5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egyebek között a Lidlnek is van félnivalója az Aldi német diszkontlánc magyarországi megjelenése miatt. A cég egyelőre titkolja, mikor nyílik az első egység, piaci információk szerint azonban erre már februárban sor kerülhet. Ezt támasztja alá az is, hogy az mfor.hu értesülései szerint jövő hónapban komoly hirdetési offenzívára készül a cég.

Állásbörzén toborozták a magyar kollégákat

Korábban azt rebesgették, hogy már 2007-ben betörhet a hazai piacra az Aldi német diszkontlánc, ehhez képest még mindig bizonytalan a nyitás időpontja. A társaság magyarországi egységénél sem erről, sem a pontos helyszínről nem kívántak nyilatkozni. Hozzátették: az Aldi nem az a cég, amely közzétesz ilyen információkat.

A nyitást megelőző hírzárlat egyébként nem újdonság ebben a szektorban: a 2004 novemberében mintegy tíz bolttal debütáló Lidl szintén sokáig titkolta megjelenését. Egyelőre azt sem tudni, hogy az Aldi hány boltot kíván nyitni első körben. Feltehetőleg kettő és húsz között lesz ezeknek a száma, míg a hosszú távú tervek szerint akár négyszáz üzlet is létesülhet.

Azokat a piaci pletykákat, miszerint februárban nyithatnak az első egységek, alátámasztja az is, hogy értesüléseink alapján a nagy példányszámú lapok egy részénél jelentős reklámhadjáratra készül a jövő hónapban a cég.

Nem csak a többi diszkontot veszélyeztetik


Erre szükség is van Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint, aki az mfor.hu-nak elmondta: hazánkban egy új élelmiszerlánc a piac telítettsége miatt csak úgy tud megmaradni, ha a konkurens cégektől vonz vásárlókat; vagyis az egyes lakóhelyi közegekben az eddigieknél is élesebb verseny alakulhat ki. Az sem kérdéses, hogy egy új szereplőnek rendkívül erős árengedményekkel kell megjelennie a piacon, azonban ez is csak egy ideig tartható.

Magyarországon az Aldi színre lépése többek között a nemzetközi szinten már régóta nagy konkurensnek számító Lidl diszkonthálózatot veszélyezteti. Emellett az ezen szegmensben működő többi cégnek, a Plusnak, a Penny Marketnek és a Profinak is résen kell lennie. Már csak azért is, mert iparági szakértők úgy vélik: elkerülhetetlen a koncentráció, azaz nincsen hely ennyi szereplőnek a hazai piacon.

Nevihostényi Éva, a Nielsen marketing tanácsadója szerint viszont egy diszkontlánc kevésbé befolyásolja az élelmiszerláncok piacát,  inkább a teljes diszkont csatorna van kihatással a többi szereplőre. Terjedésük nyomán eddig a hagyományos, négyszáz négyzetméteres és kisebb üzletek piaci részesedése csökkent. Különösen az élelmiszerek magyarországi kiskereskedelmében játszanak egyre nagyobb szerepet a hazai diszkontláncok. Tavaly már 18 százalékkal részesedtek a forgalomból, szemben a tavalyelőtti 17 százalékkal.

Kis választék, minőségi termékek

A Lidl leginkább azzal veheti fel a versenyt a - Magyarországon - új vetélytárssal, hogy erősít a gyártói márkák eddig is magas arányán, hiszen - a Nielsen piackutató cég korábbi elemzése szerint - ez lehet sikerének fő oka. (Múlt év végén sikerült nemzetközi szinten a Lidlnek az a bravúr, hogy boltszámban megelőzte az Aldit.) Ezzel szemben a hazánkba most betörni készülő diszkontóriás főleg kereskedelmi márkákat preferál.

Ugyanakkor az Aldi javára billentheti a mérleget az a tény, hogy a társaság rendkívül agresszív árpolitikát folytat - Németországban 30-40 százalékos árcsökkentésre is volt példa -, azaz alacsony áron adnak el jó minőségűnek mondható cikkeket. A cég annak érdekében, hogy minőségibb termékeket tudjon értékesíteni, legfeljebb hét árucikket kínál kategóriánként. A limitálással biztosítani tudják a gyorsan pörgő áruforgalmat és a logisztikai hatékonyságot, így a vásárló számára mindig friss termék érhető el - derül ki az elemzésből.

Diszkontúttörők

Az Aldi tulajdonosairól egyébként sokan azt gondolják, hogy ők indították útjára a diszkontőrületet. A cég jelentős részesedéssel rendelkezik a német piacon, és ezen kívül még 13 európai országban van jelen mintegy hétezer egységgel. 1991-ben kezdtek komoly terjeszkedésbe, legutóbb Szlovéniában és Ausztriában jelentek meg új üzletekkel Hofer néven. (A korábban bizonytalan kimenetelű "névcsata" hazánkban eldőlni látszik, hiszen a cég itthon az eredeti nevén jelentetett meg álláshirdetéseket.)

A társaság vegyes eredményekkel működik az európai piacon: Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Írországban kevésbé népszerű, és viszonylag kisszámú üzlettel üzemel, ugyanakkor Hollandiában, Németországban és Belgiumban jelentős részesedéssel rendelkezik.

Ha az áruházláncban értékesített különböző termékkategóriákat megvizsgáljuk, akkor szintén nem tapasztalhatunk egységet: míg az üdítőital-piacon 17 százalékos részesedéssel bírnak globálisan, az illatszereket illetően ez a szám mindössze két százalék.

A diszkontláz az európai trendeknek megfelelően Magyarországon is tombol, ez a csatorna az elmúlt években jelentősen erősítette pozícióját. Nevihostényi Éva szerint hazánkban a Lidl piacra lépése óta gyorsult fel a diszkontok terjeszkedése. Ahogyan nyíltak az új diszkontok, úgy nőtt a bolttípusban a tranzakciók, azaz a vásárlások száma is. Ezen kívül egyre többen költötték el pénzük legnagyobb részét napi fogyasztási cikkekre diszkontban. Hűséges vásárlóik költése is nagyobb lett, ahogyan az egy boltra eső forgalom is bővült.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!