3p

Február közepéig 158 milliárd forint uniós támogatást fizetett ki az év elején felállt új fejlesztéspolitikai intézményrendszer, ezzel sikerült túlteljesíteni az év első két hónapjára tervezett 156 milliárd forintos kifizetési tervet - mondta el Csepreghy Nándor szerdán.

Az év eleji átállás nehézségei januárban még okoztak egy kisebb csúszást az uniós kifizetésekben, ezt azonban február közepére sikerült ledolgozni - tette hozzá a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Így az év eleje óta 158 milliárd forintot fizettek ki, amivel túlszárnyalták a tervezett 156 milliárdot.

Emlékeztetett, hogy az idén a tavalyi rekordnak számító 1700 milliárd forintot is meghaladóan, 2000 milliárd forint támogatást kell kifizetni a 2007-2013-as uniós ciklus programjaira. Az új intézményrendszernek emellett már a 2014-2020-as ciklusra szóló pályázatokat is el kell indítania.

Az Európai Bizottság által december óta vizsgált útépítési szerződésekkel kapcsolatban Csepreghy Nándor azt mondta, hogy "ez a vita még nyitva van", a Bizottság szakértői jelenleg vizsgálják a magyar kormány által kiküldött dokumentumokat. Hozzátette: a kormány azt kérte a brüsszeli Bizottságtól, hogy egy olyan eljárást, amelyet 2007 óta a versenyszabályok szempontjából elfogadhatónak és EU-konformnak minősített, azt a ciklus záró évében ne tekintse versenykorlátozónak.

A helyettes államtitkár valószínűsítette, hogy minden olyan érintett szerződésnél, amelyben a kifogásolt "aszfaltkeverő ügy" napirendre kerül, egyedi vizsgálatot fog kérni Magyarország, és a kormány szeretné úgy rendezni ezt a vitát, hogy a lehető legkisebb érdeksérelem érje az országot. Arra a kérdésre, hogy a vizsgálattal összefüggésben mekkora összeget jelenthet egy esetleges korrekció, úgy válaszolt: az attól függ, hogy a Bizottság mit tekint érintett szerződésállománynak, ez alapján határozhatja meg ugyanis a szankcionálás mértékét.

Kifejtette, hogy a sajtóban napvilágra került becslések szerint 650-700 milliárd forint lehet az összes érintett szerződésállomány. Ha azonban egyedi elbírálást kérünk, akkor lehetnek olyan szerződések, amelyeknél egyáltalán nem merül fel a versenykorlátozás ténye. A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy brüsszeli jelzések alapján elképzelhető, hogy akár hónapokig is elhúzódik ennek az ügynek a lezárása. Hozzáfűzte, hogy a költségvetés addig is tudja finanszírozni ezeket a fejlesztéseket. Egy brüsszeli szankció esetén pedig az érintett összeget más projektekre fel lehet használni.

Hangsúlyozta: a kormány abban bízik, hogy ezt a kérdést is hasonlóan lehet kezelni, mint a tavalyi "mérnök ügyet", amely az ország számára forrásvesztéssel nem járt. A brüsszeli intézmény az említett útépítési pályázatokkal kapcsolatban azt kifogásolja, hogy diszkriminatív lehet az a kitétel, miszerint csak olyan cégek vehettek részt a pályázatokon, amelyek aszfaltelőállító teleppel rendelkeztek a projekt helyszínének közelében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!