2002. április 12. 11:00

A vártnál korábbi olajár-emelkedés miatt valószínuleg a 2002 végére jelzett 4,8 százaléknál magasabb lesz a tizenkét havi infláció - jelentette ki Londonban Járai Zsigmond.

Az MNB által figyelt külföldi elemzők ez évre átlag 20-21 dollár körüli nyersolajárat jósoltak. Az az olajár-emelkedés, amelyet a jegybank év végére várt, már most bekövetkezett, ezért 2002 végére az infláció egy-két tizedponttal nagyobb, 5 százalék körüli lesz - mondta a jegybank elnöke az MTI tudósításában. (A tudósításban először inflációs cél szerepelt.) Járai ugyanakkor sikeresnek nevezte az inflációs célt követő politika magyarországi meghonosítását, s arra számít, hogy a tizenkét havi infláció még az első félévben 5 százalék alá csökken.
Járai szerint az MNB monetáris politikája jól szolgálja a kormány törekvését, hogy Magyarország a 2004-re tervezett EU-csatlakozás után, legkorábban 2006-ban bevezethesse az eurót. A jegybankelnök vitába szállt az ECB aggodalmaival, hogy a bővítés megnehezítené a monetáris politika alakítását az eurózóna központi bankja számára. A tagjelöltek gazdasága túl kicsi, az általuk támasztott esetleges inflációs nyomás túl csekély ahhoz, semhogy belépésük komoly hatással legyen a valutaunióra - mondta Járai. Magyarország már jelezte, hogy hajlandó elfogadni minden életképes javaslatot az ECB működésének megkönnyítése érdekében, például a tagállamok kisebb csoportokra osztását, rotációs alapon való részvételüket a testületben.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.