Ha valamilyen statisztikával könnyű trükközni, akkor azok a turisztikai adatok. A kormány, élén a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ), mindenáron azt akarja elhitetni, hogy az infláció és az egyéb gazdasági nehézségek ellenére már megint rekordévet zárt a hazai turizmus 2024-ban. Vagyis – gondolhatnánk – „olyan jól és boldogan élnek a magyar családok, hogy bőven van idejük, pénzük utazgatni és költeni az országban. Nincs itt semmi probléma”.
Holott még a nehezen összevethető adatokból is kiszűrhető, hogy a magyarok belföldi utazásaira inkább a stagnálás jellemző, több régióban egyenesen visszaesés van, az összesített statisztikákat pedig egyértelműen a Budapestre érkező külföldiek, illetve a piac fehéredése okozza. Főleg utóbbi a döntő faktor: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kormányzati Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból dolgozik. Az említett NTAK egy online regisztrációs felület, amelybe az elmúlt időszakban szinte az összes tyúkólat is bekötötték, így papíron sokkal több lett a szálláshely.
Például 2023. decemberben 12,2 ezerre rúgott a magánszálláshelyek száma, míg tavaly decemberben 14,3 ezer ilyen szállás szolgáltatott adatot, ami plusz kétezer szállást jelent. Nem túl életszerű, hogy ezek mindegyike tavaly nyitott volna ki, inkább arról lehet szó, hogy korábban is léteztek, csak nem voltak ismertek a számaik. Vagyis korábban is megszálltak náluk vendégek, ezek lettek láthatóak az NTAK-nak köszönhetően, de ez még nem jelenti azt, hogy több lenne a turista.
Mindezek tudatában persze közöljük a KSH tavaly decemberi és az egész 2024-re vonatkozó számait. A főbb megállapításaik:
- 2024 decemberében a turisztikai szálláshelyeken közel 1,3 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el,
- a vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 8,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit,
- a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 0,6, a külföldivendég-éjszakáké 15 százalékkal múlta felül a 2023. decemberit,
- 2024-ben a turisztikai szálláshelyeken 5,8 százalékkal több volt a vendégéjszakák száma, mint az előző évben.
Az MTÜ már január 13-án kiadta a sikerjelentést. Íme:
A kiemelkedő 2023. évi eredményt is csaknem 11 százalékkal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. Az általuk eltöltött vendégéjszakák is közel 6 százalékkal bővültek, több mint 44 milliós számuk szintén új rekordot jelent az előzetes adatok alapján.
Kedden reggel pedig nem kellett sokat várni az NGM sikerjelentésére sem. Íme:
Az adatok rávilágítanak, hogy a magyar családok egyre bátrabban és egyre többet fordítanak utazásra és kikapcsolódásra. A fordulat egyértelmű, a családok bizalma fokozatosan erősödik.
Az adatokat jobban böngészve azonban kiderül, a belföldi vendégéjszakák száma annak ellenére inkább stagnált decemberben, hogy az adatot közlő szálláshelyek száma ugrásszerűen megnőtt. Még a KSH mostani jelentésében is szerepel, hogy a szezonálisan kiigazított adatok alapján a belföldi vendégek száma 4,3 százalékkal bővült, az általuk eltöltött vendégéjszakáké viszont 0,1 százalékkal mérséklődött 2023 decemberéhez képest. A tucatnyi vizsgált turisztikai régióból ötben visszaesés volt decemberben, négyben pedig egész évben: Tokaj, Pécs-Villány, Mátra-Bükk és Győr-Pannonhalma semmit nem tapasztalt az NGM és az MTÜ által vizionált rekordokból.
Decemberben, a korábbi hónapokhoz hasonlóan, a külföldi vendégek húzták az ágazatot. A külföldi vendégforgalom emelkedésében változatlanul a koronavírus-járvány utáni fokozatos helyreállás szerepét kell kiemelni, de hazánk kedvező árfekvése, illetve turisztikai vonzereje is hozzájárult
– vélekedett Molnár Dániel. A Makronóm Intézet elemzője szerint a belföldi turizmus növekedését az fogta vissza, hogy a karácsonyi ünnepi időszak alatt sok magyar inkább külföldre utazott.
Ez egy visszatérő magyarázat, ami szintén azt sugallja, hogy – amint már utaltunk rá – a magyarok annyira jól élnek, hogy bőven van pénzük a világ megismerésére. Ehelyett inkább arról van szó, hogy a forgalomnövekedés a szomszédos országokba vélhetően nemcsak a magyarok felfokozott síelési lázának tudható be, hanem a bevásárlást intézik külföldön a hazai élelmiszerek és fogyasztási cikkek tartósan magas ára miatt.
Az ellenzéki vezetésű Budapest viszont tényleg elképesztő számokat produkált egész évben: április óta egymillió felett van a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma, decemberben közel 1,4 millió külföldi éjszakát mértek a nemzet fővárosában. Vidékre viszont nem mennek, hiába költött milliárdokat a kormány vidéki attrakciókra, ezek teljesen hidegen hagyják a külföldieket. A második helyezett Debrecen és környékén 51 ezer külföldit sikerült rávenni arra, hogy ott aludjanak. Főleg Ázsiából érkeztek rengetegen Budapestre (itt nincs további bontás, de vélhetően Kínából), valamint a szokásos német, angol, olasz és spanyol városnézők voltak sokan.