1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A BKV több korábbi szerződés kapcsán is bűncselekményt tételez fel, így a rendőrséghez fordult a vállalat.

A BKV Zrt. Belső Ellenőrzési Igazgatósága által lefolytatott vizsgálat alapján egy szerződéssel kapcsolatban merült fel gyanú a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt, áll a BKV közleményében.

Ezért Dr. Kocsis István vezérigazgató ismeretlen tettes ellen 2010. november 18-án feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amellyel egyidejűleg a BKV Zrt. átadta a vizsgálati jelentés egy példányát, valamint a szerződések és egyéb kapcsolódó dokumentációk másolatait a nyomozóhatóságnak.

Mint a vállalat közleménye fogalmaz: "Az eljárás sikeres lefolytatása érdekében minden segítséget megadunk a Rendőrségnek, további információt egyelőre nem áll módunkban közölni".

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!