2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

24 év börtönbüntetésre ítélték az Enron volt vezetőjét, Jeffrey Skillinget, amiért részt vett abban a csalássorozatban, amely az energia-nagykereskedő cég 2001-es összeomlásához vezetett - tudatta a BBC News.

Skillinget májusban 19 vádpontban találta a bíróság bűnösnek egyebek között csalás, összeesküvés és bennfentes kereskedelem miatt. Akkor azt közölték, hogy a büntetés mértékéről később döntenek, de a volt vezér 20-30 év börtönbüntetésre számíthat.

Az amerikai energiaipari óriás korábbi vezérigazgatója mellett az Enron volt elnökét, Kenneth Lay-t is bűnösnek találták. Lay, aki egyben az Enron alapítója volt, alig hat héttel azután, hogy az amerikai történelem eddigi legnagyobb céges visszaélési botrányának valamennyi fő vádpontjában bűnösnek találták, infarktusban meghalt.

A vállalat romba dőlése - ami miatt 21 ezer ember veszítette el munkáját - sokkolta az amerikai cégvilágot. A cég 2001-ben ment csődbe 31,8 milliárd dolláros adósságot hagyva maga után.

Mint az mfor.hu korábban megírta, az Enron összeomlása azért következett be, mert a cég üzleti mérlegéből sokáig nem tűntek ki azok az egyre halmozódó adósságok, amelyek a veszteségesnek bizonyult "partnerségi megállapodásokból" - adóparadicsomokban bejegyzett offshore cégekhez történt tőkekihelyezésekből - keletkeztek.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!