5p

Bár Szima Gábor kiszállt a Lokiból, a focicsapat mögött álló gazdasági társaság továbbra is tulajdonos az üzletember kaszinóiban. Így pedig ha osztalékfizetés van, abból a focicsapat is részesedik. És tavaly volt osztalékfizetés.

A debreceni üzletembernek, Szima Gábornak nem lehet oka panaszra, már ami a két kaszinójának 2019-es évét illeti - derül ki a most közzétett éves beszámolókból. Röviden összefoglalva elmondható, hogy míg a nyíregyházi egység szinte pontosan megismételte a 2018-as évét, addig a debreceni egység még kissé jobban is prosperált a korábbinál. De nézzük sorban!

A nyíregyházi Onyx Casino számai kevesebb izgalmat rejtenek magukban, hiszen az egyes tételeknél mindössze minimális változások voltak az előző évhez képest. Ennek megfelelően értékesítésből származó árbevételként 1,29 milliárd forintot könyvelhettek el a korábbi 1,28 milliárd után. Mivel a ráfordítások is gyakorlatilag stagnáltak, üzemi szinten az előző évivel megegyező nyereséget, 203 millió forintot mutattak ki, amiből a pénzügyi műveleteken elért eredmény és az adófizetési kötelezettség számbavétele után 188 milliós tiszta nyereség maradt a cégben.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A tulajdonosok taggyűlési döntésének értelmében a nyereségből 100 millió forint osztalékot fizettek ki. Ebből a debreceni focicsapat mögött álló cégre, a DVSC Futball Zrt.-re - 24 százalékos tulajdoni hányada miatt - 24 millió forint jutott. A többi Szima Gábor vagyonát gyarapította. Igaz, ha az eredeti tulajdoni arányok maradtak volna a mai napig, ennél jóval több pénz esett volna le a focicsapatot működtető cégnek.

Még 2014-ben, amikor Szima Gábor megkapta a debreceni és nyíregyházi kaszinók koncessziós jogát, akkor a DVSC Futball Zrt. lett az üzemeltető cégek kisebbségi tulajdonosa 40 százalékos részesedéssel. Ezt azonban egy évvel később Szima Gábor felvetésére 24 százalékra csökkentették. Az ok az volt, hogy ha egy kaszinós cégben meghatározó tulajdonosnak köztartozása van, az veszélyeztetheti a kaszinókoncessziót. 25 százalékos tulajdonrész alatt pedig ilyen veszély nincs. Végül elfogadták az üzletember javaslatát, de utána amiatt alakult ki hosszas vita, mert a debreceni közgyűlés csak azzal a feltétellel járult hozzá a tulajdonosi részarány csökkentéséhez, hogy az eredeti viszonyoknak megfelelően a Loki 40 százalékban részesedik a kaszinókból kivett osztalékokból. A gyakorlatban azonban 24 százaléknyi részesedést kapott a csapat.

A nyíregyházi egységből kiutalt 24 millió forintnál jóval több jutott a Lokinak a debreceni kaszinóból (Cívis Grand Casino Kft.), melynek tavalyi éve a 2018-asnál jobban alakult. 1,8 milliárd után ugyanis majdnem 2 milliárd forint árbevételt folyt a kasszába. A növekedés hátterében egyértelműen az online kaszinó játékbevétele áll - erre már a kiegészítő melléklet vonatkozó része világít rá. Ebből tiszta játékbevételként 88 millió forintot könyveltek el a korábbi 27 millió forint után. Ezzel párhuzamosan a kaszinó tiszta játékbevétele 1,84 milliárd lett a korábbi 1,74 milliárd után és több pénzhez jutottak a borravalókból is: 54 millió után 88,8-at számolhattak el.

Mivel a ráfordítások lényegében stagnáltak, így üzemi szinten is jelentősen emelkedett a nyeresége a kaszinónak. Itt érdemes megjegyezni, hogy a cég személyi jellegű ráfordításai némiképp mérséklődtek, és az adatok arra engednek következtetni, hogy a debreceni kaszinó tavaly megvált néhány dolgozójától. Az átlagos statisztikai létszám 89 főről ugyanis 84-re csökkent 2019-ben. A létszám mérséklése feltehetően lehetővé tett egy kisebb béremelést is, az átlagos bruttó bér ugyanis 295 ezerre nőtt a korábbi 286 ezerről.

A bevételek és a ráfordítások eredőjeként végeredményben 423 milliós rekordnyereséget mutatott ki a debreceni kaszinóüzemeltető cég.

A rekord ellenére a tulajdonosok, Szima Gábor és a DVSC Futball Zrt. nagyjából a nyereség felét különítette el osztalék céljából. A taggyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint 200 millió forintot vettek ki a cégből, amiből a tulajdoni hányad alapján 48 millió jutott a focicsapatra. Összességében így 72 millió forintot hozott a Loki konyhájára a volt tulajdonos két kaszinója.

Összesítve a két kaszinó közel 3 milliárd forint árbevételből 611 milliós nyereséget termelt, amiből 300 millió forint jutott a két tulajdonosnak. Talán az egységek földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan is, de a két kaszinó együtt nem megy annyira jól, mint a soproni játékterem, ahol - mint arról beszámoltunk -, tavaly 4,8 milliárdos árbevételből 1,4 milliárdos profit maradt a végére. (A néhai Andy Vajnához kötődő kaszinók - melyek Garancsi Istvánhoz kerültek idén tavasszal -, valamint Seszták Miklós körében lévő egységek éves beszámolója cikkünk írásakor még nem jelent meg.)

Kaszinókoncessziók jelenlegi felosztása:

  • a nyíregyházi és debreceni egység Szima Gábor tulajdona,
  • az öt budapesti kaszinó többségi tulajdona Garancsi Istváné, aki a soproni kaszinóban is 45 százalékos tulajdonos
  • a győri, a miskolci és a pécsi játéktermek pedig Seszták Miklós ismeretségi köréhez tartoznak, egy győri ügyvéd, a Borkai-botrányban is érintett Rákosfalvy Zoltán tulajdona.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!