És akkor a Nagy Nemzeti Forráskutató Akció során a kormány elérkezett a fiatalokhoz. Emlékezhetünk rá – ki tudná feledni? –, hogy miután Orbán Viktor bizonytalannak ítélte meg annak esélyét, hogy újabb négy évre kormányozhasson, 2021 végén nagyszabású osztogatásba kezdett. Mintegy 1200 milliárd forintot költött el abból a célból, hogy majd a 2022 április eleji választások során, a függönyök mögött senkinek ne legyen dilemmája, mely pártokat és személyeket kell beikszelni.
Kaptak itt a nyugdíjasok, a 25 év alatti fiatalok, a gyermekes házaspárok, de még a rendvédelmi szervek is – merthogy rendnek lennie kell!
Ki törődött akkor azzal – legalábbis a negyedik Orbán-kormányban – mi lesz ennek a következménye, hiányozni fog-e ez az 1200 milliárd és ha igen, akkor honnan teremtenek majd elő ennyi pénzt. „Dübörgött” a gazdaság, s bár volt némi jele a rossz közeledtének – hiszen, ha lassan, de biztosan elkezdett növekedni az infláció (hol volt még akkor szankció!), miközben már egyre gyakrabban jöttek hírek arról, hogy Putyin nem nyugszik, előbb-utóbb nekimegy az ukránoknak –, a cél, a választások megnyerése minden mást elhomályosított.
Aztán amikor beütött a krach, február vége felé tényleg kitört a háború, már nem volt mit tenni. Például visszavonni a hangulatjavító utalásokat – az 1200 milliárd utolsó részletei épp azokban a napokban érkeztek meg a kedvezményezettekhez.
Meg is lett a nagy győzelem, akkora, amekkorát még a Holdról is lehet látni, nagyobb, mint amit a Fidesz valaha is elért a rendszerváltás óta.
Az, hogy a negyedikkel szemben az ötödik Orbán-kormányba már több gazdasági szakember, közgazdász bekerült, már utalhatott volna a nem túl fényes jövőre. Vagyis arra, itt bizony „trükkök százaira” (copyright Gyurcsány Ferenc) van szükség ahhoz, hogy a költekezés miatt a költségvetésből hiányzó összegeket valahonnan pótolják. S honnan lehetne a legkézenfekvőbben, mint a „zsíros hasznot bezsebelő” cégektől. Jött is az extraprofitadó, de mivel még az abból befolyó 800 milliárd sem volt elég, további sarcokra került sor, annyira, hogy azok felsorolása túlfeszítené jegyzetem kereteit.
Merthogy nemcsak az infláció és a háború húzta keresztül Orbán Viktor számításait, hanem az aranytojást tojó tyúk is meddővé vált.
Az Európai Unió korifeusai úgy döntöttek, nem finanszírozzák tovább azt, ami Magyarországon történik, csak akkor adják oda a valamennyi uniós tagnak megszavazott keretből nekünk járó részt, ha Orbánék biztosítják a jogállamisági feltételeket. Például visszaszorítják a korrupciót, átláthatóvá teszik a közbeszerzéseket, módosítják a nemcsak Brüsszel, hanem minden jóérzésű ember szerint homofób gyermekvédelmi törvényt.
Lassan közel egy éve jönnek az ígérgetések a kormánytól, hogy mikor lesz megállapodás, csak a pénzek nem jönnek. S egy ideig úgy tűnik, nem is fognak, miután Orbánék még ebben a helyzetben sem akarnak visszakozni az eddigi „vívmányaiktól”.
Nagy Márton kijelentése, miszerint uniós pénzek nélkül is meg lehet élni, már előrevetítette a Nagy Nemzeti Forráskutató Akció folytatását. Amelynek alapeleme, hogy minél több külföldi működő tőke érkezzen – szinte nem is telik el nap, hogy száguldó külügyérünk, Szijjártó Péter ne jelentsen be valamit ez ügyben – sajnálatos módon zömében a környezete megóvása, a fenntartható fejlődés miatt aggódó országokban nem, nálunk viszont szívesen látott akkumulátorgyárak bejövetelét.
De még ez sem lehet elég. A héten, csaknem azzal egy időben, hogy a kormánnyal hosszú éveken át nem vitatkozó Magyar Nemzeti Bank bejelentette, 400 milliárd forintos lyuk tátong a 2024-es költségvetésben, a kormány úgy döntött egy újabb szent tehenét levágja. Hozzányúl a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok), azt elzárja a gyermeket nevelő, vagy még csak arra készülők döntő többségétől, mindössze a falusiak – szebben: a maximum 5 ezer fős településeken élők – számára teszi elérhetővé. Már korábban döntött arról, hogy a babaváró hitelt csak a 30 év alattiak igényelhetik.
Így, ez a két intézkedés gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy a fiatal házasok saját otthonhoz jussanak, egy szakértői becslés szerint csak a csok elvesztése több tízmillió forinttal növeli a lakásszerzés költségét. Jó jó, a babaváró megmarad, sőt még emelkedik is annak az összege, 10-ről 11 millióra, de ezt a kormány nagyvonalúan megteheti: aki ugyanis ebben az országban él, az látja, tapasztalja, hogy a gyermekvállalás már egy ideje kitolódott 30 év fölé, a legjellemzőbb, hogy 35-40 év között szülnek a nők. Hogy miért, az szintén külön jegyzetet (vagy egy egész cikksorozatot) is megtöltene, itt legyen csak elég arra utalni, hogy a megnehezült (s mint érzékeljük, egyre nehezebb) gazdasági helyzetben értelemszerűen kockázatosabb gyermeket vállalni, ahelyett inkább dolgozniuk kell a szülőképes korban lévő nőknek. Most pedig, hogy még a saját lakáshoz jutás is szinte lehetetlenné vált, gyanítom, még kevesebben fontolják meg (engedhetik meg maguknak) az utódnemzést.
Pláne, hogy nemcsak a saját, hanem már a bármilyen típusú lakhatás is méregdrága. A bérleti díjak az egekben, azok leszurkolása után alig marad a fiataloknak pénzük a megélhetésre – még a jól keresőknek számítóknak sem sok –, arra pedig végképp nem, hogy még lakásra is gyűjtsenek.
Legalább lennének elérhető bérlakások. De nincsenek és nem is lesznek. Ezt maga az építési és közlekedési miniszter tette egyértelművé a lapcsoportunk által megrendezett Klasszis Klubban.
Hadd idézzem fel: alig négy éve annak, hogy a kormány meghirdette a Családvédelmi Akciótervet, melyek eleme volt:
- a babaváró támogatás,
- jelzáloghitel-elengedés,
- a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
- családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítése.
Hát így (ne) védjen meg minket a kormány!
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
