3p

Az országban mára kialakult helyzet miatt a megszorításokat nem kerülhettük el, a gazdaságot dinamizáló elképzelések azonban hiányoznak a kormány terveiből – ezen a véleményen vannak a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) tagjai. A multinacionális cégeket képviselő hazai szervezet országjelentéséből kiderül, hogy a korrupció mihamarabbi csökkentésére lenne szükség, tudósít az mfor.hu.

"Hogyan lehet hatékonyan felvenni a harcot a korrupcióval, a magyar vállalatokat bíztatni a kifehéredésre, ha a gyakorlatban legmagasabb szinten Princz-féle döntések születnek?" - tette fel a csütörtöki sajtótájékoztatón a kérdést az egyik jelenlevő újságíró. - "Úgy érezzük, hogy ezen a téren valóban sok a teendő az országban, ezért is szenteltünk kiemelt figyelmet a korrupció és a szürkegazdaság elleni fellépésnek országjelentésünkben" - válaszolt Takács János, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke. A korrupciós hajlandóság csökkentése a jelentés szerzői szerint hozzájárulhat az ország pénzügyeinek rendbetételéhez.

"A nyilvánosságra hozott intézkedésekben nem láthatóak a tudatos hosszú távú programok (például a korrupcióellenes stratégia), s ez a megszorítások hozadékának elvesztését eredményezheti" - mondta az mfor.hu kérdésére Fodor István, az Ericsson Magyarország elnöke, a HEBC tagja. - "A nadrágszíjmeghúzát és a gazdaságot dinamizáló intézkedéseket össze kell egyeztetni" - tette hozzá.

A multik számára fontosak a kkv-k

Egy ország csak akkor lehet erős, ha a vállalatai is azok, a multinacionális cégekből álló szervezet többek között emiatt is fontosnak tartja a kkv-szektor felkarolását. Saját beszállítóiktól szerzett tapasztalataik alapján foglakoztak az országjelentésben ezzel a területtel, ebből a célból külön nem egyeztettek a hazai cégekkel. A HEBC - a vezetőség bevallása szerint - a gazdaság egészének gyors fejlődését tartja szem előtt, a szervezet nem kíván lobbizni a tagok érdekében.

A társulás a legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a politikai pártok, illetve a kormányzat és a vállalatok között létrejöjjön az egyetértés az ország "legégetőbb" kérdéseit illetően. Ezek a HEBC szerint a következők: az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakítása, a tudomány-, az iparpolitika, az állam és az önkormányzati rendszer reformja, az országimázs és a romakérdés. Nem véletlen, hogy a nyolcadik alkalommal elkészített jelentés többnyire ezek köré a témák köré épül fel.

A megszorítás csak az első lépés

A konszenzuskeresést a HEBC vállalatvezetői és a kormányzat egyaránt fontosnak tartja. "Ha hagyjuk meghalni a reformokat, nem visz oda az út, ahova szeretnénk" - jelentette ki Kóka János a sajtótájékoztatón. A gazdasági miniszter arra kérte a magánszektor képviselőit, hogy segítsenek a nagy átalakítások életben tartásában. "A reformok nélkül a költségvetési egyensúly megteremtése múló dolog lesz" - hangoztatta a sajtótájékoztatón Kovács László az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa, a HEBC-jelentések régi pártfogója.

A miniszter kezdeményezte egy olyan vállalatvezetőkből álló fórum létrehozását, amely érdemi partnere lehetne a kormánynak a versenyképesség javításában. Az intézkedés része annak a tervnek, amelynek keretében a minisztérium berkeiben egy oktatási, jogbiztonsági és államreformokat érintő kérdésekkel is foglalkozó versenyképességi centrum alakulna ki.

Kisebb, olcsóbb és hatékonyabb állam megteremtésére, a tehetségek felkarolására, az oktatási rendszer piaci igények szerinti átalakításra, az adózási rendszer reformjára lenne szükség - állapítják meg a HEBC-jelentés készítői.

Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!