2p

A sikeres 2002-es év után tavaly lassulás volt megfigyelhető a hazai könyvpiacon. Az áfacsökkentés hatását a könyvklubokban és az internetben bízó kiadók ugyan lenyelték, ám a fejlesztésre már nincs forrásuk a kiadóknak, írja a Világgazdaság.

A 2003-as fogyasztói áron számított teljes könyvforgalom valamivel 56,871 milliárd forint feletti értéket ért el, szemben a 2002-es 53,604 milliárdot meghaladó számmal. A 2002-es év kiugró sikereit, például Kertész Imre Sorstalanságának 300 ezres példányszámát nem sikerült megismételni, de számos kiadvány elérte a 20-30 ezer eladott példányt.

Akadnak biztató kivételek is a piacon. A mindössze ötéves Ulpius-ház 2003-as, 250 millió forintos forgalma kétszerese az előző évinek. A cég mindeközben nem is növelte jelentősen a kiadott kiadványok számát, mondta el Kepets András, az Ulpius-ház igazgatója a Világgazdaságnak.
20 százalékos növekedésre volt képes a Park Kiadó is, amely így 580 millió forintra tornázta fel árbevételét. Elsősorban Stahl Judit két bestsellerré váló szakácskönyvének volt mindez köszönhető: 90 ezer példányban adták el az Enni jó!, és a 65 ezer példányban a Gyorsan valami finomat! köteteket.

Amíg a könyvesboltok forgalma egy helyben toporog, az internetes könyvvásárlás fellendülőben van: becslések szerint évi 20-25 százalékkal növekszik a hálón értékesített könyvek értéke.

Ez az eladási forma azonban nem tudja ténylegesen befolyásolni a könyvpiaci trendek alakulását, hiszen az online eladások a teljes forgalom 1 százalékát sem érik el. A legnagyobb a Líra és Lant Fókusz online néven működtetett portálja, mely 90 millió forint forgalmat bonyolított le 2003-ban, ami megfelel egy közepes bolt eladásainak. A Libri online-hoz hasonlóan 50-80 milliós nagyságrendű forgalmat bonyolítanak le a Pécsi Direkt Kft. égisze alatt működő Alexandra és a Magyar Könyvklub érdekkörébe tartozó UHU internetes portálok is, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!