7p

„Ződ vagy! Hát a ződ nem jó szín? De nem ez a ződ” – mondja ajkbiggyesztve-csücsörítve Kabos Gyula Rátkai Mártonnak A kölcsönkért kastély című, 1937-ben forgatott, nagy sikerű vígjátékban. Akkor még nem tudta senki, a két színészzseni se, hogy a zöld szín valamikor egy eszmerendszer jelképe lesz, és arról sem esett szó, hogy védeni kell a természetet. A szállodák egyre jobban igyekeznek alkalmazkodni az új trendhez - de a vendégek nélkül ez nem fog menni.

A turizmusban különösen nagy ennek a jelentősége, hiszen maga az ágazat eléggé energiafaló. Ám a magyarországi szálláshelyek hamar csatlakoztak a globálisan erősödő zöld szemlélethez, és évek óta vetélkednek e téren. Idén 40 jelentkezés érkezett a Zöld Szálloda 2023-24 pályázatra.

 "Örömmel tölt el bennünket, hogy évről-évre egyre pozitívabban viszonyulnak a szállodák a környezetvédelem fontosságához" - hangzott el az Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége akkori közgyűlésén. - A pályamunkákat beküldő 40 hotel a műszaki felkészültségnek és a jogszabályoknak való megfelelés mellett, a szemléletformáló – sokszor apróságnak tűnő - intézkedéseket is fontosnak tartja.”  Az önálló szálloda kategória nyertese legutóbb a Sástó Hotel lett, míg a lánchoz tartozók közül a zalakarosi Radisson lett a legjobb.

Segít a magas életszínvonal és a fegyelem

Szerte a világon ezerféle módszerrel próbálkoznak a környezettudatos üzemeltetők, hogy csökkentsék az energiafogyasztást, és minél kisebb legyen az ökolábnyomuk.  Ez azokra az országokra jellemző leginkább, ahol egyébként is komolyan veszik a környezetvédelmet, mint például a német nyelvterületen vagy Skandináviában. Úgy tűnik, a magas életszínvonal, a fegyelem és az edukáció alapfeltétele a sikernek. Ahol milliók élnek mélyszegénységben, senkit nem érdekel, ki, mennyire szennyezi a környezetet.

Mindez akkor az igazi, ha már az építésnél, a tervezésnél is erre törekednek. Norvégiában  már felépült a világ első energiapozitív szállodája,. A Svart névre keresztelt, különleges építészeti megoldású intézmény a világ első energiapozitív hotele, amely 85 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy hasonló nagyságú hotel, ráadásul az energiát maga állítja elő.

Minden legyen zöld. Fotó: Depositphotos
Minden legyen zöld. Fotó: Depositphotos

A vendég is legyen „zöld”

De ahhoz, hogy a zöld mozgalom igazán sikeres legyen, a turista pozitív hozzáállása is szükséges. Milyen a szállodai vendég, ha tényleg zöld – vagy az akar lenni 2023-ban? Természetesen ezúttal nem az arcszínre vagy ruházatra gondolunk, hanem arra, amikor környezettudatosan cselekszik a világjáró, vagy aki itthon vágyik egy kis hétvégi pihenésre.

A járvány, a magas infláció, a háború, a rezsirobbanás nem tesz jót e mozgalomnak. Kisebb gondja is nagyobb most annál millióknak, hogy ezzel foglalkozzanak. Ha csak nem megszállott hívő valaki, a magas szobaárért cserébe úgy érzi, minden jár neki, az is, ami valójában fölösleges, sőt, sokszor árt.

Egészségtelen és idejétmúlt

A svédasztal erre a legkézenfekvőbb példa. Bár a vendéglátásban dolgozóknak viszonylagos könnyebbséget jelent – munkaerő! – ha nem egyenként tálalják fel azokat a fogásokat, amiből választani lehet, nagyon sok a maradék, és az emberek pukkadásig eszik magukat, éppen lefekvés előtt. Még mindig itt tartunk? - kérdezheti valaki, a Nyugaton már lecsengőben lévő gyakorlatra utalva. Igen, még mindig – vagy éppen újra, amibe belejátszanak a kényszerűségből megemelt csomagárak is.

Ha megoldható, ne kérjünk svédasztalos étkezést. Ennél egészségtelenebb és pazarlóbb szokás ugyanis kevés akad. Főleg a nyaralás első három napján hajlamosak magukat túlenni már kora reggel az emberek - igen, azok is, akik koleszterincsökkentőt szednek, túlsúlyosak és cukorbetegek - hogy aztán tele hassal, órákra belepoccsanjanak a jacuzziba.

Rengeteg a fölös használt tányér és evőeszköz, azaz többet kell mosogatni, és temérdek az maradék. Ez dupla kár, hiszen sok ember, energia- és vízigényes munkája megy a szemétbe. Maguk a felszolgálók is megmosolyogják azt, aki háromszor púpozza meg a tányérját  – miközben ők rakják ki eléjük a töméntelen ételt.

