2019. március 31. 12:51

Méretes létesítmény lesz, három röplabda-pályával. A kivitelezésre nem jelentkeztek túl sokan.

A Békécsabai Röplabda Sportegyesület röplabda csarnok kivitelezésére írt ki közbeszerzési eljárást még januárban, melynek eredménye pénteken jelent meg a Közbeszerzési Hatóság oldalán. A 2874 négyzetméteres csarnok 204 férőhelyes lesz, hozzá 40 parkoló fog épülni. 

A békéscsabai röplabda csarnok látványterve (Fotó: BRSE) A békéscsabai röplabda csarnok látványterve (Fotó: BRSE)

A hirdetmény szerint a szerződést március 22-én írták alá a nyertes kivitelezővel a Swietelsky Építő Kft.-vel, mely egyedüli ajánlattevő volt az eljárás során. A munkát nettó 1,12 milliárd forintért fogják elvégezni. Alvállalkozót is bevonnak az összefoglaló tájékoztatás szerint. Műszaki tanácsadóként a cégcsoport egy másik cégét kérték fel, a Swietelsky Magyarország Kft.-t.

A röplabda csarnokról tavaly májusban született döntés. A város képviselő testülete ekkor jelentette be, hogy biztosan megépül a létesítmény. A korábbi elképzelésektől eltérően azonban nem a Modern Városok Program keretén belül épül meg, hanem a sportágfejlesztési program részeként. Ennek érdekében az akkori hírek szerint az akkor még Nemzeti Fejlesztési Minisztériumként létező tárcától 1,8 milliárd forintot kapott a város a projektre. Ennek azonban csak egy része - a hirdetmény szerint 1,12 milliárd forint - megy közvetlenül a röplabda akadémia munkacsarnokára. A maradékból fejlesztik a kollégiumi szálláshelyeket, eszközöket vásárolnak és egyéb kiadásokat fedeznek.

A Swietelskynek azonban nem lesz egyszerű dolga a projektet illetően. A közbeszerzési kiírásban ugyanis azt rögzítették, hogy 

"A közbeszerzési eljárás esetleges elhúzódása módosíthatja a kezdés időpontját, azonban a befejezés időpontja nem változhat."

Az eredeti elképzelések szerint a szerződést már korábban meg kellett volna kötni, február 15-én, vagyis az eljárás már csúszásba került, több mint egy hónaposba. Ennek ellenére a munkálatokat 2019. november 15-ig be kell fejezni. Egyszerűen megfogalmazva az eredetileg 9 hónapos projektre kevesebb mint 8 hónapja lesz a Swietelsky-nek. 



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/?>