2p

Nemzetbiztonsági kockázatokat rejthet magában a Huawei és a ZTE kínai cégek további terjeszkedése az amerikai piacokon, ezek feltárásába kezd kongresszusi testület csütörtökön.

A kongresszus hírszerzési bizottsága vizsgálja meg, hogy a kínai vállalatok fokozott piaci szerepe jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot az Egyesült Államokban, és esetlegesen adhat-e teret bármilyen kémtevékenységnek.

A Huawei és a ZTE is tagadja a vádakat, mondván, tevékenységük pusztán üzleti jellegű. A világ második legnagyobb telekommunikációs felszereléseket gyártó vállalata, a Huawei arra is emlékeztetett, a világ 50 legnagyobb telefonvállalatából 45 az ő termékeit használja, szeptember elején pedig egy jelentésében kémkedést ellenző politikáját hangsúlyozta.

A világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a ZTE szóvivője úgy fogalmazott: tiszteletben tartja az amerikai döntéshozók kétségeit, a vizsgálatot pedig arra fogja használni, hogy tisztázza magát a vádak alól. A vizsgálat a cégek tulajdonosi struktúráján, belső adatain és pénzügyi támogatásainak listáján túl a kínai kormányhoz és a kommunista párthoz való viszonyára is rákérdez.

A kínai vezetéshez kötődő meghatározhatatlan kapcsolatuk és egyéb biztonsági félelmek a két cég terjeszkedését komolyan akadályozzák, az amerikai piac mellett más piacokon is. A Huaweinek például emiatt nem engedélyezték a hatóságok tavaly a kaliforniai 3LeafSystems megvásárlását, áprilisiban pedig Ausztráliában zárták ki egy nagysebességű internethálózat kiépítésére kiírt pályázatból. Az Európai Unió májusban azt jelentette be: vizsgálódni kíván a ZTE és Huawei kínai bankoktól kapott kölcsöneit illetően, fennáll a lehetősége ugyanis, hogy a két vállalat bújtatott állami támogatásban részesül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!