Orbán Viktor ismét a válságos, nehezebb időkben már kipróbált és bevált különadókhoz nyúl a szerdai bejelentése alapján. Az már a részletek csütörtök délutáni ismertetése előtt is világosan látszott, hiába csak az extraprofitra megy rá a kormány, az érintettek számára így is fájdalmas lépés lesz. Az viszont a Kormányinfón sem derült ki, pontosan mit is jelent az extraprofit, honnan számít extrának a nyereség.
Mindenesetre a különadókat, mint válságkezelő, megszorító eszközöket több szempontból is nevezhetjük az Orbán-kormány remek találmányának.
Egyrészt remekül eladható a társadalom felé, és a kormánynak nem kell attól tartania, hogy csorbát ejtene az intézkedés a népszerűségén. Persze, ebben nagyon nagy szerepe van a kommunikációs stratégiának is. A nyerészkedő, csúnya multik úgyis elbírják, ha többet kell befizetni a kasszába, így Orbánék tőlük vesznek el és nem a lakosságtól. Igaz, végső soron mint minden kormányintézkedés árát, valahol majd a lakosság fizeti meg. Vegyük a bankadót: a plusztehernek nemcsak az a következménye, hogy a végén kevesebb marad a tulajdonosoknak. Idővel drágulhatnak a szolgáltatások, csökkenhet a verseny, valamint nem nőhetnek annyira a betéti kamatok, mint amennyi az az alapkamat-emelésből logikusan következne.
Másrészt a költségvetésbe befolyó pluszpénzek mellett egy másik, sokkal nagyobb célt is szolgál a különadók rendszere. Az érintett szektorokban a külföldi tulajdonosok joggal érezhetik úgy, hogy amikor a gazdasági és/vagy költségvetési folyamatok kedvezőtlen irányba tartanak, akkor az Orbán-kormány velük fizetteti meg még a saját átgondolatlan költekezését is. Bár a háború számos országban érezteti a hatását márcsak a világpiaci árak tovagyűrűző hatása miatt is, a magyar gazdaság és a költségvetés helyzetén a kormány is rontott. A választások előtt ugyanis eddig még nem látott osztogatást hajtott végre azzal, hogy az eredetileg tervezettnél két évvel korábban kifizette a teljes 13. havi nyugdíjat, a gyermeket nevelő családok számára pedig visszautalta a tavaly befizetett személyi jövedelemadót. Ennek költségvetési forrásigénye bőven meghaladta az 1000 milliárd forintot, pedig enélkül is jócskán deficites volt az államkassza.
Ha pedig mindig ugyanazokon a cégeken veri el a kormány a port, az elvezethet odáig, hogy a külföldi tulajdonos megválik magyar érdekeltségétől. Azt pedig majd valamelyik tehetős NER-lovag vagy az állam megveszi, és rögtön nő a magyar tulajdon aránya. Ez a mögöttes szándék bár feltételezésnek tűnik, mégis van valami, ami alátámasztja.
Korábban Lázár János az élelmiszer-kereskedelmi cégeket, legutóbb pedig Nagy Márton a miniszterjelölti meghallgatásán jegyezte meg, hogy vannak szektorok, ahol még növelni kell a magyar tulajdonrészt. Ezek a szektorok a következők:
- biztosítók,
- távközlés,
- kiskereskedelem
- és építőipari alapanyaggyártás.
És lám, az első három újra a különadók célpontja lett.
Ebből az okfejtésből következik a válasz is a gyakran elhangzó kérdésre: hol vannak a listáról a sokszor túlárazott közbeszerzéseken milliárdos profitot termelő építőipari cégek vagy épp a szintén jókora nyereséget termelő kaszinók?
A válasz egyszerű: a kormánynak egyáltalán nem érdeke bántania a saját körét. Azt a kört, melyet az elmúlt több mint 10 évben piaci beavatkozásokkal és közbeszerzések révén hoztak helyzetbe és erősítettek meg. Igaz ugyanakkor az is, hogy a különadókkal érintett szektorokban ilyen szent tehenek is működhetnek, elég csak a Coopra gondolni vagy a 4iG tulajdonában lévő Digire. Hogy közülük pontosan hányat fog érinteni és milyen mértékben a mostani intézkedés, az majd a részletszabályok, számítási metódusok alapján derülhet majd ki. Afelől azonban nem lehet kétség: Orbán Viktor és kormánya lehet, hogy most elvesz az egyik kezével, a másikkal viszont az érintett NER-cégeknek adni fog majd.
