2p

Elfogadták a BKV-nál működő szakszervezetek a vezérigazgató által az első félévre javasolt hatszázalékos bérfejlesztési ajánlatot - közölte a társaság legnagyobb érdekképviseletének alelnöke, Nemes Gábor.

A BKV Zrt. vezérigazgatója múlt héten kezdeményezte a szakszervezeteknél, hogy a társaság előtt álló rendkívül nehéz feladatokra tekintettel a bértárgyalásokat - a korábbiaktól eltérően - ne az év elején, hanem július 1-jétől kezdjék meg. A felvetés több átmeneti javaslatot is tartalmazott, melynek megtárgyalására csütörtökön került sor.

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének egyik vezetője, Nemes Gábor azt mondta, hogy a valódi bértárgyalásokat júliusban kezdik meg. Hozzátette, hogy a mostani megállapodással személyenként 15 ezer forintos béremelést kapnak havonta a dolgozók a munkáltatói jogkört gyakorlók kivételével. Szintén a megállapodás része, hogy a béren kívüli juttatások közül a havi étkezési utalvány összege 4500 forintról 5000 forintra emelkedik.

Az érdekképviseleti vezető kiemelten fontosnak tartja a megállapodásnak azt a részét, amellyel a jövő év végéig, fél évvel meghosszabbították a kollektív szerződés érvényességét. Ezáltal a kilátásba helyezett átszervezések időszakában lényeges biztonsági elemhez jutottak a munkavállalók - tette hozzá. Nemes Gábor szerint a féléves haladékkal a szakszervezetek lehetőséget biztosítottak a cégvezetésnek a társaság korszerűsítési elképzeléseinek kidolgozásához.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!