Az idén az első négy hónapban a bruttó nominális átlagkereset 9,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,8 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltató ágazatok egy részére jellemző - ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás: 13,1 százalék; kereskedelem, javítás: 9,2 százalék; egyéb közösségi személyi szolgáltatás: 3,3 százalék; szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás: 2,4 százalék -, de az építőipar létszáma is több mint 2 százalékkal növekedett. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás és a feldolgozóipar létszáma is csökkent (3,7, illetve 2,4 százalékkal). A feldolgozóiparon belül a gépipar létszáma ugyan átlagot meghaladóan nőtt, 2,5 százalékkal, ám ez nem ellensúlyozta a többi ágazat létszámvesztését. A költségvetés három fő területén 0,8-1,2 százalékos létszámcsökkenés volt, azonban az egészségügyi ágon belül a humán-egészségügyi ellátásban ennél nagyobb, 2,4 százalék volt a csökkenés, míg a szociális ellátásban több mint 1 százalékkal növekedett a létszám.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 140 800 forint volt (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 92 500 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 196 500 Ft); a versenyszférában dolgozók átlagosan 132 600 forintot (ezen belül a fizikaiak 92 400 Ft-ot, a szellemiek 211 900 Ft-ot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 160 500 forintot (ezen belül a fizikaiak 94 700 Ft-ot, a szellemiek 182 000 Ft-ot) kerestek.
A bruttó keresetek a versenyszférában 11,0 százalékkal, a költségvetési intézményekben 6,1 százalékkal haladták meg a 2003. azonos időszakit. Ez utóbbi területet havonként egyenletes, 6 százalék körüli, míg a vállalkozásokat március kivételével 10 százalék körüli keresetnövekedés jellemezte; márciusban ennél magasabb, 14,4 százalék volt a keresetnövekedés az éves nyereség-, prémium-, jutalomfizetések miatt.
A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (315 700 Ft), ezt követte a vegyipar (184 400 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (179 300 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (174 000 Ft), az oktatás (159 500 Ft). Átlag alatt kerestek a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, a mezőgazdaságban és az építőiparban.
A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 Ft-nak felelt meg január-áprilisban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 200 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 117 900 Ft), ami 7,8 százalék növekedést jelent. A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 147 700 Ft (január-áprilisi átlagos középárfolyamon számítva 573 EUR) volt, ez 10,1 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004. január-áprilisban munkavállalónként átlagosan 4,7 százalék volt.
91 300 forintot visznek átlagosan haza a magyarok
Az idén az első négy hónapban a bruttó nominális átlagkereset 9,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,8 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.