A szakszervezet vezetői szerint a biztosítók a milliárdos nyereségek ellenére egyre több munkahelyet szűntetnek meg, "A leépítéssel a dolgozók kárára akarják növelni nyereségüket. Ez felelőtlen és erkölcstelen" - mondta csütörtökön Frankfurtban a ver.di igazgatóságának tagja, Uwe Foullong.
Az Allianz-csoport 5 ezer fős leépítési tervei után a többiek is hasonló lépéseket jelentettek be, s miközben 2003 és 2004 között évente 4 ezer munkahelyet számoltak fel a szakmában, 2005-ben már 7 ezret.
A szolgáltató szektorban tevékenykedő szakszervezet azt követeli, hogy törvényben tiltsák meg a nyereséges vállalatoknak a leépítést.
20 ezer munkahely szűnhet meg a német biztosítóknál
20 ezer munkahely kerülhet veszélybe Németországban a biztosítási szakmában a következő két év alatt a ver.di szakszervezet szerint. Ez azt jelenti, hogy 2018-ra a jelenleg több mint 233 ezer munkahelyből majdnem minden tizediket leépítik.