„Ha megnyerné a lottót, folytatná a munkáját?” – Claas Lahmann pszichoterapeuta szerint ezt a kérdést kell feltennünk magunknak, amikor arra keresünk választ, hogy vajon jó helyen vagyunk-e a választott pályánkon, munkahelyünkön. A Freiburgi Egyetemi Klinika pszichoszomatikus osztályának vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) arról beszélt, hogy miként hat a munka a testi-lelki egészségünkre, hogyan ismerhetjük fel, ha rossz sínen vagyunk, hogyan lehet arról átgondoltan leszállni.
A magyarok fele elégedetlen, sokan gyorsan váltanának
Az Erste Magyarország idei, reprezentatív felmérése szerint a magyar munkavállalók 45 százaléka nem elégedett a jelenlegi munkahelyével. Különösen a fizikai munkát végzők körében magas ez az arány: a dolgozók közül az elégedetlenek aránya 55 százalék a kis- és közepes vállalkozásoknál, illetve 54 százalék a nagyvállalatoknál.A legelégedettebbek a szellemi munkát végző vállalkozók (csupán 16 százalék elégedetlen). A leginkább a 40-49 évesek, valamint az érettségivel és szakmunkás végzettséggel rendelkezők nyilatkoztak negatívan, míg a 60 év felettiek és diplomások elégedettebbek. A válaszadók fele nem lát előrelépési lehetőséget, csupán tizenöt százalék remél magasabb pozíciót, a legfiatalabb korosztály azonban optimistább. A dolgozók 47 százaléka két éven belül munkahelyváltást tervez, különösen a fiatalok és a diplomások körében alacsony a hosszú távú elköteleződés.
Sokan foglalkoznak önfejlesztéssel: 35 százalék autodidakta módon tanul, sokan fejlesztik a kapcsolataikat, a lakókörnyezetüket vagy törődnek a mentális-fizikai egészségükkel. A tanulás és önfejlesztés főként a 30-39 évesek és a diplomások körében fontos. A munkavállalók többsége napi vagy heti rendszerességgel fordít időt fejlődésre, de anyagilag visszafogottan: 45 százalék évi 50 ezer forintnál kevesebbet költ rá. A magyarok többsége önmagát tartja felelősnek a fejlődéséért, de sokan igényelnének anyagi vagy időbeli támogatást, főként a 60 év alattiak és a diplomások.
A FAZ-interjú apropója Lahmann nemrég megjelent könyve, a Hogyan tesz boldoggá a munka?, amelyben többek között arról ír, hogyan betegíthet meg egy rossz munkahely, illetve hogyan járulhat hozzá a munkavégzés a mentális jólléthez. Ugyanis a munka nem csak egy szükséges rossz, hanem önmegvalósításunk egyik terepe és életünk fontos szervező eleme, ami egyfajta gerincet ad a mindennapjainknak. Lahmann szerint azonban gyakran csak akkor vesszük észre, hogy milyen fontos szerepet tölt be a munka az életünkben, amikor hirtelen megszűnik. Sokan talán azt gondolják, hogy boldogabbak lennének munka nélkül, de a tapasztalat egészen mást mutat. Még azok is, akik önként hagynak fel a munkájukkal, gyakran tapasztalnak átmeneti egészségügyi panaszokat. A szakember példaként említi a nyugdíjba vonulás időszakát, ami szerinte kockázatot is jelenthet: kimutatható, hogy ilyenkor nő a halálozási arány. A munka ugyanis olyan strukturáló és támogató elemeket nyújt, amelyeket nehéz máshonnan pótolni.
Fotó: Pexels
A legfontosabb ilyen tényező a mindennapok ritmusa, a társas kapcsolatok, az az érzés, hogy hasznosak vagyunk, és az a fajta értelmezési keret, amit a munkánk ad. Egy lottónyeremény után valószínűleg sokan örömmel merülnének el hobbikban, pihennének, több időt töltenének a családdal – de egy idő után hiányozna a napok rendje, az elismerés, a cél.
Lahmann szerint „az emberek fejlődni és kibontakozni akarnak. És ezt ritkán teszik meg külső ösztönzés nélkül.”
