4p

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött hétfőn Budapesten a magyar kormány és a General Electric (GE) Hungary Kft.

Az aláírási ünnepségen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta: a kormány prioritásnak tekinti az innovációt és a kutatás-fejlesztést, hogy a magyarországi kis- és középvállalatok bekerüljenek a globális innovációs hálóba. "A kormány stratégiai szövetségi körében az első helyen mindenképpen a GE található, hiszen több mint két évtizede partnerünk."

A kormány eddig a Coca-Colával, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.-vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Daimler AG-vel, a Magyar Suzuki Zrt.-vel, valamint a Hankook Tire Kft.-vel kötött stratégiai megállapodást.

Nagyon fontos, hogy a GE következő növekedési projektjeihez minél több magyar beszállítót nyerjen meg. "Mi az Eximbankon keresztül mindenfajta pénzügyi forrást biztosítunk ehhez. Mi ott vagyunk mögötte" - hangsúlyozta a miniszter.

Rámutatott: a GE kifejezetten növekedésközpontú cégcsoport, amely - jóllehet több mint 100 országban van jelen világszerte - ott fejleszt, ahol van növekedési potenciál. Mint mondta, a kormány számára megtiszteltetés, hogy "a globális gazdaság egyik legnagyobb cége nemcsak megőrizte magyarországi pozícióját, hanem új terveket, projekteket indít".

Az innováció szempontjából fontos intézkedések között említette, hogy a kormány meg kívánja duplázni a felsőfokú műszaki, természettudományos és informatikai képzésben részt vevő hallgatók számát. A mostani 21 ezerről jövőre 30 ezerre emelkedne a részvevők száma, de 2-3 éven belül a létszám elérné a 40 ezret.

Matolcsy György kiemelte azt a kormányzati döntést is, amely jövő év elejétől a kutatás-fejlesztésben dolgozók esetében eltörli a 28,5 százalékos munkáltatói közterhet.

Hutter Iván, a GE Fényforrás Üzletágának európai, közel-keleti és afrikai régiójának általános igazgatója beszédében úgy fogalmazott: a GE meggyőződése, hogy a közös sikerek kulcsa az innováció. Az új stratégiai megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy az átalakuló világgazdaságban Magyarország és a GE új alapokra helyezze kapcsolatát.

A vállalatvezető hangsúlyozta: Magyarország kivételes helyzetben van a cég szempontjából, hiszen az ipari és a pénzügyi üzletág is jelen van az országban. A régióban dolgozó munkatársak közel fele Magyarországon vállal munkát - tette hozzá.

Hutter Iván közölte: a GE Magyarországon dolgozó mintegy 400 kutatómérnöke globális csapatban, szoros együttműködésben dolgozik a hazai és nemzetközi felsőoktatási intézményekkel és vállalatokkal.

A GE 1989 vége óta van jelen Magyarországon, amikor többségi tulajdonrészt szerzett a Tungsram izzógyártóban. A társaság azóta valamennyi üzletágában hajtott végre magyarországi beruházást. Banki üzletágával együtt jelenleg több mint 12 500 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, így a legnagyobb amerikai munkáltató és befektető az országban.

A társaság ipari tevékenységét összefogó GE Hungary Kft. és leányvállalatai öt városban hat gyárat, valamint három regionális üzleti központot és két kutatás-fejlesztést végző részleget üzemeltetnek. Emellett a társaság keretében, Budapesten működik a GE Fényforrás üzletág európai, közel-keleti és afrikai térségi üzleti és globális K+F központja, amely Magyarország öt városában további hat üzemet működtet.

A GE Hungary Veresegyházán gázturbinákat szerel össze és repülőgép-turbinákat javít, illetve alakít át erőművé. Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Kisvárdán, Nagykanizsán és Budapesten világítótesteket és ezekhez alkatrészeket állít elő. A társaság Ózdon kismegszakítókat, Budaörsön egészségügyi berendezésekhez részegységeket, Oroszlányban pedig víztisztítási membránokat gyárt.

A GE Hungary 2011. évi árbevétele 1 ezer 180 milliárd forint volt, amelynek 98 százaléka exportból származott. Tavaly a GE Hungary Kft. volt Magyarország harmadik legnagyobb árbevételű cége, harmadik legnagyobb exportőre és kilencedik legnagyobb foglalkoztatója.

A GE-t a feltaláló Thomas Edison alapította 1878-ban. A vállalat azóta piaci tőkeértékét és árbevételét tekintve is a világ egyik legnagyobb vállalatává nőtte ki magát. A GE 2011 végén világszerte több mint 300 ezer munkatársat foglalkoztatott.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!