Ne kérjünk svédasztalos étkezést. Fotó: Mfor/ Izsó Márton Artúr
Ne kérjünk svédasztalos étkezést. Fotó: Mfor/ Izsó Márton Artúr

Elvégre ki van fizetve

Ésszerűbb lenne, ha egy adott étlapról mindenki választhatna egy-egy fogást, vagy akár többet is, minthogy mindenbe belekóstol, és ott hagyja. Ráadásul erre biztatja sok szülő a gyerekét is, elvégre ki van fizetve…

Csakhogy mára annyira része lett a wellness mellett a svédasztal a rövid távú hazai pihenéseknek – főleg a kuponos-akciós utak esetében! - hogy állítólag nincs esélye a másfajta kínálatnak. Ha nem ezek fogadják a magyar vendéget, úgy érzi, becsapták. Itt nehéz lesz szemléletet váltani.

Léteznek persze itthon is exkluzív szállodák, kastélypanziók, butikhotelek, ahol inkább fine dining menüt szolgálnak fel, valamint elvárják a vendégtől, hogy értékelje a zöld szemléletet, tudja mi az a zero waste vagy nullkilométer. De ez ma még egy szűk kör.

Csak gyűlnek otthon a műanyag flakonok

A szoba felszereltségében is rengeteg takarékossági lehetőség rejlik.  A szállodákban minden vendég hamar megtanulta, hogy ha nem muszáj, ne kérjen minden nap friss törülközőt, és ezt úgy jelzi, hogy nem dobja a földre. Elvégre otthon sem teszünk másként.

Van, amikor a kis kiszerelésű pipere holmik nagyon jól jönnek, lásd a testápolót, amelyet nem szeret senki nagy tégelyben cipelni a bőröndben, mert elég nehéz. Ugyanakkor rendkívül környezetszennyezők a pici műanyag tégelyek, amelyek aztán csak gyűlnek, gyűlnek otthon… A mini varrókészletre sincs szüksége az emberek 90 százalékának, mégis hazaviszik, pedig mennyivel ésszerűbb lenne, ha a portán kérnénk, ha szükségünk van rá.

A nagyobb kézmosó folyadék és tusfürdő-sampon tartályok sokkal gazdaságosabbak, bár nem mindenki rajong értük, sőt vannak, akik ezt kis stílű spórolásnak tekintik. Ugyanakkor a mini tusfürdők, szappankák, samponok sokszor reklámeszközök is – vagy a láncot, vagy a velük szerződésben álló márkát hirdetik. (Ettől persze még nem lesznek zöldek.)

Víz, villany, fűtés

Az otthoni szokásoknak, mintáknak erős lehet a hatása: ha minden alkalommal rászólunk a gyerekre, hogy ne csorgassa a vizet, amíg fogat mos, előbb-utóbb így cselekszik a szállodában is.

A villanyt ugyanúgy le lehetne oltani, ha nincs rá szükség, mint a lakásunkban – bár ezt szinte mindenütt megoldja ma már a szobakártya használata. A fűtéssel-hűtéssel nem nagyon spórolnak az emberek, ami érthető, bár szabályozni tudják.

Laktam már olyan szobában, ahol szelektív hulladékgyűjtők álltak a szoba sarkában, akárcsak otthon. Kérdés persze, hogy ilyenkor mi az igazi zöld megoldás? Naponta szemetes nylonzacskók százezrei kerülnek a szemétbe, elvégre senki nem szereti látni a más hulladékát, még akkor sem, ha az egy üres kis papírdoboz. És ha három gyűjtő van a szobában, hármat kell kicserélni.

Már többször írtam róla, hogy a minibárok kora külföldön mintha kezdene lejárni – legtöbbjük, amúgy sem hűt igazán. Egyes hazai szállodákban sincs már minden szobában minibár, hanem a portán egy nagy hűtőszekrényből mindenki „szobai” áron vásárolhat snacket, italt. Igaz, a magyar vendégek a sarki boltban vett itókát, vagy otthonról hozott elemózsiát is szeretik bepakolni a kis hűtőszekrényekbe - ami a mai árakat tekintve különösen érthető.

 Repülő helyett vonat

Van, ahol az igazán környezettudatos vendég eleve vonattal utazik. Ez ott fontos szempont, ahol létezik belföldi repülőjárat. például Svédországban már élénk kampányt folytatnak annak érdekében,- és nemcsak a környezetvédők, hanem a szakmédia is, - hogy a repülőt cseréljék fel vonatra, rövidebb távokon.

Egyes légitársaságok ritkították belföldi járataik számát, abból a célból, hogy a vonatot preferálják az utasok. Ehhez persze annak a vonatnak versenyképesnek is kell lenni…

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!