2p

A Mittal Steel - módosítva eddigi álláspontján - kedden jelezte, emelné az Arcelorra tett ajánlatát, amennyiben annak vezetősége javasolja részvényeseinek az ajánlat elfogadását. Ha azonban az Arcelor vezetése továbbra is ellenzi az egyesülést, nem módosítanak korábbi álláspontjukon.

A világ legnagyobb acélipari cége, az indiai Mittal Steel január végén hozta nyilvánosságra felvásárlási ajánlatát az ágazat második számú vállalat együttesére, az Arcelorra. A Mittal napokon belül benyújtja hivatalos vételi ajánlatát az Arcelorra, és akkor kiderül a részvényesek véleménye. Az Arcelor részvényeinek 85 százaléka magánbefektetők kezében van, azaz végső soron ők döntenek majd a felvásárlási ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról.

A Mittal aktuális ajánlatában 18,6 milliárd eurót, részvényenként 28,21 eurót kínál. Az ajánlat januári nyilvánosságra kerülése óta a két cég piaci tőkeértéke mintegy 10 milliárd euróval emelkedett. Wilbur Ross, a Mittal igazgatótanácsának egyik tagja ezzel kapcsolatban rámutatott: hagyományosan a piac az ajánlattevőt árfolyamcsökkenéssel sújtja a költségre tekintettel, és igen szokatlan, hogy most nem így történt. Ezt a bizalom jelének tartja arra nézve, hogy a felvásárlást a piac ésszerűnek tekinti.

Elhárultak a törvényes akadályok

A luxemburgi parlament a múlt héten elfogadta az új felvásárlási törvényt, amely nem tartalmazza azt az ellenmondásos kitételt, mely útjában állt a felvásárlásnak. Eredetileg az akadályozó kitétel azt tartalmazta volna, hogy egy korábbi ajánlat elutasításától vagy kudarcától számítva 12 hónapig a kezdeményező cég ne tehessen új ajánlatot.

A szabályozó hatóságoknak még jóvá kell hagyniuk a Mittal ajánlatát, hogy azt az Arcelor részvényesei elé lehessen vinni. Ez két héten belül várható. Az Európai Bizottság előreláthatólag május 19-ig dönt a Mittal-csoportnak az Arcelorra tett felvásárlási ajánlatáról. A bizottságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a két cég összeolvadása az európai acélpiacon korlátozza-e a versenyt: a fúziót feltételekkel vagy anélkül hagyhatja jóvá, illetve további vizsgálatokat rendelhet el.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!