3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kampánynyitó beszédet mondott szombaton Karácsony Gergely, amit a Facebook oldalán is közvetítettek.

A főpolgármester megrősítette, hogy eredménynek tartja az elmúlt négy és fél év fővárosi kormányzását főleg azért, mert sikerült megőrizni az alapértékeket, az európaiságot, a demokráciát és a város zöldítése is ténylegesen elkezdődött. A politikus a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd támogatásával indul ismét a júniusi önkormányzati választásokon.

„Budapest nem az országból akar kiválni, hanem abból a rendszerből, amely elnöke kegyelmet ad egy pedofil bűnözőnek” – fogalmazott. Szerinte nem kérdés, hogy Novák Katalin kegyelmi döntése után erkölcsi válságban van a kormány, ezért ő szeretné legalább Budapestet megőrizni köztársaságnak. Nem az a célja, hogy a főváros kiváljon az országból, hanem mint fogalmazott: „Budapest azért köztársaság, hogy előbb-utóbb egész Magyarország az legyen”.

„Ez a mostani hiba valójában leleplezi az egész rendszer züllöttségét. Azt is mondhatnám, hogy meghosszabbították Bicskéig az erkölcsi züllést.”

Karácsony kiemelte, hogy a Fidesznek egyszerűen nincs semmilyen mondanivalója a budapestiek számára, ezt jól jelzi, hogy még mindig nincs jelöltjük a főpolgármesteri posztra, nem tartják fontosnak azt. Viszont elmondta, hogy a főváros rendkívül neház anyagi helyzetbe került amiatt, hogy a kormény elvette a forrásait, igyekszik kivéreztetni Budapestet.

Megismételte az elmúlt pár hónapben ismét elővett témákat, terveket, köztük a panelprogram folytatását, azt, hogy több pénzt akarnak költeni a budapestiek egészségmegőrzésére és betegségmegelőző programokra, például a szűrésekre.

Az MTI tudósítása szerint hozzátette, hogy plusz öt év bizalmat kér annak a csapatnak, akikkel együtt dolgozik, mert ha tovább tudják folytatni a megkezdett politikájukat, akkor egy-két évtizeden belül a budapestiek várható élettartama is hosszabb lesz öt évvel. Az egészséges utcák témájáról értekezve kifejtette, hogy a közterületek átalakítása során például azt nézik, van-e ott árnyék, lehet-e csillapítani a zajt, le lehet-e ülni, lehet-e akadálymentesen közlekedni.

Kiemelte, hogy a levegőminőség javítása érdekében programot indítanak, amely segít kiváltani a szilárdtüzelésű fűtést. Arra is rámutatott, hogy a fővárosban felhasznált energia negyven százaléka a lakások fűtésére megy el. Leszögezte, szerinte ezért nincs fontosabb nemzeti ügy az energetikai mélyfelújításoknál. Hozzátette, hogy közvetlen uniós forrásból létre akarnak hozni egy úgynevezett budapesti klímaügynökséget, ami segíti ezeket a beruházásokat.

Az egészséges ivóvíz kapcsán emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a fővárosi önkormányzat húszmilliárd forintnyi EU-s forrásból cserélt ki ólomvezetéket és újította meg az úgynevezett csapos kutakat. Az egészséges élelmiszerek témájára áttérve hangsúlyozta, hogy a közétkeztetés még mindig önkormányzati feladat. Elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat részt vesz egy EU-s programban, amelynek része, hogy a közétkeztetés legyen fenntartható, a résztvevők pedig a korábbival megegyező minőségű, de egészségesebb élelmiszereket kapjanak.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!