Brüsszel szerint az aranyrészvények magyar szabályozási gyakorlata ellentétes azzal az uniós elvvel, amely a szabad tőkemozgást mondja ki a tagállamokban. Emiatt tavaly júniusban az EU már figyelmeztetést küldött a magyar kormányzatnak, amely - a Reuters hírügynökség szerint összesen 31 privatizált vállalatban tartja fenn az arany részvény intézményét.
Az EU szóvivője pénteken közölte, hogy a bizottság most arra készül, hogy az Európai Bírósághoz forduljon az ügyben. A Reuters megjegyzi: a lépés figyelmeztetésnek tekinthető azon fejlemények hátterében, hogy a magyar kormány minden eszközzel szeretné megakadályozni a Mol olajtársaságot célzó ellenséges felvásárlási próbálkozást.
Az Európai Bizottság egyébként szerdán jelentette be, hogy jogi eljárást indított Románia ellen a - már részben privatizált - Petrom olajtársaságban fenntartott állami aranyrészvény miatt, amely különleges szavazati jogokat biztosít tulajdonosának, alkalmas arra, hogy Drewes szóvivő szavaival szólva "elrettentse a beruházókat".
Az EU szóvivője szerint az eljárás az ügyben egy a bukaresti kormánynak küldött figyelmeztető levéllel vette kezdetét, az ilyen eljárások szokásos első lépéseként. A jelentések emlékeztetnek, hogy a Petrom Románia vezető olajtársasága, melynek többségi tulajdonosa már az osztrák OMV olajipari konszern. Az EU eljárása a Petrom privatizációs megállapodásának módosításával járhat.
Az arany részvények elleni kifogását egyébként Brüsszel a nap során Lengyelország és Portugália felé is megtette.