Idén az első félévben összesen 135,1 milliárd forint értékű beruházást adtak át az ország valamely településén, melyek összesen 1865 új munkahelyet hoztak létre (szerk.: a legalább 1 milliárd forint értékű beruházásokat összegeztük, ezek között 4 olyan volt, ahol nem volt információ a létrehozott új munkahelyekkel kapcsolatban). Ez pedig azt jelenti, hogy átlagosan 72 millió forintból hoztak létre egy új munkahelyet.
Az 1865 új munkahellyel párhuzamosan az első félévben 6854 főt érintő csoportos létszámleépítést jelentettek be a hazánkban működő cégek, tehát a munkahelyteremtés egyenlege bőven mínuszosnak tűnik első ránézésre. Azonban a létrehozott munkahelyek nem csupán az átadott beruházásoknak köszönhetően jöhetnek létre, hanem egy vállalkozás akár a javuló jövedelmezősége, akár a megnövekedett kereslet miatt is felvehet plusz embereket, ezekről azonban csak a legritkább esetekben lehet bármit is olvasni.
Visszatérve az első félévben átadott beruházásokra, a legdrágább munkahelyet a Tetra Pak hozza létre Budaörsön. A 14 milliárd forintos projekt 45 új munkahelyet teremtett, ami 311 millió forintos fajlagos költséget jelent pozíciónként. Ettől nem sokkal voltak olcsóbbak Ajkán a Poppe+Potthoff által létrehozott munkahelyek, 300 millió forintba került egy pozíció megnyitása. A teljes 3 milliárd forintos beruházás ugyanis mindössze 10 új munkahelyet hozott létre. Noha a munkahely-teremtés ebben a két esetben volt a legdrágább, közel sem ez volt a legnagyobb értékű befejeződött beruházás, ez a rácalmási Hankookhoz köthető, hiszen 94 milliárd forintból 950 új munkahely született, ami 99 milliós fajlagos költséget jelent.
A legdrágább munkahelyek képzeletbeli dobogóján a harmadik helyre a Pikopack projektje került, a cég Füzesabonyban 2,1 milliárdos beruházást hajtott végre, mellyel 20 munkahelyet hoztak létre, egyenként így 105 millió forintból.
Melyik volt a "legcélszerűbb"?
Megvizsgáltuk azt is, hogy a beruházások mely településen segítették legjobban a munkanélküliség csökkentését. Igaz, a vonzáskörzetből ingázó dolgozókkal nem tudunk számolni, de a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly év végi adatai alapján a bátonyterenyei Sinia Bútorgyártó beruházása volt a "legcélszerűbb". A 2 milliárd forintos projekttel ugyanis 150 új munkahelyet teremtettek, ami a településen regisztrált álláskeresőknek a 30 százalékát jelenti. Ez pedig a vizsgált beruházások között a legmagasabb arány.
Ebből a szemszögből nézve szintén kiemelkedő a Rosenberger jászárokszállási beruházása, amivel 50 új munkahelyet hoznak létre a 240 regisztrált álláskeresővel rendelkező településen. Így elméletben a nyilvántartott álláskeresők 21 százalékának lenne lehetősége elhelyezkedni. Persze a valóságban nagy kérdés, hogy a kereslet és a kínálat mennyire fedi egymást.
Bár néhány esetben nem tudtunk ilyen arányt számolni, hiszen több új munkahelyet teremtettek, mint ahány álláskereső van, tehát feltételezhetően nemcsak az adott település, hanem a környék munkaerőpiacát is nagyobb mértékben tudták javítani a munkahelyteremtés révén. Ilyen beruházás volt:
- Hankook, Rácalmás 950 új munkahely, 123 álláskereső
- Parat Ungarn, Szügy, 200 új munkahely, 83 álláskereső.
Székely Sarolta
mfor.hu