TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
	


	
	

Jegyzet arról, hogy ideje belátni: nem lehet úgy eredményesen védekezni a koronavírus ellen, hogy közben a gazdasági nyitottság megmarad.

Orbán Viktornak megint igaza volt, már nem kötésig, hanem szügyig állunk a koronavírus-járvány második hullámában. A mai adatok: 2316 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 47 ember és kórházban van 2602 koronavírusos beteg. Ezek már talán mindenki számára elég rémisztő számok ahhoz, hogy megvizsgáljuk, miként is állunk jelenleg a fertőzés elleni védekezéssel. Biztos, hogy mindent jól csinálunk?

Mi is volt az Orbán-kormány legfontosabb célkitűzése? Szerencsére elég sokszor elismételték ahhoz, hogy emlékezni lehessen rá. Valahogy így hangzott: nem elég jól védekezni a megbetegedések és a halálozások számának tekintetében, hanem eközben fenn kell tartani az országok és a gazdaságok működőképességét. Vagyis míg az első hullámban kimondottan az emberi élet megmentése volt a legfontosabb, mostanra már a gazdasági szempontok is legalább annyira fontosak lettek. Tehát a kormány célja az volt, hogy úgy kell lelassítani, megállítani, legyőzni a koronavírus-járvány második hullámát, hogy közben a gazdaság is működjön.

Ez sikerült? Még korai erre válaszolni, de már látszanak az aggasztó jelei annak, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás. Furcsa tünetei vannak ennek az egészségügyi és gazdasági szempontok közötti libikókának. Nyugodtan lehet több tízezres tömegtüntetést tartani, valamint egymást érik a különböző focimeccsek is, ahol szintén egymás nyakába liheghetnek a szurkolók. De azért hazafelé menet már kötelező felvenni egy maszkot, ha felszállunk egy buszra. Ilyen a magyar védekezés.

A maszkról jut amúgy eszembe. Az hogy létezik, hogy lassan egy éve tombol egy világjárvány, de még egy maszkot sem volt képes kipostázni a magyar állam az általa annyira féltett állampolgároknak? Budapest főpolgármesterétől is volt már prospektus arról a levélszekrényben, hogy mi mindent csinált az elmúlt egy évben, és a kormány is küldött nemzeti konzultációs levelet. Adózzál, dolgozzál, de azért maszk nem jár. Vegyél magadnak, ha nem akarsz beteg lenni.

Na de vissza a magyar védekezéshez. Szlovákiában kijárási tilalom van és a teljes lakosságot letesztelik koronavírusra antigén gyorsteszttel. Csehországban pedig szükségállapot van, szinte az összes üzlet bezár. Ezekben az országokban azért találnak több fertőzöttet és hoznak ezért szigorúbb intézkedéseket, mert többet tesztelnek. A szlovákoknál és a cseheknél is az volt az eredeti terv, hogy védekeznek a járvány ellen, de azért a gazdaságot sem állítják le. Aztán rájöttek, hogy a kettő együtt nem megy.

Mi még nem jöttünk erre rá. Pedig még a kevesebb teszteléssel is találunk már napi 2-3 ezer fertőzöttet. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a vírus jelenleg gyakorlatilag szabadon jár-kel az országban. És mit tanácsol Orbán Viktor: ne menjünk külföldre síelni, mert veszélyes lehet. Itthon talán nincs veszély? Jobb egy honfitárstól elkapni a vírust, mint egy külfölditől? Tehát a védekezés eddigi szintje biztosan nem elégséges ahhoz, hogy a lehető legtöbb ember életét megmentsük. De akkor legalább a gazdaság biztosan jó állapotban van, ha már csak szellősen védekezünk a járvány ellen?

Röviden: nincs jó állapotban. Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Magyarán nem csak a koronavírusban, hanem az első hullám elleni védekezés miatt az eladósodottságban is szügyig állunk. És ez még csak a kezdet, még meg sem kaptuk az 504 millió eurós hitelt Brüsszeltől. Az IMF pedig épp a napokban rontotta a magyar gazdaság idei kilátásaival kapcsolatos előrejelzéseit: 6,1 százalékos csökkenést jósolnak idénre.

Ha minden változatlan marad, akkor könnyen kialakulhat egy olyan állapot, hogy sem a járványt nem sikerül megállítani és túl sok halott lesz az eredménye a gazdasági nyitottságnak, sem a gazdaságot nem sikerül megmenteni. Ideje lenne eldönteni, hogy a libikóka melyik felére ülünk. Igazából nem is lehet kérdés egy percig sem, hogy inkább az egészségügyre és a szigorúbb járványügyi szabályokra kellene fókuszálni. A kormány azonban egyelőre hazardírozik, aminek még annál is nagyobb veszteség lehet a vége, mint amit már így is kénytelenek vagyunk elszenvedni.

És miért kockáztat ekkorát a kormány? Már túl közel lehet 2022, amikor újra országgyűlési választások lesznek. Hideg racionalizmus: minél rövidebb ideig áll le a gazdaság, annál jobb anyagi helyzetben voksolhat a lakosság. Annál viszont vélhetőleg nincs rosszabb, mint elveszíteni egy szerettünket és elveszíteni a munkahelyünket is. Más munkát azonban könnyebb találni.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.