2p

Éves szinten 100 ezer darabra növeli kapacitását 2010-re a Scania. A vállalat az ázsiai régióban erősít és több fejlesztést is tartogat az idei évre.

A Scania 2010-re mintegy 30 ezerrel, a jelenlegi 70 ezerről 100 ezer darabra növeli járműgyártó kapacitását. A mintegy 2 milliárd svéd koronára rúgó beruházást három év alatt valósítják meg, többek között egy teljesen úgy létesítmény felállításával Ázsiában - mondta el Per Hallberg, a Scania csoport gyártásért és beszerzésért felelős alelnöke.

A svéd vállalat a folyamatos fejlesztéseknek és az alkatrészgyártás koncentrációjának köszönhetően évente 6-8 százalékos emelkedést ér el termelékenységben. Jelenleg munkatársakra lebontva fejenként hat járművet gyárt évente. Ez a szám a 90-es évek elején 2,5 volt. A cél, hogy 2010-re elérjék egy főre jutóan a 10 jármű legyártását.

A társaság emellett megállapodást kötött a japán kereskedelmi járműgyártóval, a Hinóval. Ennek értelmében közösen kínálják a dél-koreai piacon a Hino közepes igénybevételre szánt teherautóit. Az eladások 2007 tavaszán kezdődnek.

A Scania dél-koreai leányvállalatán, a Scania Korea Ltd.-n keresztül igen hatékony, 22 márkakereskedés és szervizből álló hálózatot működtet. A közepes méretű teherautók is e hálózaton keresztül kerülnek majd értékesítésre, szakértő eladói csapat közreműködésével. A két cég 2002 márciusában lépett stratégiai együttműködésre, 2003 óta a Hino forgalmazza a Scania vontatókat Japában.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!