Talán mondani sem kell, hogy előnyei mellett a munka lehet megterhelő és egészségtelen is, ez pedig nincs ellentmondásban a korábbiakkal: Lahmann példája szerint a táplálkozás is alapvetően szükséges, rossz minőségű étellel könnyen ártunk magunknak. „Ha a munkánk nem tartalmaz elég »tápanyagot« – vagyis értelmet, elismerést, fejlődést –, az hasonlít egyfajta pszichés alultápláltsághoz.” Ha túl sok a stressz, ha nem kapunk visszajelzést, ha értelmetlennek érezzük, amit csinálunk, az mind-mind hozzájárulhat a testi-lelki kimerüléshez. Klinikai tapasztalatai szerint két alapvető probléma jellemző: a túlterhelés, illetve az a benyomás, hogy az elvégzett munkát nem értékelik. Ez pedig megszüli a kérdést: mi értelme az egésznek?
Lahmann ugyanakkor kiemeli, hogy nem szükséges szenvedélyesen szeretni a munkánkat ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet élhessünk. Van, akinek egy egyszerűbb, monoton munkakör is kielégítő lehet, ha a nap többi részében örömét leli valamiben. Egy gyári szalagmunkás például élvezheti, ha munka közben zenét hallgathat, és tisztességesen megfizetik – ez nem lesz ugyan a beteljesülés forrása, de része lehet egy elégedett életnek. „A munka nem lehet boldogtalanná tevő, de nem is kell, hogy túláradó boldogságot okozzon” – mondja Lahmann.
„Elég, ha az élet egésze elég kielégítő.” A szakember szerint fontos, hogy ne nehezedjen ránk az az elvárás, hogy a munkánkban kell megtalálnunk önmagunkat.
Honnan tudjuk, hogy jó helyen vagyunk?
De hogyan derülhet ki, hogy valójában nem a hozzánk illő munkát végezzük? Az egyik leggyakoribb jel, ha valaki rendszeresen eljátszik a gondolattal, hogy mit csinálna szívesebben – úgy, hogy ez nemcsak néha, kósza gondolatként merül fel, hanem visszatérően, erőteljes vágyként. Gyakran családi elvárások vagy hagyományok nyomán választunk pályát:
„Nem is ritka jelenség, hogy a szakmák generációról generációra öröklődnek – családi vállalkozásokban vagy presztízs-foglalkozások esetén, mint például az orvos vagy a jogász. Gyakran előfordul az is, hogy a gyerekek olyan karrierálmokat próbálnak beteljesíteni, amelyek a szüleiknek nem sikerültek. Emellett érdemes magunknak is feltenni a kérdést: szívesen megyek be dolgozni? Ugyanakkor örömmel foglalkozom a hobbimmal, élvezem a szabadidőmet? Ha igen, az jó jel. Ha viszont egyre gyakrabban álmodozom arról, mit csinálnék szívesebben, az arra utalhat, hogy a jelenlegi munkám nem passzol hozzám. Kérdezze meg magától: ha megnyerné a lottót, maradna a szakmájában? Ha igen, jó úton jár. Ha viszont valami teljesen másba kezdene, akkor érdemes elgondolkodni azon, milyen terület maradt ki eddig az életéből.”
A felismerés után azonban nem szabad elhamarkodott lépéseket tenni: nem jó ötlet hirtelen felmondani, inkább érdemes „két lábon állni”: megtartani a meglévő munkát, miközben egy másik irányba is nyitunk, akár egy tanfolyam, workshop vagy mellékállás formájában. Így fokozatosan lehet felmérni, hogy valóban jó döntés-e a váltás.
„Sokan túl gyorsan mondanak fel, és végül újra nálunk kötnek ki a klinikán” – jegyzi meg sokatmondóan.
A munkahelyi légkör is döntő fontosságú: egyetlen destruktív, rosszkedvű kolléga is képes az egész csapatot demoralizálni. Ezt „szociális fertőzésnek” is nevezhetjük, mert a hangulat átragad – nemcsak egyénenként, hanem egész munkaközösségeken belül. Ha ilyen helyzettel találkozunk, fontos határokat szabni. Ezt hívják boundary managementnek: annak kimondására, hogy milyen kommunikációs stílust nem tartunk elfogadhatónak. Azt is érdemes tudatosítani, hogy a munkahelyi szerep nem azonos a személyünkkel – ha például valaki egy konfliktusban nem minket, hanem a szakmai szerepünket támadja, kevésbé vesszük magunkra a helyzetet.
Mit várnak a magyarok a munkahelyüktől?
