Nagy Zsuzsanna eldöntötte, nem szavaz. Nem tagadja meg állampolgári jogát, úgy gondolja, nem neki kell Norðragøtából eldöntenie, kik irányítsák az országot újabb négy évig. A Feröer-szigetekről nem nagy a rálátás a magyar állapotokra.
Meg aztán magyar külképviselet sincs a nagyjából hatvanmillió évvel ezelőtt kihunyt hatalmas rétegvulkánok alkotta szigetcsoporton, ott fenn, az Atlanti óceán északi részén. A 18 szigetből csak egy lakatlan, de azért sűrű embertömegeket sehol sem kell elképzelni. Tórshavnban, a fővárosban alig több mint 13 ezren élnek, ez nagyságrendileg Sárospatak lélekszámának felel meg, ahol alighanem mindenki ismer mindenkit, legalábbis látásból, a Bodrog-parti iskolavárosra ez mindenképpen igaz. Tizenöt évnyi zempléni élet során hamar bele lehetett tanulni abba, ki turista, ki lakik helyben, akivel statisztikailag gyakrabban összefutottunk, idővel óhatatlanul köszöntöttük egymást, akkor is, ha ezen kívül semmi közünk nem volt egymáshoz.
Zsuzsa nem tudja, rajtuk kívül élnek-e a szigeteken magyarok, romániai magyarokról tud. Nem ismernek mindenkit, azért a legnagyobb észak-déli hosszúsága több mint száz kilométer a főszigetnek és a szélesség is megközelíti a nyolcvanat, sokféle náció elférhet ekkora területen.
Zsuzsát a szerelem vitte Feröerre. A párja, Turi Géza nyolchónapos szerződést kapott a leirvíki Víkingur Gøta focicsapatától. Kicsit más ott az éghajlat, mint Szigetszentmiklóson, de úgy gondolták a Zalaegerszegi TE csapatával 2002-ben magyar bajnokságot nyert kapussal együtt, egy kalandot megér ez a pár hónap. Ez 16 évvel ezelőtt történt. Turi Géza az első szerződés lejárta után három évvel hosszabbított, majd úgy döntöttek, letelepednek. Géza jelenleg nap közben a helyi önkormányzatnál dolgozik, délután pedig a KÍ Klaksvík kapusedzője. Ugyanezt a feladatot ellátja a feröeri labdarúgószövetségnél is két utánpótlás csapatnál. Nem is eredménytelenül, hiszen az U17-es csapattal kijutottak a korosztályos Európa-bajnokságra. Fiuk a Víkingur Gøta csapatában rúgja a bőrt, és lányuk is a labdarúgás bűvöletében él.
Feröeren a sport majdhogynem megkerülhetetlen, több mint 13 ezer igazolt sportolója van az ötvenezres országnak, azaz minden negyedik feröeri rendszeres mozgással őrzi az egészségét. A foci mellett a kézilabda is vonzza a fiatalokat és az úszóik is egyre eredményesebbek.
Először két évvel ezelőtt beszélgettünk Zsuzsával, nagyjából így április elején. Az első covid-hullám sodort össze az éterben, olyan magyarokat keresve, akik a világ más részén élik meg a karantént. Azóta is beszélgetünk hébe-hóba, most természetesen érdekelt, mennek-e választani.
Körülményes lenne. Dániához tartoznak, bár a második világháború vége óta ez a függőség már nem annyira erős, mint volt a középkorban, amikor először Norvégia egyik megyéjének számított a szigetcsoport, majd a 14. század második felétől dán fennhatóság alá kerültek. A második világháborúban a németek dániai bevonulására a britek Feröerre masíroztak be és öt évig a dánoknak nem nagyon volt beleszólásuk a feröeriek dolgaiba, akik ezt annyira megszokták, hogy a háború után népszavazáson döntötték el, autonómiát szeretnének, amit 1948-ban törvénybe is foglaltak.
Zsuzsáék ha szavazni szeretnének, akkor Koppenhágába kellene utazniuk. A dán főváros messzebb van ugyan mint a skóciai Edinburgh, a norvégiai Oslo, ahol, szintúgy leadhatnák a voksukat, de április 3-án a vágari repülőtérről csak három gép száll fel, mindegyik célállomása Koppenhága.
„A jegy nagyjából 1500 dán koronába kerül, ez több mint 74 ezer forint. Jobb esetben oda-vissza, de előfordul, hogy csak egy útra. A családból hárman szavazhatunk. A rosszabbik forgatókönyv szerint ez több mint félmillió forint is lehet. Egyszerűen egyrészt nem éri meg, de nem csupán ez az ok."
Azt valljuk, azok szavazzanak a választásokon, akik Magyarországon élnek, ott adóznak. A külföldön élőknek szerintem nem kell, hogy beleszólása legyen ebbe.
Feröeren élve kicsit másként tanul meg élni az is, aki nem oda született.
Meséli Zsuzsa, amikor a fia elkezdett focizni, akkor a serdülő csapatnál jelentkezett egy srác. Hatalmas hendikeppel, de annál nagyobb lelkesedéssel. Dongalábbal született és bár a műtétek sokat javítottak a mozgásán, de azt pontosan lehetett tudni, ilyen adottságokkal senki nem lesz világsztár focista. A srácot természetesen bevették a csapatba, aki sportolni akar, az arrafelé fog is. A kisfiú minden edzésen hatalmas elánnal vetette be magát, még a meccsekre is beállították. Az ellenfelek és a bírók ilyenkor átlapozták a szabálykönyvnek azt az oldalát, ahol az szerepelt, egy focicsapatban egyszerre legfeljebb 11 játékos lehet a pályán, és természetesnek vették, hogy az egyik csapatban egy tucat lurkó kergeti a bőrt. Ma a focit a pályán nem műveli az azóta megnőtt srác, de az edzéseken és a meccseken ott van, ő felel a szerelésekért és a kispadról szurkol.
„Itt nem szokás azt nézni, miben különbözünk egymástól. Itt mindenki egy kicsit másképp egyforma. Először, másodszor és harmadszor is ember vagy. Kicsit nehezebben jársz? Nem baj, majd lassabban megyünk. A mi gyerekeinknek nem kell tanulniuk az elfogadást, ez a természetes közegük.”
Az éghajlatot a messziről jött ember nehezen szokja. A fővárosban az évi középhőmérséklet nem éri el a hét fokot, a legmelegebbnek számító augusztusban a napi átlag maximumok 13 fok alatt maradnak. Havat ritkán látnak, esőt annál inkább, az a legnaposabb időben is pillanat alatt a nyakukba zúdulhat, de erről az izlandiak és a norvégiai bergeniek is sokat tudnának mesélni, az utóbbit nem véletlenül hívják az Esernyők városának.
Zsuzsáék gyerekei azonban nem élik meg zordként az óceáni éghajlatot, ebbe nőttek bele. A fia nem szeret nyáron Magyarországra utazni, számára a harminc pluszos nappali hőmérsékletek az elviselhetetlenek.
Idén nyáron Zsuzsa a lányával látogat Szigetszentmiklósra.
„Apa sajnos már nincs közöttünk, anyuval minden nap beszélünk. A magyarországi barátaink zöme elkopott, csak az igaziak maradtak.”
Milyen gyakran gondolsz haza? – kérdezem még.
„Ha itthon vagyunk, akkor utána pár napig nagyon nehéz újból Feröeren lenni. Utána azonban minden visszaáll és már nem hiányzik az otthoni lét. Tudod, tizenhat év az tizenhat év.”
