3p

A hazai kiskereskedelmi piac fokozatos telítődése folytán az egyes üzletek, láncok a fogyasztói szokások és elvárások mentén eltérő módon különböztethetik meg magukat, ezzel nyerve meg újabb és újabb vásárlókat. A megkülönböztetés két fontos stratégiai eleme lehet a társadalmi felelősségvállalás és a fogyasztók egyre növekvő egészségtudatosságával párhuzamosan az árukínálat biotermékekkel való bővítése.

A fokozatos telítődés révén a hazai kiskereskedelem jelentős változásokon esett át az elmúlt években. Míg korábban a fogyasztóknak kellett alkalmazkodniuk az elérhető kínálathoz, addig ma már a kínálat mértéke következtében a fogyasztó beszerzései céljából maga választhatja ki a számára legmegfelelőbb üzletet. Az árazáson, mint marketingeszközön túl ma már léteznek egyéb, kevésbé szembetűnő stratégiai elemek is, amelyek javíthatják egy cég megítélését, imázsát, ennek eredményeképpen pedig növelhetik a vásárlási kedvet az adott láncban, áll a GfK Hungária szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Az egyik, egyre nagyobb közérdeklődésre számot tartó terület a társadalmi felelősségvállalás, melynek értelmében az egyes vállalatok üzleti tevékenységükbe önkéntesen építenek be szociális és környezetvédelmi intézkedéseket, melyeket részben a vállalatokkal szemben támasztott egyre erőteljesebb társadalmi elvárások hívták életre. E tevékenységek érinthetik a cég munkavállalóit, üzleti partnereit, a fogyasztókat, a helyi közösségeket, vagy akár önkormányzatokat.

A GfK Hungária Stratégiai Levél tanulmánya szerint a kiskereskedelmi üzleteknek tevékenységük során elsősorban a környezetvédelem, másodsorban az üzlet alkalmazottainak szempontjait – így az egészséges, biztonságos munkakörülmények biztosítását – kell szem előtt tartaniuk. Fontos ugyanakkor a vásárlók és a helyi közösségek érdekeinek figyelembe vétele is.

Nő a kereslet a bioélelmiszerekre 

Miután hazánkban is egyre több az egészségtudatos vásárló, és bár a kereslet egyelőre visszafogott, a biotermékek piaca Magyarországon várhatóan növekedni fog, így fontos stratégiai eszköz lehet az árukínálat biotermékekkel való bővítése.

Jelenleg a 15 éven felüli magyar lakosságnak mindössze 11 százaléka vásárol bioélelmiszereket, és csak öt százalék választja havonta többször e termékeket. A mérsékelt vásárlási kedv egyik fő oka a biotermékek viszonylag magas árfekvése, mely részben annak tulajdonítható, hogy Magyarországon az összes művelt földterület mindössze három százalékán folyik biogazdálkodás. A hazánkban legkeresettebb biotermékek közé a zöldségek, gyümölcsök, a kenyérfélék és a tejtermékek tartoznak.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!