A PwC 2024-es, 90 ezer ember bevonásával készült munkaerőpiaci preferenciafelmérése szerint a munkavállalók számára továbbra is az alapbér a legfontosabb szempont, de egyre nagyobb jelentősége van a magánélet tiszteletben tartásának, a támogató munkahelyi légkörnek és a rugalmas kereteknek is. Az egyetemisták számára a túlórák kifizetése és a kiszámítható időbeosztás is kiemelten fontos. A sokszínűség, az átlátható döntéshozatal és a tudatos jövőtervezés egyre nagyobb versenyelőnyt jelentenek a cégek számára. Az Év Legvonzóbb Munkahelye Díjat a Mercedes-Benz kapta.
Ha pedig a munkahelyi stressz már túl nagy, Lahmann egy egyszerű, mégis hatásos módszert javasol: a tudatos mini-pihenőket. Itt tényleg apró dolgokra kell gondolni: egy nyújtózkodásra, egy csésze teára, pár másodpercnyi tudatos légzésre – apró pillanatokra, amelyek segítenek visszatalálni önmagukhoz. „Ezek a kis szünetek fiziológiailag is hatnak: csökken a vérnyomás, nő a szívfrekvencia-variabilitás.” A szakember emlékeztet: a munka nem attól válik jobbá, ha egyre gyorsabban hajtjuk, hanem attól, ha közben nem veszítjük el a kapcsolatot önmagunkkal.
Fotó: Pexels
Az interjúban megfogalmazott kérdés – ha megnyerné a lottót, folytatná-e a munkáját? – egyszerűnek tűnik, mégis sokat elárulhat arról, mennyire van összhangban a munkánk azzal, akik vagyunk. Nem biztos, hogy mindenki álommunkát találhat, de az „elég jó” is lehet épp megfelelő. Lahmann szerint a cél nem a tökéletesség, hanem a tudatosabb döntések – és az, hogy ne maradjunk hosszú távon olyan helyzetben, ami megbetegít.
Van olyan fontos, mint az egészség – ebből a szempontból
Francis Green, Sangwoo Lee, Min Zou és Ying Zhou nemzetközi kutatócsoportja azt vizsgálta, hogy a munkaminőség hogyan befolyásolja a dolgozók általános jóllétét. A tanulmány 2024 áprilisában jelent meg a Socio-Economic Review-ban, 39 ország – köztük európai országok, az Egyesült Államok, Ausztrália és Dél-Korea – adatait elemezték öt nagy felmérés alapján.
„A munkaminőség mindenütt legalább akkora jelentőséggel bír, mint az egészség, miközben messze meghaladja más, hagyományosan vizsgált tényezők – például az iskolázottság vagy a háztartási jövedelem – szerepét” – fogalmaznak a szerzők.
A tanulmány szerint a munkaminőség egy összetett, többdimenziós fogalom, amely jóval túlmutat a munkahely fizikai jellemzőin. Magában foglalja például:
- a kereseti viszonyokat,
- a munkahely biztonságát,
- a munkavállaló döntési szabadságát,
- a szakmai fejlődés lehetőségét,
- valamint azt is, hogy a munkavégzés mennyire kiszámítható és fenntartható hosszú távon.
Fontos szempont a munka és a magánélet közötti egyensúly biztosíthatósága, illetve az, hogy a munkavállaló mennyire érzi azt, hogy támogatják és elfogadják a munkahelyi közösségben. A munkakör fizikai környezete – mint például a zajszint, a világítás, a veszélyes anyagokkal való érintkezés vagy a munkaidő hossza – e tágabb fogalomnak csupán egy részét képezi.
A munkaminőség nem kizárólag objektív jellemzőkből áll: az is számít, hogy egy adott munka mennyire tűnik értelmesnek, hasznosnak, vagy épp ellenkezőleg, rutinszerűnek, megterhelőnek és kiüresítőnek. Az egyéni élmények – így a munkában megélt stressz, a túlzott elvárások, a szűkös határidők vagy a vezetői elismerés hiánya – szintén befolyásolják a munkaminőség megélését. Lényeges, hogy az adott munkakör illeszkedjen az egyén képességeihez, érdeklődéséhez és élethelyzetéhez – ezek nagyban befolyásolják, hogy mennyire éli meg úgy az ember, hogy „jó helyen van”.
