve mindössze egy-két atlétánknak volt esélye. S a papírforma nem is borult, írásom megjelenéséig, péntek estéig a házigazdáknak járó szabadkártyák – és nem a szereplésre jogosító előzetes eredmények – révén 63 fősre felduzzasztott magyar csapat csak egy érmet (bronz) tud felmutatni, egy negyedik és több tizenvalahanyadik hely mellett. A döntőkbe így a kalapácsvetésben dobogós Halász Bence és a hétpróbás hölgyek mellett másnak nem sikerült bekerülnie.
Ennek ellenére sportszeretőként nagy élmény volt kilátogatni a vb-re – nem csoda, hogy szinte mindennap dugig voltak a lelátók –, s közelről megnézni a világ legjobbjait. Mégis csak az olimpia és a foci vb utáni legnagyobb jelentőségű eseményről beszélünk, nem véletlenül nevezik az atlétikát a sportok királynőjének.
Erre az élményre azonban elégetni alsó hangon 320 milliárd forintos adófizetői pénzt – a központi stadion beruházásának 250 milliárdos összegéhez ugyanis még hozzáadódik a kapcsolódó infrastrukturális létesítmények (közművek, közlekedés), illetve az edzéshelyek költségei, valamint a verseny rendezésének 70 milliárdja is – az ország mostani helyzetében, amikor lassan már két éve hiába ácsingózunk a magyar gazdaság számára minden más fajtánál olcsóbb európai uniós forrásokért, nagy felelőtlenség.
Azt nem tudom megítélni, ennél olcsóbban is ki lehetett volna-e hozni az atlétikai vb-t – mint ahogy ez az autópályák építésénél annak idején felmerült –, illetve, hogy ha igen, akkor azért fogott ilyen vastagon a ceruza, hogy ha valakik, hát a kormányközeli vállalkozások jól járjanak. Csak azt tudom, hogy a takarón túli nyújtózkodás helyett ennek a pénznek tudtam volna jobb helyet is. Mondjuk a pedagógusoknál és a lepusztult egészségügyi intézményekben.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
