3p

A hivatalos látogatáson Pozsonyban tartózkodó José Manuel Barroso EB elnök és Robert Fico kormányfő jelenlétében aláírták a Szlovákiából Ukrajnába irányuló fordított irányú gázszállítás feltételeit szabályozó megállapodást a szlovák Eustream és az ukrán Ukrtransgaz gázszállító vállalatok képviselői a pozsonyi kormánypalotában hétfőn.

Az Eustream részéről Tomás Marecek, az Uktransgaz részéről Igor Lokhman által aláírt egyezség szerint az Ukrajnába irányuló gázszállításhoz a vajáni (Vojany) erőmű céljaira kiépített, de jelenleg használaton kívüli vezetéket veszik majd igénybe, amely Ungvárig szállítja majd a gázt.

A gázszállítás legkorábban az idén ősszel indulhat meg, kezdetben évi 3 milliárd köbméter kapacitással, amit a tervek szerint néhány műszaki változtatást követően folyamatosan évi 8-9 milliárd köbméterre növelhetnek.

Arról, hogy Szlovákia saját gázvezetékén fordított irányban szállítson gázt segítségképpen Ukrajnának, április közepén kezdődött háromoldalú - az ukrán és a szlovák fél mellett az Európai Unió képviselőinek részvételével - egyeztetés. Az első kör megállapodás nélkül végződött, mivel az ukrán fél elutasította Pozsony azon ajánlatát, hogy a szállításra a vajáni erőmű gázvezetékét használják, ehelyett azt kérték, hogy Szlovákia a szállításra azt a nagyobb kapacitású gázvezetéket használja, amelyen keresztül Ukrajna irányából kapja az orosz gázt.

Mivel ezt, a Gazprommal fennálló szerződésében lévő megkötésekre hivatkozva Szlovákia április 15-én elutasította, a tárgyalás egy időre megfeneklett. A megállapodás - amely a szlovák fél eredeti ajánlatára épül - végül szombaton mégis megszületett, az ukrán és a szlovák gázvállalatok képviselői ezt írták alá hétfőn a pozsonyi kormánypalotában.

Robert Fico szlovák kormányfő a megállapodás aláírását követően annak tartalmát gazdasági és politikai szempontból egyaránt a legjobb megoldásnak nevezte. Kiemelte: annak tető alá hozásával Szlovákia megmutatta, hogy megbízható partner és ugyanakkor olyan ország, amely meg tudja védeni a saját érdekeit. Hozzátette: reményei szerint a megállapodásban foglaltak "rövid időn belül" megvalósításra kerülnek.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az aláírt dokumentumot olyan megállapodásnak nevezte, amely egyidejűleg szolgálja Ukrajna és Szlovákia érdekeit is. Hangsúlyozta: az Európai Unió biztonsága számára is fontos, hogy a gázszállításra több megoldás álljon rendelkezésre.  

Robert Fico, a Szlovákiából Ukrajnába irányuló fordított irányú gázszállítás lehetőségeiről folytatott tárgyalások korábbi szakaszában többször hangsúlyozta: Pozsony ugyan kész arra, hogy ilyen módon segítséget nyújtson Ukrajnának, azonban biztosítékokra van szüksége ahhoz, hogy "valaki kifizeti" Szlovákiának a szállításból adódó költségeit. José Manuel Barroso a megállapodás aláírása után, egy ezzel kapcsolatban feltett újságírói kérdésre adott válaszában azt mondta: az EU-tól senki nem kért ilyen jellegű formális garanciákat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!