Aki sok ketyerét, mobiltelefont, számítógépet használ az otthonában, illetve nagy adattömegeket, például nagy felbontású filmeket akar le- és feltölteni, az tudja, milyen akadályt jelenthet, ha házi wifijének nem elég nagy a kapacitása. Hasonló a helyzet a nagyobb mobilrendszerekkel, a mobiltelefon- hálózatokkal. Nagy rendezvények helyszínén, ahol sokan használják egyszerre okostelefonjukat előfordul, hogy azok lelassulnak, esetenként elérhetetlenek lesznek.
Ez a helyzet a nagy számítási teljesítményt igénylő mesterséges intelligencia megjelenésével még rosszabbá válhat. Úgy tűnik azonban, hogy a tudósoknak lesz válasza a problémára.
Példa az utakról
A Floridai Egyetemen dolgozó kutatók úgy gondolják, a megoldás a félvezetők háromdimenzióssá tétele. A mikrochipek ugyanis hagyományosan kétdimenziós, lapos eszközök. Ezért korlátozott számú frekvencia kezelésére képesek.
Teljesítményüket azonos gyártási technológia mellett csak szélességük növelésével lehet bővíteni. A három dimenzió egy chipen belül új helyzetet teremthet. Két hasonlat is adódik a helyzet érzékeltetésére. Az egyik az emberek lakhatása. Jóval kevesebb helyre van szükség ugyanannyi család lakásához, ha ők egy tízemeletes házban élnek, mintha egymás mellett lévő családi házakban laknának.
A másik hasonlatot Roozbeh Tabrizian, az egyetem professzora hozta. A közlekedés jól mutatja a lehetőségek korlátait. A dugók valószínűsége és nagysága egyenesen arányos a forgalom növekedésével. Ugyanakkor egy-egy kereszteződésben lehet valamit javítani a helyzeten felül- vagy aluljárók építésével, ami háromdimenzióssá teszi a közlekedést.
Az újdonsággal kapcsolatos kutatási eredmények megjelentek a Nature Electonics tudományos folyóiratban is. A kutatók úgy vélik, hogy a félvezetőgyártás meglévő technológiájára alapozva létre lehet hozni azt a megoldást, ami a jelenleginél több frekvenciát kezel egyidejűleg egyetlen chipben.
Készül a hódításra a 7-es wifi
Miközben a kutatók a háromdimenziós megoldáson dolgoznak, már kopogtat az új wifi. Ahogy arról a Buksza - a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor és Privátbankár mindennapi pénzügyekkel és kiskereskedelemmel foglalkozó szerkesztőségi blogja - február elején beszámolt, Wi-Fi Alliance bejelentette, hogy megkezdte a WiFi 7 berendezések tanúsítását. Ezzel megnyílik az út az előtt, hogy a routerek, a laptopok, az okostelefonok és más számítástechnikai eszközök az eddigieknél sokkal gyorsabb wifihálózatokra kapcsolódhassanak.
A WiFi 7 egyik újdonsága a WiFi 6 szabványhoz képest, hogy sokkal gyorsabb. Emellett közvetlenebb a válaszkészsége - idézi összefoglalójában a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi magazin a wifiszövetség tájékoztatóját. Az új technológiával legkevesebb 30 gigabit/másodperces átviteli tempót lehet elérni, ami háromszorosa a WiFi 6 9,6 gigabit/másodperces sebességének.