2p

Miközben a jövő évi minimálbérre vonatkozó tárgyalások abban kísértetiesen hasonlítanak a tavalyira, hogy a kormány minden valószínűség szerint egyoldalúan, maga fogja meghatározni a mértéket, még javában folyik az idén január elsejétől 40 ezer forintra emelés hatásának a vizsgálata.

Hogy milyen hatással volt a minimálbér-emelés a mikrovállalkozásokra? Mivel itt a legnehezebb valós adatokra támaszkodni - hiszen a jellemzően minimálbéren foglalkoztatottak az ezen felüli fizetéseiket "láthatatlanul" kapják -, Berki Erzsébet is csak kísérletet tesz arra, hogy a kérdésre elfogadható, az igazságot legalább megközelítő választ adjon. Ebben segítségére van az a kérdőíves felmérés, amit a Budapesti Ipari és Kereskedelmi Kamarai tagjai körében végzett. Ezer darabos mintát küldtek szét, és 216 választ kapott vissza, ami azonban nem befolyásolja a reprezentativitást - írja. Eszerint a stabilabb vállalati kör lényegesen magasabb béreket fizet, illetve a veszteséges vállalatok legtöbbje a 40 000-130 000 forintos átlagkereseti sávba esik. Összességben a vállalatok 12 százaléka az, amelynek a nyereségét a vállalkozók véleménye szerint a minimálbér-emelés veszélyezteti, és ezek elsősorban a kisvállalkozások.

Ki, mit lépett?

A vállalkozások a minimálbér emelésére természetesen különböző intézkedésekkel reagáltak. Több, mint fele semmi különöset nem tett, 17,1 százalékuk azonban az intézkedések kombinációban vélt megoldást. Az összes intézkedés 36,3 százalék áremelésre irányult, de bejöttek azok a jóslatok is, amelyek a munkanormák várható felemeléséről, a részmunkaidős foglalkoztatásról szóltak. A munkaviszony megszüntetése és/vagy a vállalkozási szerződésre való áttérés mellett döntött a válaszolók 19,2 százaléka.

A vállalkozások jelentős ellentételezést vártak az adó- és járulékrendszerben a minimálbéremelés kapcsán, ám ezeket a javaslatokat a kormány elutasította. Ezek most, 2002-re vonatkozóan újra felmerülnek. Amit a megkérdezett jellemzően szeretnének: az eho eltörlése, a járulékok csökkentése, és alig 2-3 százalék mondja azt, hogy el kéne halasztani az emelést, illetve alig 3 százalék kérne a különbözethez direkt állami hozzájárulást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!