1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A MÁV-Start Zrt. bevételei több mint 1,6 milliárd forinttal nőttek 2014-ben a nemzetközi és a belföldi menetjegy-, illetve bérleteladásokból az előző évhez képest - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.

A belföldi menetdíjbevételek másfél százalékkal, 540 millió forinttal, míg a nemzetközi menetjegyek eladásából származó bevételek csaknem 13 százalékkal, 1,1 milliárd forinttal haladták meg a 2013-as teljesítményt.

A közlemény szerint a belföldi bevétel emelkedését részben a menetjegyet váltó, fizető utasszám növekedése okozta. Tavaly közel 108,2 millióan váltottak jegyet vagy bérletet a vonatokra.

A dolgozói bérletek eladásából származó bevétel 2013-hoz képest csaknem 4 százalékkal nőtt, a tanulóbérletek pedig 2,5 százalékkal nagyobb bevételt eredményeztek az előző évhez képest.

Tavaly több mint 2,5 millióan választották a MÁV-Start-ot külföldi utazásukhoz. Ausztria és Németország felé továbbra is dinamikusan, 14,5, illetve 9,3 százalékkal nő a menetjegyekből származó bevétel. Jelentősen, 20 százalék felett emelkedett a horvátországi utasforgalom is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!