2p

Rengeteg vállalat igyekszik marketingcélra felhasználni a hivatalos megnyitóünnepséggel pénteken kezdődő pekingi olimpiát, írja a Világgazdaság.

Nem csak az ötkarikás játékok hivatalos szponzorai próbálnak minél több bőrt lehúzni az eseményről, az egyes csapatok, sportolók támogatói, sőt a szponzorként meg sem jelenő cégek közül is több az olimpiára építi a következő hetek marketingtevékenységét.

A távközlési cégek közül több is jelezte már, hogy komoly akciókkal készül az eseményre. Az aranyeséllyel Kínába utazó magyar vízilabda-válogatottat támogató Vodafone például már több mint egy hónapja bejelentette: kiterjeszti a Vodafone Passport szolgáltatást az ázsiai országra, így az ott tartózkodók a kapcsolási díj megfizetése után otthoni tarifákon telefonálhatnak az olimpia és a paralimpia idején.

Szintén kedvezményeket kínál a magyar olimpiai csapat gyémánt fokozatú főtámogatója, a T-Mobile, amely júliusban jelezte, hogy akár 30 százalékkal olcsóbban indíthatnak hívásokat a China Mobile hálózatából a játékokra utazó ügyfelei.

Komoly akciókkal vágnak neki a kéthetes olimpiának az elektronikai cikkeket értékesítő kereskedelmi láncok is. Nem véletlenül, hiszen az ötkarikás játékok az idén a második olyan esemény a labdarúgó Európa-bajnokság után, amely megdobhatja például az LCD-tévék iránti keresletet, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!