2p

Új üzemcsarnok alapkövét rakták le csütörtökön Ajkán; a grazi székhelyű osztrák Payer Technologies GmbH három és fél milliárd forintos beruházással 11 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot épít fel 2007. július végéig.

Rob Bekkers, a Payer-csoport igazgatója az alapkő lerakását megelőzően elmondta: cégük 1992-ben hozott létre üzemet Ajkán az egykori Videoton-csarnokban, ahol azóta gyártják a szépségápolási termékeiket; hajvágókat, férfi és női borotvákat, szakállvágókat, epillátorokat. Közlése szerint az Ajkán működő Payer Industries Hungary Kft.-nél jelenleg 500-an dolgoznak, a cég tavalyi árbevétele 8,5 milliárd forintot tett ki.

A megrendeléseik folyamatos növekedésére tekintettel határozták el az új, lényegesen nagyobb üzemcsarnok létesítését Ajkán - monda Rob Bekkers. Az igazgató tájékoztatása szerint 2007. augusztus 1-jén indítják a termelést az új üzemcsarnokban, ahol az eddig gyártott termékek mellett készítenek majd fröccsöntött szerszámokat, autóipari, elektronikai és pneumatikai alkatrészeket is.

Az új üzem indulásakor 50 új dolgozót vesznek fel, de 2008-ban már összesen - a régi és új gyártócsarnokban együttvéve - 600 alkalmazottat foglalkoztatnak majd. Az igazgató utalt arra is, hogy idén tavasszal 140 millió forintos beruházással már létesítettek Ajkán egy festő és felületkezelő üzemet is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!