Az OTP Bank szerint meglepő, hogy a hivatal egy olyan ügyben indított teljesen új vizsgálatot, amely kérdésben korábban már döntést hozott, márpedig a közigazgatási eljárási törvény GVH-ra is vonatkozó szabályai szerint a hatóság által már érdemben elbírált ügyekben változatlan tényállás és jogi szabályozás mellett ugyanazon jog érvényesítésére irányuló eljárás nem indítható. A pénzintézet szerint a GVH eljárási hibát követett el, amikor nem utóvizsgálatban ellenőrizte a korábbi előírások teljesülését.
A bankban számos változtatást hajtottak végre a hitelkártyareklámokban annak ellenére is, hogy a versenyhivatali elvárások jó részét továbbra is vitatják. A közelmúltban a Nemzetközi Bankárképző konferenciáján ugyanakkor nemcsak az OTP, hanem más megbírságolt bankok is aggályaiknak adtak hangot a GVH eljárásával kapcsolatban: a hivatal időről időre olyan új elvárásokkal áll elő a reklámok tartalmával kapcsolatban, amelyekre a bankok nem tudnak felkészülni.
Korba Szabolcs, az OTP Bank jogi képviselője szerint a GVH a tárgyalás során kijelentette, hogy nem a bank teljes ügyfél-tájékoztatási gyakorlatát vizsgálja, hanem csak az egyes reklámokat. Emiatt döntése meghozatalakor a hitelintézeti törvénynek az ügyfél szerződéskötés előtti tájékoztatási kötelezettségét előíró passzusait nem vette figyelembe, holott a versenytörvény is a megtévesztést és nem a téves vagy hiányos reklámot tiltja, írja a Napi Gazdaság.