5p

A győztes vagy épp elbukott polgármesterekről viszonylag sok szó esett a napokban, a budapesti főpolgármester-jelöltek közti fél lépcsőháznyi vokskülönbség pedig a közbeszédben még az európai parlamenti választás eredményeit is háttérbe szorította. Ám meglehetősen kevés szó esik a nagyvárosok egyéni választókerületekben megválasztott képviselőiről, mivel ők általában a városvezető vagy épp az ellenlábasa mögött álló nagy tömbhöz tartoznak. Mi azonban találtunk érdekességeket, cikkünkben őket mutatjuk be.

Budapesten, valamint a megyei jogú városokban általában a nagy politikai tömbök összecsapását hozza az önkormányzati választás, ám elő-előfordul, hogy valaki civilként vagy függetlenként „beleköp a levesbe”. Ilyen érdekességeket most is találtunk.

1. A harcos amazon

Újbudán, vagyis Budapest XI. kerületében nagyon simán, a szavazatok 46,8 százalékával választották újra László Imrét polgármesterré, a 24 fős képviselő-testületbe a mögötte álló baloldali összefogás 15 képviselőt juttatott be. A 16 egyéni választókerületből mindössze egyben tudott diadalmaskodni a Fidesz jelöltje. Ám ennél is érdekesebb, hogy a 10. választókerületet a független, párt- és egyesületi támogatás nélkül indult Bába Szilvia húzta be a voksok 31,76 százalékával, megelőzve a kormánypárti Csernus Lászlót (28,24 százalék) és a baloldal jelöltjét, Szuhai Botondot (23,81 százalék).

Bába Szilvia független jelöltként előzte meg mind a két nagy politikai tömb aspiránsát
Bába Szilvia független jelöltként előzte meg mind a két nagy politikai tömb aspiránsát
Fotó: Facebook / Bába Szilvia

2. A tüske visszaszúrt

A viharos politikai feszültségekkel tarkított Egert visszavette a Fidesz, az új polgármesternek, Vágner Ákosnak stabil kormánypárti többsége is van a közgyűlésben. Az egyéni körzetek többségét is fideszes, egy esetben pedig a kormánypárt által támogatott független jelöltek nyerték, egy kivétellel. Eger 10. választókerületében mind a Fidesz–KDNP, mind a baloldal, mind a korábbi polgármester, mind a korábbi helyi Fidesz-frakcióvezető által támogatott jelöltet legyőzte az a Bódi Zsolt, aki korábban a KDNP helyi csoportjának volt a tagja, és a párt azzal fenyegette meg az újjáalakított helyi Fideszt, hogy ha nem őt indítják kormánypárti jelöltként, akkor a kereszténydemokraták nem adják nevüket és logójukat a Fideszé mellé. A logó mégis felkerült, Bódi otthagyta pártját, a kormánypárt pedig Balázs Gábort jelölte képviselőnek. Ő azonban nagyon simán kikapott. Bódiban ott maradt a tüske, elindult függetlenként, és a voksok 42,97 százalékát, zsebelte be, míg Balázs 27,7 százalékot szerzett. A korábbi polgármester, Mirkóczki Ádám jelöltje, Berecz Klára 9,16 százalékot, a baloldalé, Franczia Tamás pedig 7,51 százalékot ért el.

Bódi Zsoltnak van oka mosolyogni
Bódi Zsoltnak van oka mosolyogni
Fotó: Facebook / Bódi Zsolt

3. A kivétel, ami erősíti a szabályt

Talán még a legelvakultabb ellenzéki szavazók is elismerően bólintanak akkor, amikor Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár fideszes polgármesterének méltán kivívott népszerűségéről van szó. A városvezető most is meggyőző fölénnyel, a szavazatok 74,11 százalékával győzött, és egy kivétellel minden választókerületben a fideszes jelöltek győztek, a baloldali pártoknak jelöltjeik sem voltak. A 7. választókerület azonban kivétel a fideszes dominancia alól. Itt Farkas László független jelölt a szavazatok 38,64 százalékával diadalmaskodott a fideszes Balogh Gergely fölött, aki 30,98 százalékos eredményt ért el. Farkas igazi régi motoros, kezdetekben (értsd: 1990 és 2006 között) még az SZDSZ, majd az MSZP–SZDSZ közös jelöltjeként nyert képviselői mandátumot, ezt követően azonban civil egyesületi tagként vagy függetlenként mérettette meg magát – most is sikerrel.

Harmincnégy évnyi képviselőség után is újra győzni tud
Harmincnégy évnyi képviselőség után is újra győzni tud
Fotó: Székesfehérvár Városportál

4. A maradék LMP-s?

Veszprémet ezúttal is könnyedén hozta a Fidesz, jelöltjük, Porga Gyula a voksok 47,56 százalékával győzött, és stabil kormánypárti többséget tudhat maga mögött a közgyűlésben is. A 12 egyéni választókerület közül egyet nyert a baloldali pártok összefogásával összeállt koalíció, 10-et a Fidesz. Az üdítő kivétel itt a 2. választókerület, ahol az Együtt Veszprémért jelöltje, Gertsmár Ferenc a szavazatok 32,27 százalékával lett képviselő, maga mögé utasítva Mészáros Richárdot, a Fidesz jelöltjét (30,44 százalék) és Sőregi Attilát, a baloldal jelöltjét is (19,24 százalék). Gertsmár egyébként az LMP tagja, korábban tagja volt az országos elnökségnek is. 2010-ben és 2014-ben kompenzációs listáról jutott be a közgyűlésbe, 2019-ben pedig az összefogás jelöltjeként, melynek akkor még az LMP is részese volt, nyerte meg körzetét.

Az LMP most nem állt be az összefogásba, Gertsmár Ferenc mégis megnyerte körzetét
Az LMP most nem állt be az összefogásba, Gertsmár Ferenc mégis megnyerte körzetét
Fotó: Facebook / Gertsmár Ferenc

+ 1. Méghogy „az én szavazatom úgysem számít”?!

Ha egy kistelepülésen, ahol pár százan élnek, kialakul egy szavazategyenlőség, az nem meglepő. Ha Budapesten döntetlenközeli az eredmény, az meglepő. De mekkora az esélye annak, hogy egy hat és fél ezres választókerületben pont ugyanannyi szavazatot kapjon az első két helyezett? Pedig ilyen is van! Pécsett a polgármesteri székért folyó versenyt elég magabiztosan, 46,05 százalékkal nyerte Péterffy Attila, a baloldali pártok jelöltje, akik kilenc önkormányzati képviselői mandátumot is szereztek. A kormánypártok képviselőinek száma 11 fő. Egy-egy mandátumhoz jutott a Tiszta Kezek Egyesület, a Mindenki Pécsért Egyesület, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk. A 15. választókerületben azonban szavazategyenlőség alakult ki, Vörösné Deák Andrea, a kormánypártok, illetve Fürj Csaba, a baloldal jelöltje egyaránt 1224-1224 voksot söpört be a 3337 érvényes szavazat közül. A Nemzeti Választási Iroda honlapjának tanúsága szerint a voksolás „jogorvoslat alatt” áll, az érvénytelen szavazólapok száma 83. Ha az eredmény ebben a formában válik véglegessé, akkor a választókerületben új szavazást kell majd kiírni, és mint látható, akár a közgyűlési többség is múlhat az eredményen.

A választásokkal kapcsolatos összes cikkünket itt találja összegyűjtve. >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!