Létezik egy dimbes-dombos táj Tolna megyében, a Völgység, melynek „fővárosa” Bonyhád, és amely valaha szinte teljesen német ajkú település volt, Bonnhard néven. A II. világháború után a környékbeli falvakkal együtt az itt élők megszenvedték a lakosságcserét: a kitelepítést, majd a székelyek betelepítését. Hosszú évtizedekbe telt, mire valamiképp lenyugodott az itt lakó több száz család. Mindebből mára a hagyományőrzés maradt, mindkét oldalon, meg igazi vendégszeretet.
A szocialista évtizedek alatt Bonyhád fontos ipari városnak számított. Igaz, a mai zománcgyár már 1909-ben felépült, Perczel Bélának köszönhetően. Annak idején Magyarországon összesen hét hasonló gyár működött. Nem csak zománcárut készítettek itt, hanem dominót, sakkot, valamint csontot is feldolgoztak. A fa dominót eleinte csontlappal fedték le, ezért volt szükség csontfeldolgozó részlegre is.
Akkoriban a munkára felvett dolgozóknak szállást biztosítottak, mert messziről is érkeztek ide, a jobb élet reményében. A lakások külön konyhával és éléskamrával voltak ellátva, amely abban az időben rendkívül modernnek számított. Ma az edényeken kívül utca- és cégtáblák, dobozok készülnek itt, csonttal nem foglalkoznak.
Mindezt a hajdani nagyüzem mai privatizált maradványát bejárva tudhatjuk meg. Az ipartörténeti séta után pedig irány a zománcbolt, ahol a modern designt képviselő választék mellett retro stílusú, piros, szürkés-fehér belsejű láboskák és fedők hívogatnak. A zománcgyárral szemben található a valaha olyan híres cipőgyár, ugyancsak saját mintabolttal.
Ezért persze a turista nem fog nekivágni a 12 ezer fős városnak – amelynek furcsa módon, jóllehet, fontos ipari központ volt mindig – nincs pályaudvara. Pedig látnivaló is akad bőven, ilyen a Völgységi Múzeum. De ha már erre járunk, a környékbeli, páratlan hangulatú falvakat is fedezzük fel.
Tevel és a mediterrán életérzés – talán furcsa e két fogalom párosítása. Pedig éppen fügeszüretkor érkezünk a faluba. Mennyivel jobban esik a kertben leszedni a fügét, mint boltban venni a több száz kilométerről érkezőt… Van itt vendégház konyhával, bogrács, grill, kemence, dézsafürdő, wifi, kandalló, klíma, fedett terasz, hatalmas borospince. Szívesen várják a kutyabarátokat és a kerékpárosokat is. Errefelé külön attrakció a levendulavirágzás, a kajszibarack szedés, szeptemberben a szüret, októberben-novemberben a datolyaszilva érés.
Fotó: Klasszis Média
Jáhn Bálint a pincéjét nyolc éve újította fel, ahol rendszeresen tartanak pikniket, tök-napot, Halloweent – az itt élő külföldiek ennek biztos örülnek – karácsonyi ünnepet és egész évben borkóstolókat.
Jáhn Elemér panziója régi vadászszenvedélyről árulkodik, trófeák lógnak a falon Közép-Afrikától Kamcsatkáig. A reggeli közben bumfordi pónik bólintanak be az ablakon, a lábunknál kutya ismerkedik a társasággal. A medence mögött kiskert: innen származik a reggelihez a saját – vagy tízféle – paradicsom, lilahagyma. Minden zöldség és alapanyag helyi, és itt dolgozzák fel.
Szarvas- és mangalicaszalámik, disznósajtok, kolbászok illatoznak a fatálon. Konzerveket is gyártanak: saját recept szerinti hús- és májpástétomot, mindenféle tartósítószer nélkül. Mézek és dzsemek érkeznek az asztalra, a tej sem ESL. Minden bio és semmiben nincs E-adalék. Egy ilyen vendéglátásért amerikai, svéd és francia turisták euroszázakat fizetnének. Fazekas Attila polgármester méltán büszke a saját húsüzemére és boltjára is, akárcsak Veresék a borászatukra. Királylánykák, zöldveltelinik, valódi szörpök és persze saját sütésű almás-túrós kínálja magát a teraszon: lusta asszony rétesének hívják errefelé.
Fotó: Klasszis Média
A betelepült bukovinaiak híven őrzik a hagyományokat: a Teveli Székely Kör épülete, amely park, emlékmű és múzeum egyben, szorgos kezekről árulkodik. A több tucatnyi babán a helyi népviselet elevenedik meg, amelynek varrásán, hímzésén, gyöngyfűzésén hónapokig dolgoznak az asszonyok. A programok egyik fő szervezője, Nagy Gabriella azt szeretné, hogy egy nyári színházat is kialakítsanak itt.
A budapestiek egy része talán nem is tudja, hol van Tevel, azt meg különösen nem, hány kilométerre található tőle Závod. De a hollandok, németek, ausztrálok (!) igen. Závod egy 300 lelkes falu, amelynek 85 lakója külföldi – árulja el László Attila polgármester. Míg sétálunk a faluban, ismerősként üdvözli egy hirtelenszőke holland férfi, mint kiderül, már a fia is itt vett házat.
A porták, kerítések gyönyörűen rendben tartva, pedig van olyan birtok, ahol csak egy hónapot tartózkodik az ausztrál tulajdonos. Nincs tömeg és hangzavar – legfeljebb egy kutya ugat valahol vagy kakas kukorékol hajnalban –, mint ahogyan a fényszennyezés, dudálás is ismeretlen.
Fotó: Klasszis Média
A külföldiek beköltözése eleinte furcsa volt az „őslakóknak”, aztán az évek során kiderült, hogy ide érkezésük nyomán felmentek az ingatlanárak és nem néptelenedett el a falu.
Závod is ősidők óta lakott. A török pusztítást követően a német ajkú lakosság virágzó szőlő-és gyümölcstermesztést, állattenyésztést teremtett. Ma németek, székelyek és felvidéki magyarok lakják a kis települést, amelynek gazdag az épített öröksége, és fontosnak tartják az értékvédelmet: 2004-ben a falu Podmaniczky díjat, 2007-ben pedig Helyi Építészeti Örökség Nívódíjat kapott.
Vendégházakat is kialakítottak már itt, és úgy tűnik ennyi elég is. A Völgység nem tömegturizmusra termett, hanem arra, ami ma egyre vonzóbb: lazulós hétvégékre, baráti kerekezésre, családi kirándulásra.
