3p

Felújítják a szebb napokat is látott sármelléki repülőteret, de az titok, hogy milyen turisztika eredményeket vár a beruházástól a Hévíz-Balaton Airport Kft. és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

A kétezres évek közepén volt, hogy évente százezernél több utas fordult meg a Hévízhez és a Balatonhoz közeli sármelléki repülőtéren, ám azóta csökken a forgalom – írja a Népszava. A reptér sorsát súlyosan érintette az utóbbi években a koronavírus-járvány, továbbá az, hogy a háború miatt kiestek az orosz charterjáratok. Ezt egyelőre nem sikerült más forgalommal pótolni.

Hiányoznak az utasok
Hiányoznak az utasok
Fotó: MTI / Varga György

A KSH adatai szerint tíz évvel ezelőtt még 28 ezres forgalmat ért el a repülőtér, az elmúlt évben azonban alig négyezren fordultak meg a légikikötőben. A kereskedelmi, utasokat szállító járatok száma a 2010-es évek közepén 250-325 volt, tavaly 34. Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs vezérigazgató-helyettese 2022-ben még azt mondta, hogy menetrend szerinti dortmundi járatot indított a Wizz Air Sármellékről. A járat azonban alig pár hónapot „élt”.

Több mint 2 milliárdos nekifutás

A kudarcok ellenére most újból nekiveselkednek a repülőtér felélesztésének. Ezúttal 2,2 milliárd forintot költenének arra, hogy megmentsék a légikikötőt, amelynek üzemeltetője a – nagyobb részben állami, kisebb részben a hévízi önkormányzat tulajdonában lévő – Hévíz-Balaton Airport Kft. A tervekkel kapcsolatban szinte minden érdemi adatot titkolnak. A tulajdonosi jogokat gyakorló a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., amely a Wizz Air-járat bejelentésekor még szívesen szerepelt a nyilvánosságban, most csak annyit válaszolt a napilap közérdekű adatigénylésére, hogy nem minősülnek adatkezelőnek.

Benkő Attila, a sármelléki Hévíz-Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatója azt felelte a napilap megkeresésére, hogy a sármelléki repülőtér nemzetgazdasági jelentősége megkérdőjelezhetetlen, miközben közvetlen környezetének gazdaságfejlesztési motorja, nemcsak a turizmus, hanem más gazdasági ágak is profitálhatnak működéséből.

Az Átlátszó írta meg még márciusban, hogy két NER közeli cég versengett a reptér felújítási lehetőségéért. Végül a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV Zrt.-t megelőzve Tiborcz István volt üzlettársa, Paár Attila érdekeltsége, a West Hungária Bau (WHB) Kft. nyerte el a projektet. A WHB-nek a nemzetközi reptér folyamatos működése mellett kell elvégeznie a munkálatokat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!