3p

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. egyetért az autópálya-fejlesztésekkel kapcsolatban végzett számvevőszéki vizsgálat kritikus megállapításaival, ugyanakkor azok megoldására már 2006 óta folyamatban vannak intézkedések, és a társaság azóta is eszerint végzi tevékenységét - tájékoztatott a NIF.

Bihary Zsigmond, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a számvevőszék öt nagy autópálya, illetve gyorsforgalmi út építését ellenőrizte tavaly, így az M3-as, az M35-ös, az M7-es és az M5-ös, illetve M6-os autópályák megvalósítását. A számvevők szerint az egyik legnagyobb gond az volt, hogy az autópálya-beruházással kapcsolatos területszerzés és a régészeti feltáró tevékenység gyakran átcsúszott a kivitelezési szakaszba.

A NIF közleményében rámutat: a folyamat gyorsítására egyebek között módosították a területszerzéssel foglalkozó ügyvédek szerződését oly módon, hogy ösztönözzék őket a feladatok határidejének betartására, az ellenkező eset kötbér fizetését vonja maga után.

A területszerzési tevékenység koordinálását is a NIF Zrt. munkatársai fogják elvégezni. A szükséges jogszabályi módosításokat benyújtották a tulajdonosnak. Az autópálya-törvény aktuális módosítása intézkedik a közműproblémák elhárításáról, ám hatékonyságát a gyakorlat fogja igazolni.

Az ÁSZ-jelentés javaslatain túlmenően a NIF támogatja a gyorsforgalmi beruházások közérdekűségéről szóló törvény megalkotását illetve a meglévő módosítását oly módon, hogy előnyt biztosítson ezen nagyberuházások előkészítési munkáinál a szükséges engedélyek beszerzése, de különösen a területszerzés és a közműkiváltások tekintetében a beruházó társaságnak. Ez biztosítaná az előreláthatóságot és a kiszámíthatóságot e nagy volumenű beruházások megvalósítása során.

Az ÁSZ ellenőrzései rávilágítottak arra is, hogy az autópálya-fejlesztések előtt gazdaságossági számításokat kellene készíteni, mert jelenleg Magyarországon nem tudni, miért kerülnek annyiba az autópálya-építések, amennyiről a végleges számlák szólnak.

Ezzel kapcsolatban a NIF kifejti, hogy a költséghatékonysági vizsgálat eddig nem a NIF Zrt. feladata volt. Szerintük ahhoz, hogy a kiszélesített, sokszereplős verseny ne csak a legjobb árat eredményezze, hanem egyben hatékony is legyen, a NIF Zrt. 2006 óta árszakértőt alkalmaz, aki az egyes projektekre még a tendereztetés előtt árkalkulációt készít.

Az ÁSZ szóvá tette az ISO minősítési tanúsítvány folyamatát is a NIF Zrt. jogelődjénél, az NA Zrt.-nél. A NIF közleménye ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy egyéves munka eredményeképpen sikeres audit zajlott le, és a társaság a napokban kapja meg az ISO minősítési tanúsítványt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!