Kezdődött azzal, hogy őrült rohanásba kergették azokat a százezreket, akik eddig hittek az inflációkövető állampapírokban. Éppen lejárt a határidő, amíg jegyezni lehetett az egy-két évig még jelentős reálhozamot termelő papírokat. Megjegyzem: a pénzre égető szüksége van a mi bolgárunknak, hiszen nagy lyukat ütött a büdzsében.
Majd jött egy furcsa kérdőív a kibocsátótól, azt akarta megtudni, hogy tisztában vannak-e a vevők azzal, hogy az idő előtti visszaváltás a vásárláskor ígértnél sokkal nagyobb költséggel járhat.
Bármikor nagyon megemelhetik a díjat, ergo tartsák csak meg a papírokat a lejáratig.
Ezután felváltva tagadták a hivatalosságok, hogy dehogy lesz itt gond, nem kell félni, bolgárunk jobbkeze a szokásos pókerarccal mondta a szemünkbe ugyanezt a Kormányinfón, de látszott, hogy maga sem hiszi ezt el.
Folytatódott egy újabb „bolgár” abszurddal: a szuverenitásinak hazudott törvény beterjesztésével, aminek már hetek óta megágyazott a propagandagépezet.
Jól meg akarnak védeni minket a külföldi befolyástól, mármint a demokráciát gyakorló nyugati fősodortól. A beosztott megmondóemberek kórusban nyugtatgattak, hogy „dehogy fog ez vonatkozni a sajtóra”. Ám ez a tudatosan homályos fogalmazásból láthatóan egy tipikus gumiszabály-gyűjtemény lesz, azt értenek bele, ami akarnak.
Rásüthetik bárkire, hogy külföldről fizetik, elég csak azt mondani róla és ezerszer elismételni és már kész is.
Tovább haladva a bolgár úton, jött a jövő évi fővárosi önkormányzati választások feltételrendszerét átírni akaró törvényjavaslat, erősen kedvezve a Budapesten ellenzékben lévő kormánypártiaknak és összefogásra késztetve a most ott kormányzókat. Átlátszó módon nem a kormánypárt, hanem szövetségese beterjesztésében, de az előbbi kottájából előadva. Sokkal kevesebb mint egy évvel az esemény előtt nem szokás, nem ildomos, mondták Nyugaton,
de ez pusztába kiáltott szó.
Mit mondott erre a Lajtán túlról jött minifelháborodásra Gulyás Gergely: „Nem kívánunk véleményt formálni a kérdésben”.
Cinizmusból jeles, üljön le! – mondám, de inkább arra emlékszem, hogy „bolgár vezetőnk” és emberei 2014-ben két hónappal a választások előtt változtattak a budapesti szabályokon, majd 2021-ben az országgyűlési választások játékszabályainak további testreszabásával vétették észre magukat, akkor egy hű percember, Volner János javaslatát karolták fel.
A bolgárság azonban gazdasági fronton is tetten érhető, ezt láttuk az állampapírok ügyében, de említhetnék még számtalan esetet. Erre a hétre jutott az energiaügyekért felelős beosztott kijelentése: lassan mondta, hogy mindenki megértse, lesznek szélkerekek Magyarországon. Mikor? Hát 2029 előtt biztos nem.
Az elmúlt évtizedben egy vastag füzetet is teleírhattam volna azokkal a kormányzati nyilatkozatokkal, amelyek kategorikusan ez ellen szóltak, mondván: atom kell nekünk, nem a Nap meg a szél, sőt, nincs is elég szél nálunk, mit akarunk, nem vagyunk mi Dánia! És mi van most? Mi leszünk a szélerőmű nagyhatalom, rettegj csak, Dánia!
A végére hagytam egy testvérharcot. Bolgár a bolgár ellen, ez is most történt. A mi bolgárunk – száguldó miniszterén keresztül – azt mondta az igazinak, hogy tűrhetetlen, hogy Bulgária magas adót vetne ki a Magyarországra és Szerbiába irányuló orosz földgáz tranzitjára. Ha kell elmegyünk egészen Brüsszelig és vele vonatjuk vissza ezt a tervet.
Azzal a Brüsszellel, amelyiknek helyben "behódol", ott megszavaz szinte mindent, ám itthon milliárdokba kerülő kampányokban ekézi. Kiváncsi vagyok, mit szólnak ehhez. Ott ugyanis nem szoktak bolgárkodni.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
